Ikres szülőnek lenni (3)

Pénzes Tímea  2015.2.5. 2:18

Dupla mosoly és dupla gügyögés, na de valójában mennyire nehéz ikres szülőnek lenni?

Nem vitás, hogy két gyerek dupla teendővel jár. (Például tíz helyett húsz körmöcskét nyír le anyuci négy pici kéz ujjacskáiról éjszakánként). De ez is tud szép lenni. Sőt, csak szép tud lenni.

A védőnő szerint elsőgyerekes ikres anyukának lenni különleges dolog. Az embernek nincs még tapasztalata egy vagy két saját gyerekkel, és máris a nyakába zuhan egyszerre kettő. Nincsenek előzmények, amikre támaszkodhatna.
Én nem érzem dupla tehernek. Eszembe sem jutna. Amikor a nagyágyon fekszenek, együtt tudok nekik mutogatni, mesélni a csörgővel vagy a bábukkal. Együtt tudom őket hintáztatni. És két kezem van, hogy simogassam őket.
Nem úgy jellemezném ezt az életérzést, hogy dupla adag citrom. Inkább olyan, mint egy dupla adag citromos fagyi.


Meglehet, hogy kevesebb gond van velük, mint két eltérő korú gyerekkel. Mert azok talán más-más elfoglaltságokat igényelnek, míg ők egyszerre bámulják a textilkönyvet, egyszerre éheznek meg, egyszerre alszanak. Ha persze eltérő időben aludnának és ennének, és folyamatos odafigyelést és törődést igényelnének, akkor bizonyára nem ez lenne a véleményem. A huszonnégy órás nonstop helytállás engem is igénybe venne.

Mivel szinkronban élnek, nem megerőltető az anyjuknak lennem, mégis sokan biztatnak azzal, hogy meglátod, egyre könnyebb lesz. Nem értem, miért mondják ezt, hiszen nem szorulok biztatásra. Sőt, ez az a mondat, amitől a falra mászok. Amitől a plafonon vagyok. Amitől a hajam tépem. Mi lehet annál könnyebb, mint szopiztatni vagy megmelegíteni a tápszert, és két cumit tartani két apró szájba? Egyszerűbb annál, mint lepihenni, amikor pihennek? Hiszen kezdetben csak esznek és alszanak, elnézegetik a zenélő körforgót vagy egymást.
Inkább attól tartok, hogy egyre nehezebb lesz. Mert ennél könnyebb egyszerűen nem lehet.


A hozzátáplálással egyszerűsödik ez az egyszerű helyzet? Már elkezdtem kanállal etetni, és azt tapasztalom, hogy sokkal több teendőt igényel. Az egyszerű tápszerkészítés helyett almát hámozok, sütőtököt szeletelek, répát főzök, egyre több a piszkos ruha és előke, egyre több minden koszolódik, többször öltöztethetem át őket, és többször moshatok.
Könnyebb lesz, ha etetőszékre kell erősítenem őket? Ha összemaszatolják az arcukat, a fejüket és az egész környezetüket? Eddig vígan elég volt egy előke, és sem a tápszer, sem a tej nem hagyott nyomot. A répáról meg a sütőtökről ez a legnagyobb jóindulattal sem mondható el.
Könnyebb lesz, ha folytatódik a fogzás és nyűgösebbek a fájó ínyük miatt? A fogzás már most gyakoribb éjszakai ébredéssel jár, és bizony kezdem megérezni, hogy nem vagyok már húszéves...
Ha (hullámokban) folytatódik a szeparációs szorongás, és mindketten folyamatosan érezni akarnak és karba kívánkoznak? A kisfiam már most kezd anyámasszony katonája lenni. Eddig jöttem-mentem, ügyet sem vetettek rám, de lassan már vécére sem tudok elmenni síráskoncert nélkül.
Könnyebb az, hogy már nem egy háton fekvő csecsemőt kell átpelusozni, hanem egy jobbra-balra kapálózó, hasba-mellbe rúgó örökmozgó polipot?


Egyszerűbb, hogy már most kétfelé kúsznak-másznak? Egyszerűen nem tudok folyamatosan két gyerek nyomában lenni... És ha hamarosan a mászást felváltja a járás? Veszek gyerekhámot – de amilyen mozgékonyak, főleg a kislányom, hamar feltekeredne az asztal lábára. Bár nem túl gyerekbarát, de akár ketrecben – karámban, járókában – is tarthatom őket, egy csomó játék közt, biztonságban.

A játszótéren sem lesz egyszerűbb a helyzet. Eddig babakocsiban toltam őket, most pedig két gyereket kell egyszerre tartanom a libikókán, két gyerekre kell figyelnem, nehogy veszélyes helyzetekbe sodorják magukat. Milyen érzés lesz, ha az egyik éppen fejjel lefelé lóg valamin, miközben a másik elérhetetlen magasba mászott?
Mikor lesz könnyebb? Mitől lesz könnyebb?
Majd ha ovisok lesznek. Majd ha iskolába mennek.
Nehezen hiszem el a könnyebb életről szóló meséket. Ilyen kijelentésekkel is fárasztanak: ha ülni fognak, könnyebb lesz. De miért? Mert jobban elnézelődnek. De hisz háton és hason fekve is elnézelődnek. Inkább bele sem megyek hasonló párbeszédekbe.

Egyszer egy ikres anyuka szintén azt állította a Margit-szigeten, hogy egyre könnyebb lesz. De nekem most könnyű, feleltem. Hogy lehet ennél könnyebb? Eljátszanak majd együtt, felelte. De már most eljátszanak. Nem jutottunk dűlőre. Egy másik ikres anyuka azt mondta, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Most akkor melyiküknek higgyek? Egy harmadik pedig azt, hogy minden életkorban más-más feladattal és kihívásokkal szembesülünk.

Én is így gondolom. Mindig más lesz. Nem könnyebb vagy nehezebb.
De bárhogy is lesz, mindig jó lesz! – állítom továbbra is lelkesen.

Hozzászólások

@

Küldés