Átkos örökség


Kiss Julianna  2007.4.11. 11:35

Talán ott kezdeném, hogy férjem és én más-más közegben szocializálódtunk. Az ő apja "fontos ember volt" -- az enyém nem.

Az írásban számomra az exhibicionizmus a legizgalmasabb. Megmutatni ezt-azt magamból, kitárulkozni, véleményt kifejteni……és – engedtessék meg egy kis önhittség is -- utat mutatni, okítani. Néha kikívánkoznak a lélek legmélyén rejtegetett dolgok is, amik így kibeszélve, segítik a gyógyulás, a probléma megoldásának lehetőségét.

Talán ott kezdeném, hogy férjem és én más-más közegben szocializálódtunk. Az ő apja fontos ember, VALAKI volt, a közösségben sokat adtak véleményére, (gyakran inkább csak ál-)barátságára. Tény: a világ előtti megjelenése, modora semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, jó humorú, kedélyes és szívélyes ember hírében állt.

Amikor azonban kizárták a külvilágot, a kedélyes, mindig mosolygó férfiből egy bestiális lény lett. Gyerekei csak oda mehettek és csak abban a ruhában, ahova és amit ő engedélyezett számukra. Farmerben, tornacipőben nem mehettek iskolába, sőt, házibuliba sem, mindig illett jólfésültnek és „jólvasaltnak” mutatkozni. Ő volt a család pénztárosa, hiszen érthető módon így tudta a legjobban ellenőrizni és befolyásolni családtagjait. Asszonykája minden lépését ellenőrizte, beleszólt az öltözködésébe, a főzésbe, takarításba. Persze sem fakanalat, sem porrongyot nem vett soha a kezébe! Nem tűrt ellentmondást: ha valaki nem azt tette, amit ő parancsolt, csattant is a pofon.

A városka NAGY EMBEREI gyakran összejártak, vadászatnak álcázott kiruccanásokat (értsd: kanbulikat) szerveztek minden elmaradhatatlan kellékével együtt. Ami alatt természetesen a nőket és a piát kell érteni. A feleségek meg otthon tűrtek. Ha esetleg mégsem, akkor vertek rajtuk párat, és máris helyreállt a családi nyugalom.

Ezzel az emberrel összehasonlítva az én apám nem igazán tűnt ki a közösségből, nem szeretett feltűnősködni, nem vágyott VALAKIVÉ lenni, az életben való érvényesülésnél jobban értékelte a családot. Nem múlatta az időt érdekbarátok között, inkább otthon tett-vett, játszott a gyerekeivel, besegített a háztartásban. Nem járt kocsmába, sem bárba – mert a VALAKIK nem alacsonyodhatnak le a kocsmához (mintha nem lenne mindegy, hol isszák magukat holtrészegre!).

Ha a gonoszabbik énemet veszem elő, akkor tömören így fogalmaznám meg a dolgot: az ő apja verte a feleségét, az enyém nem. Az ő apja tartott szeretőt, az enyém nem. Az ő apja verte a gyerekeit, az enyém nem. Az ő apja kemény kézzel fogta családját, az enyém nem. Az ő apja alkoholista volt, az enyém nem.

Szerencsére a férjem éppen az apja ellentéte. Annyira beosztották minden idejét, és annyira terrorizálták (hát ez eléggé csúnya szó, de most nem jut jobb az eszembe!), hogy megfogadta, ő soha nem mond ellent a gyerekeinek. Mondanom sem kell, hogy éppen ez a túlzott engedékenység a fő kiváltó oka családi perpatvarainknak! Hagyni kell a gyereket tévézni, mert őt soha nem engedték, és az milyen szörnyű volt. Nem szabad beleszólni abba, hogy a kilencéves gyerek mit vegyen fel, mert neki mindig előírták, és az milyen rossz volt. És meg kell venni és tenni mindent, amit szeme-szája megkíván, mert neki az apja nem vett csokoládét, nem vitte fagyizni, csúszdázni, focizni, és a többi.

Az első vita még akkor robbant ki közöttünk, amikor az esküvőt terveztük. Mi legyen: maradni vagy menni? Ő szeretett volna otthon maradni, én pedig nem. Úgy éreztem, náluk annyira megkövültek az „ősi” állapotok, hogy sokáig nem bírnám. Sértődés ne essék, de arrafelé még a vadászó, halászó és madarászó (meg nőző és italozó) férfiak a Kinder-Küche-Kirche szentháromságába szeretik betessékelni a fehérnépet. Szóval semmi derűs kilátások! Ha maradunk, szerintem férjemet menthetetlenül felszippantja ez a közeg.

Végül is a költözés mellett döntöttünk, új lakóhelyünkön már évek óta élünk békében és boldogságban. Csendes és nyugalmas életünket azonban időről-időre feldúlják a múlt rossz szellemei. Összejönnek a régi haverok, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. A piánál. Férjem szerint havi egy alkalom még belefér, amihez én nem is próbálok jó képet vágni. De mivel az évvégi cégbulik és óévbúcsúztatók kissé megsokszorozták ezt a számot, besokalltam és elköltöztem otthonról.

Mit mondjak: sikerült megmozgatnom az egész családot! Sírtak és könyörögtek, kérleltek meg alázkodtak. Férjem meg beígérte az ég minden csillagát és üstökösét.

Hát most itt tartunk…

De hol is???



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

„Elszállva lenni”

Nagy Erika

Egyik ismerősöm, egy fiatalember, rászokott a kemény drogokra.

2007.6.25.   


Félkarú rablók fogságában

Bernád Emese

A kóros játékszenvedély nem új keletű jelenség.

2007.3.18.   


Romboló alkohol

Nagy Erika

Az alkoholista nemcsak önmagát, hanem a családját is tönkreteszi.

2007.3.13.   


Borban az igazság?

Bernád Emese

Szinte mindennapos dolog, hogy a jól elvégzett munka jutalmaként a kollégák betérnek a sarki kocsmába, presszóba vagy vendéglőbe.

2007.3.6.   


Elfüstölt egészség

Bernád Emese

A legelterjedtebb káros szenvedély, a dohányzás kb. a lakosság 35%-át érinti.

2007.2.22.   


Mindennapi szenvedélyeink

Bernád Emese

A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint: a szenvedély főnév sodró erejű érzelmet, ösztönző vágyat, erős, önkéntelen törekvést takar.

2007.2.9.   

A rovat további cikkei

Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    40


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    17


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2018.2.4.    24


7 tipp a stresszmentes reggelekért

Faar Ida

Vannak napok, amikor arra ébredünk, hogy azt sem tudjuk, a hét melyik napja köszöntött ránk.

2018.1.9.    7


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2018.1.7.    16