Májas rántottacsoda


Bíró Szabolcs  2007.10.27. 18:33

Munkatársunk egy érdekes recepttel kedveskedik olvasóinknak.

Igaz, finom szendvicstálakat és salátákat raktam össze, vagy épp a kerti grillezésnél voltam fontos kulcsfigura, de azt nem mondhatnám, hogy a konyhában művészként bánnék az ízekkel. Egy kivétellel: rántottát kilencéves korom óta tudok sütni, és azóta több tucat variációt alkottam már, egyre ízletesebbeket és jobbakat… Szóval, míg úgy általában a főzés-sütéshez nem kimondottan értek, addig rántottakészítésben itthon én vagyok a legjobb – és ezt minden túlzás nélkül állíthatom!

Egyik nagy kedvencem a májas rántotta, melyet bárki egyszerűen elkészíthet magának és családjának, barátainak. Nem is kell hozzá sok minden, csak egy kis csirkemáj, hagyma, kolbász és tojás, az arányokat meg persze ízlés szerint oszthatjuk el.

A csirkemájat és a hagymát vágjuk fel kis kockákra, egészen apró darabokra, a kolbászt pedig karikázzuk fel. Először a kolbászkarikákat süssük meg, szép sötétvörösre. A serpenyőbe ne felejtsünk el olajat tenni, hiszen a kolbász nem enged ki magából a sütéshez kellő mennyiségű zsiradékot! Ha a kolbászkarikáink szépen megsültek, vegyük is ki a serpenyőből és helyezzük egy tálkára, majd a végén ismét szükségünk lesz rájuk. Most következzék a hagyma és a máj: a hagymát jó üvegesre süssük, de a májra nagyon vigyázzunk, nehogy megpirítsuk (tipp: a sütés eme részénél használjunk lassú gázt!). Akkor jó, ha szép világosbarna színe van, ekkor jöhet rá a tojás, amelyet ajánlott előzőleg alaposan felverni. Visszaválthatunk nagy lángra, és fakanállal állandóan kevergessük, forgassuk egymásba a májat, a hagymát és a tojást! Két-három keverés után dobjuk minderre az előre megsütött kolbászkarikákat, és süssük keményre a rántottát, akkor állnak össze igazán az ízek.

Legszívesebben paradicsommal és friss salátalevéllel tálalom, de bármilyen üde ízű zöldség jól mutat és jólesik mellé. Májas rántottánk pedig nem csak reggeli vagy vacsora gyanánt fogyasztható, de akár egyszerűbb ebédként is tálalhatjuk a rohanós hétköznapokban.

További variációk: ínyencebb pillanatainkban akár egy-két szelet ropogósra sült bacont is tehetünk a tányérra, de az is sokat dob rajta, ha a tojást megbolondítjuk egy kis grillfűszer-keverékkel vagy őrölt borssal!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13


A sokoldalú tök

Jády Mónika

Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.

2023.10.19.    4