Diétás adventi készülődés


  2021.11.25. 23:57

Édes pillanatok – lemondások nélkül.

Tetőfokára hág az év végi evészeti idény!

Nincs mit szépíteni a helyzeten, az év utolsó időszakában a legtöbben éppen úgy viselkedünk, ahogy a gondos és előrelátó mókusok ősszel: rengeteg ételt raktározunk el az ínséges időszakra, és lehetőség szerint a bőrünk alá is. Aprósütemények és a kicsit nagyobb aprósütemények időszaka ez, a kiadós és legalább háromfogásos ebédeké, amiket akár naponta többször is, minden egyes családtagnál vendégeskedve újra betermelünk. Így lett a bejglivel felpumpált karácsonyi úszógumi lassan éppen olyan velejárója az ünnepeknek, mint a közös csillagszórózás.


Miközben viszont vadul tökéletesítjük az ünnepi étkek elkészítésének módját, ízét, elpusztítását, nem árt óvatosan bánni a kóstolással, mert bizony nem kötelező minden évben egy ölebnyi súllyal gyarapodni ebben az időszakban. És bár nehéz ellenállni a különféle nyalánkságoknak, de a tányér roskadásig pakolása sok jóval nem kecsegtet – ne várjuk meg, hogy erre a derékszíjunk hívja fel a figyelmünket! De miért is tennénk, ha rengeteg színes, illatos és fűszeres finomság vár ilyenkor is, amik nem csak szezonálisak, frissek és finomak, hanem eközben egészségesek is?!

Színpompás szezonális ínyencségek

A hidegebb hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges táplálkozásról, ahogy a helyben termesztett magas tápanyagtartalmú, minőségi idénynövényekről sem. Akár 6 órával a földekről való begyűjtés után már az asztalunkon lehet a friss hazai zöldség és gyümölcs, amit válogatott kistermelőktől szállítanak egyenesen az ajtónkig. Ez egy kényelmes módja annak, hogy a szezonális finomságokhoz mielőbb hozzájussunk.

Ebben az időszakban ugyan nincs akkora változatosság zöldségek és gyümölcsök terén, de ezek is remek alapjai a vitamindús és kiadós ételeknek. Ebben a szezonban a sütőtök, a tök, a sárgarépa, a csicsóka, a kelbimbó, a paszternák, a káposzta, a kel, a lila káposzta, a burgonya, a cékla, a póréhagyma, az édesburgonya és gomba is beszerezhetőek, amik nem csak a sülteknek, de a leveseknek is biztos alapjául szolgálnak. Igazi diétás megoldást jelentenek a zöldségkrémek, forró krémlevesek, amik mindemellett kellően táplálóak, és látványos díszei is az asztalunknak. Ezek emellett nem csak köretként, de egytálételként is számos verzióban készíthetőek, a cifra és ízletes salátákról nem is beszélve.

Édes pillanatok

A zöldségek mellett a gyümölcsökről sem érdemes megfeledkezni, mert ugyan ezeknek magas a cukortartalma, de mértékkel bátran fogyaszthatóak, változatosabbá téve a téli étrendünket. Diétabarát választás a fahéjjal megszórt sült alma, de például desszertként is megállja a helyét a fentebb már emlegetett sütőtök, amit fogyaszthatunk dióval, esetleg egy csepp édes mézzel. A dió mellett ne feledkezzünk meg a manduláról sem, amit a körte mellé – mintegy kísérőként – pirítva ropogtathatunk. Novemberben elraktározhatunk birsalmából is, de a szezonban ne búcsúzzunk el végleg a gesztenyétől sem, utóbbiból akár levest is készíthetünk, de desszert formájában, tejszínhab nélkül is ínycsiklandozó választás, és mivel kellően tápláló is, nem lesz szükségünk óriási adagokra belőle.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2024.4.9.    25


Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13