Tökéletesre várva
Miért várunk a tökéletesre, vagy épp miért nem?
Napjainkra eltolódtak az olyan életszakaszok, mint a házasodás, családalapítás. Közkeletű kifejezéssel szólva a harminc az új húsz: ráérünk mindenre, meg hát lehetőségünk sincs hamarabb révbe érni. Felsorolhatnánk az okokat, hogy tovább járunk iskolába, nehezebb biztos egzisztenciát teremteni – bár szerintem ez eléggé szubjektív fogalom. Engem inkább az érdekel, micsoda katyvaszt szül ez a helyzet a mai fiatal nők fejében.
A nők mára elérték a férfiakkal körülbelül azonos jogokat, de a hozzájuk való viszonyunk, elvárásaink még formálódóban vannak. Egyszerre várunk fokozott figyelmet, a tradicionális szerepek fenntartását, és hogy igenis „mosogasson el minden este” a társunk. Úgy gondolom, az elvárásaink azért nőnek, mert tudatára ébredtünk, hogy mi nők is képesek vagyunk egyszerre több életterületen helytállni.
Számomra ennek a legrosszabb eredménye, hogy nehezemre esik mérlegelni, mik a párom jó és elfogadható, és mik az általam hosszú távon nem tolerálható tulajdonságai. Szerencsére kirívóan nagy hibákkal rendelkező férfiakkal még nem hozott össze a sors. De válogatok, mint tyúk a kendermagban, hiszen még fiatal vagyok, úgyis biztos van jobb – ha épp valami nem elég megfelelő, majd másnál az lesz. Viszont időközönként nálam és más korombeli nőknél is eljön a gondolat, hogy mi van, ha nem lesz jobb? Ha be kell érni valakivel, akit nem szeretünk igazán, de cserébe kedves és majd, ha eljön az ideje – ami valójában még ráér – akkor jó férj és apa lesz? A férfiak nem megváltoztathatók, ez ismert és nagyon is igaz közhely – de senki nem megváltoztatható mások által. Mindig magunkból kell kiindulni, mikor azon gondolkozunk, érdemes-e valakivel komoly kapcsolatot fenntartani és mérlegelni azt, mi is, ami igazán fontos a hosszú távú boldogságunkhoz. Ez a végtelen egyszerű dolgoktól, minthogy mindennap dicsérjenek meg, egészen a közös életszemléletig terjedően változhat. Nagyon fontos viszont, hogy társunkat a helyén kezeljük, mint a kapcsolat másik felét, akinek ugyanúgy el kell viselnie a mi kisebb-nagyobb hibáinkat, mint nekünk az övéit.
Mindig bele kell gondolnunk, hogy ő sem szuperhős. Nem feltétlenül képes több terhet cipelni a vállán, mint mi, és igenis vannak olyan apró hibák, amik elviselhetők sokkal nagyobb erényeiknek hála. De olyan kompromisszumokat semmiképp nem szabad kötnünk, amikben még egy keveset sem nyerünk!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.