Amikor beszélgetünk
Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?
A világ felgyorsult, halljuk oly sokszor. Meg azt is, hogy az emberi kapcsolatok ellaposodnak, felszínesek. Nincs időnk, hajszoljuk a sikert, az anyagiakat, az egyre jobbat, a többet, a legújabbat. Marad a gyors mi újság, a gyors puszi, a gyorskaja, és már loholunk is tovább. A lényeg, a valódi egymásra figyelés pedig gyakran elveszik. Pedig az ember társas lény, aki igényli a beszélgetést, a kommunikációt, hogy ezzel közöljön, kérjen, kifejezze mondanivalóját, érzéseit, kapcsolatot tartson és ápoljon.
A kommunikáció a társas élet alapja, az adó és a vevő kapcsolata – tanultuk a gimnáziumban, majd ez a definíció az egyetemen jóval hosszabb és bonyolultabb lett. De nem tudományos meghatározásokról szeretnék írni. Inkább arról, milyen is egy igazán jó, személyes beszélgetés ebben a néha-néha felbolydult hangyabolyra emlékeztető világunkban.
A jó és tartalmas beszélgetés túlmutat az udvariaskodó „hogy vagyon és mi újságon”, és nem fejeződik be egy olyan sablonos válasszal, mint a „jól vagyok, köszi”. Miközben beszélgetünk, a hangyaboly lelassul és elcsitul, mintha lejjebb tekertük volna a hangerőt. Nem arról szól, hogy bólogatunk a másik véleményére. Mert van olyan, hogy egyetértünk, de bizony olyan is, hogy más a nézőpontunk. Ha kell, érvelünk, véleményt mondunk, de a nézetkülönbségeket is elfogadjuk.
A jó beszélgetésből hiányzik a versengés. Nem egymás túlkiabálásáról, túlszárnyalásáról szól. A „ki mond nagyobbat” nem őszinte beszélgetés, sokkal inkább verseny. Egy jó beszélgetésben nincs kikérdezés, faggatás, annál több az őszinte érdeklődés, meghallgatás és odafigyelés.
Egy jó beszélgetéstől távol áll a másik falhoz állítása, a számonkérés és a kéretlen tanácsadás. Nem hangzik el olyan mondat, hogy bezzeg én megmondtam. Szerepet kap, ha a másiknak szüksége van rá, a vélemény és a jó tanács is. S ennek hála sokszor a bonyolultnak hitt, keszekusza dolgok megoldódnak, s mint egy láthatatlan kirakó darabkái a helyükre kerülnek. És a legfontosabb: hogy repül az idő, amiről a csészéből elfogyó teák és a tányérról eltűnő sütik is tanúskodnak.
Lehet, hogy tényleg kevés az időnk és gyors tempót diktál a világ. Ennek ellenére kellenek olyan pillanatok, amikor kikapcsolunk és letesszük a feladatokat. Erre is jó az a beszélgetés, ami feltölt és nyomot hagy bennünk. Ami olyan, mintha egy láthatatlan burokkal sikerülne kizárni a külvilágot, ha csak pár órára is.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Egy kép, ezer szó
Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.
2022.6.6.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2
Kiforgatott orvosi eskü
Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.
2022.2.1.
Riasztás
Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.
2022.1.10.
Kifordult világ
Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.
2022.1.9.
Megváltásra várva
Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.
2021.12.17.
Felejtés
Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!
2021.12.6.
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2021.12.6.
Mese vagy valóság
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.
2021.11.10.