A maratoni futás hősnője

Póda Erzsébet  2016.10.19. 0:53

Sok mindent tanulhatunk az egykori, 86 évesen is maratont futó, Joy Johnson történetéből. Elsősorban azt, hogy mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk.

Az amerikai Joy Johnson, aki a legidősebb maratoni futó rekordtartója 1926. karácsonyán látta meg a napvilágot. 59 éves koráig tanítónő volt, és nem voltak különösebb ambíciói. Először 62 éves korában állt rajthoz. Munkájából visszavonulva, amikor a legtöbb ember azt gondolja, hogy most már itt a lelassulás, a pihenés ideje, ő úgy döntött, hogy nem szeretne otthonülő öregemberré válni. Soha nem hagyta magát elkényelmesedni. Azt mesélte, az első napon, amikor futni kezdett, beleszeretett ebbe a mozgásformába. Később elmondta, nem gondolta volna, hogy maratoni futó lesz belőle – sőt, ha évekkel ezelőtt azt jósolták volna neki, hogy a New York City Marathon rendszeres résztvevője lesz, egyszerűen nem hitte volna el.


Joy Johnson mindig is jó formában tartotta magát, de a nyugdíj után ki akart próbálni valami újat. Először (59 évesen) naponta három mérföldet sétált, csak, hogy frissen tartsa magát. Aztán elkezdett kocogni, és nagyon megtetszett neki. Néhány év múlva már 12 mérföldet tett meg futva, és részt vett a helyi országúti futóversenyeken. Sok-sok trófeát gyűjtött össze, és lassan egyre fiatalabb futók vették körül. Miután a férje meghalt rákban, magára maradt, de sem a kora, sem a sérülései nem állították meg. Kialakított magának egy stabil napi rutint: minden reggel négykor ébredt, főzött magának egy kávét, reggelizett egy tál zabkását, utána elolvasott egy részt a bibliából, majd elindult az iskola sportpályájára, ahol régebben maga is tanított. Sétált egy kicsit, beszélgetett a többiekkel, majd elkezdte az edzést.


A 80. születésnapja után az egyik versenyen észrevette magán, hogy lelassult (ebben az időben kb. 7 óra hosszig tartott a maratoni táv megtétele). Megkettőzött erőfeszítéssel, és nehezebb terepeken edzett. A 2008-as New York-i maratoni futamnál az eredményét meg is javította: 51 percet faragott le az előző évi eredményén.

Amikor a riporterek megkérdezték tőle, miért és meddig tervezi a futást, minden alkalommal azt válaszolta: a futás boldoggá teszi, segít neki abban, hogy jól aludjon éjszaka. Sokszor hozzátette azt is, reméli, hogy a futócipőjében éri majd a halál.

Az utolsó, 25. New York-i maratoni futásán, 2013 novemberében, a táv huszadik kilométere körül elesett. Egy résztvevő segített neki felállni, és arra kérte, sürgősen menjen kórházba, de a 86 éves Joy azt válaszolta, be akarja fejezni a versenyt. Másnap reggel vidáman, az éremmel a nyakában, kék kendővel a fején, az arca jobb oldalán a esése közben szerzett sérülésén a kötszerrel, ott állt a tömegben az NBC Studios riportere mellett. Ezután visszament a szállodai szobájába, levette az érmet, és lefeküdt. Elaludt, és soha többé nem nyerte vissza az eszméletét. Aznap meghalt. Több mint hetven maratoni futáson vett részt, a New York-i volt a kedvence. Ő volt a legidősebb női maratoni futó, rekorderedményekkel.


Vajon mit tanulhatunk mi, mindannyian, ettől a csodálatos nőtől?

Elsősorban azt, hogy soha nem késő elkezdeni valami újat és mást. Bármikor beleszerethetünk egy új szenvedélybe, mindig lehetnek új céljaink vagy hobbink. Soha nincs túl késő ahhoz, hogy növeljük a teljesítményünket, és élvezzük a kihívás izgalmát. A belső tűz, a belső késztetés arra, hogy egyre többet tegyünk, és egyre jobbak legyünk nincs korhoz kötve. Az idő a miénk, attól kezdve, hogy megszülettünk egészen a végéig, ezért merjünk mindig teljes életet élni, a saját életünket élni!

Forrás: internet

Hozzászólások

@

Küldés