Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta 2018.4.12. 0:38

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

A világ felgyorsult, halljuk oly sokszor. Meg azt is, hogy az emberi kapcsolatok ellaposodnak, felszínesek. Nincs időnk, hajszoljuk a sikert, az anyagiakat, az egyre jobbat, a többet, a legújabbat. Marad a gyors mi újság, a gyors puszi, a gyorskaja, és már loholunk is tovább. A lényeg, a valódi egymásra figyelés pedig gyakran elveszik. Pedig az ember társas lény, aki igényli a beszélgetést, a kommunikációt, hogy ezzel közöljön, kérjen, kifejezze mondanivalóját, érzéseit, kapcsolatot tartson és ápoljon.

A kommunikáció a társas élet alapja, az adó és a vevő kapcsolata – tanultuk a gimnáziumban, majd ez a definíció az egyetemen jóval hosszabb és bonyolultabb lett. De nem tudományos meghatározásokról szeretnék írni. Inkább arról, milyen is egy igazán jó, személyes beszélgetés ebben a néha-néha felbolydult hangyabolyra emlékeztető világunkban.

A jó és tartalmas beszélgetés túlmutat az udvariaskodó „hogy vagyon és mi újságon”, és nem fejeződik be egy olyan sablonos válasszal, mint a „jól vagyok, köszi”. Miközben beszélgetünk, a hangyaboly lelassul és elcsitul, mintha lejjebb tekertük volna a hangerőt. Nem arról szól, hogy bólogatunk a másik véleményére. Mert van olyan, hogy egyetértünk, de bizony olyan is, hogy más a nézőpontunk. Ha kell, érvelünk, véleményt mondunk, de a nézetkülönbségeket is elfogadjuk.

A jó beszélgetésből hiányzik a versengés. Nem egymás túlkiabálásáról, túlszárnyalásáról szól. A „ki mond nagyobbat” nem őszinte beszélgetés, sokkal inkább verseny. Egy jó beszélgetésben nincs kikérdezés, faggatás, annál több az őszinte érdeklődés, meghallgatás és odafigyelés.

Egy jó beszélgetéstől távol áll a másik falhoz állítása, a számonkérés és a kéretlen tanácsadás. Nem hangzik el olyan mondat, hogy bezzeg én megmondtam. Szerepet kap, ha a másiknak szüksége van rá, a vélemény és a jó tanács is. S ennek hála sokszor a bonyolultnak hitt, keszekusza dolgok megoldódnak, s mint egy láthatatlan kirakó darabkái a helyükre kerülnek. És a legfontosabb: hogy repül az idő, amiről a csészéből elfogyó teák és a tányérról eltűnő sütik is tanúskodnak.

Lehet, hogy tényleg kevés az időnk és gyors tempót diktál a világ. Ennek ellenére kellenek olyan pillanatok, amikor kikapcsolunk és letesszük a feladatokat. Erre is jó az a beszélgetés, ami feltölt és nyomot hagy bennünk. Ami olyan, mintha egy láthatatlan burokkal sikerülne kizárni a külvilágot, ha csak pár órára is.