A feminizmus története III.


Jády Mónika  2015.4.24. 8:00

Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

A XIX. század végének feminista ideálja az „új nő” volt, aki az élet minden területén a szabad választás lehetőségét követelte. Ebben az időszakban nőtt fel Emmeline Pankhurst, a későbbi brit szüfrazsett mozgalom vezetője.


Emmeline már 14 évesen részt vett egy női választójoggal foglalkozó összejövetelen. A lányiskola elvégzése után feleségül ment a nála 24 évvel idősebb Richard Pankhurst ügyvédhez, majd öt gyermeket szült. Férje halála után csekélyke hivatalnoki fizetéséből tartotta el családját. 1903-ban (ekkor már öt éve volt özvegy) Christabel lányával és négy további nővel megalapította a Nők Szociális és Politikai Egyesületét (Women’s Social and Political Union). Bár eleinte az erőszakmentesség híve volt, később a mozgalom egyre radikálisabb eszközökhöz folyamodott: követői ablakokat törtek be, rendőröket próbáltak bántalmazni, gyújtogattak, végül pedig bombamerénylet miatt kerültek börtönbe. „Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiústestvérei!” – nyilatkozta Emmeline Pankhurst.

A szüfrazsettek a börtönben is ellenálltak: éhségsztrájkot folytattak. A kormányzat kényszertáplálást rendelt el, amely nagy felháborodást váltott ki, hisz a procedúra felért egy kínzással: a nyelőcsövön keresztül vastag gumicsővel pumpálták be a gyomorba a kásaszerű táplálékot. Mindez nemcsak embertelen volt, a fogvatartottak egészségét is veszélyeztette. 1913-ban a Parlament elfogadta az ún. „Macska-egér játék” törvényt: ha a fogoly az éhségsztrájk és az azt követő kényszertáplálás miatt megbetegszik, szabadon engedik. Amint viszont meggyógyul, újra bebörtönzik. Ennek értelmében Emmeline Pankhurst 1914 februárjában újra börtönbe került, ahol ismét megtagadta az ételt, beteg lett, és megint kiengedték.


1914. május 22-én viszont újra elfogták a Buckingham Palota előtt, amikor V. György királynak próbált átnyújtani egy petíciót. A jelenlévő fotósok megörökítették a pillanatot, amikor a szitkozódó feministát felkapja a rendőr. A fényképet, amely a nők jogaiért folytatott mozgalom egyik jelentős dokumentumává vált, még aznap több londoni újság lehozta a címlapon.

Az első világháború idején a mozgalom szünetelt, ekkor Pankhurst a katonák és tengerészek választójogáért állt ki. Az akkori fegyverkezési miniszternek (David Lloyd George) azt írta, hogy a törvénytervezetben egyidejűleg nem szabadna említeni a katonák és tengerészek választójogát, valamint a nőkét is, mert ez az első csoport hátrányára válhat.

De nem volt hiábavaló a szüfrazsettek harca: 1918 novemberétől Nagy Britanniában minden 30 éven felüli nő szavazhatott. (Igaz, a férfiakat már 21. életévük betöltése után megillette az aktív szavazati jog), majd 1928. július 2-án érvénybe lépett az általános szavazati jog, és a nők is ugyanazon feltételek mellett szavazhattak, mint a férfiak. Ez utóbbit viszont Emmeline Pankhurst már nem élhette meg, három héttel korábban elhunyt.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A feminizmus története IV.

Jády Mónika

A nők szerepét nagyban befolyásolja a média, a reklámok és ezzel együtt a fogyasztóipar. (Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.)

2015.5.25.    8


A feminizmus története II.

Jády Mónika

Sorozatunk célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

2015.3.19.    7


A feminizmus története I.

Jády Mónika

A Nemzetközi Nőnap eredeti célja a tiszteletadás a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt.

2015.3.7.    13

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.