Édes finomságok


Fodor Tekla  2009.10.3. 17:38

Néhány édességrecept hétvégi rögtönzéshez.

Ordás hígpalacsinta

Hozzávalók: 1 tojás, liszt, víz, olaj, só, cukor

Elkészítés: A tojást összekeverjük körülbelül annyi kanál liszttel, ahány darab palacsintát szeretnék sütni. (Ha sok palacsintát szeretnénk, akkor több tojást veszünk.) Lassan és folyamatosan kavarva hozzáadjuk a vizet, ami pótolható tejjel vagy ásványvízzel. A liszt mennyiségétől függően öntjük bele a vizet, annyit, hogy híg masszát kapjunk. Vigyázunk, hogy a massza ne csomósodjon meg! Kevés sót, és ízlés szerint cukrot teszünk bele, kikavarjuk, majd kevés forró olajban vékony palacsintákat sütünk.
Ordával, tehéntúróval, lekvárral vagy csokoládékrémmel megtöltjük, és felcsavarva fogyasztjuk.
Alkalmas desszertnek, vasárnapi csemegének.

Meggyes lepény

Hozzávalók: 5 tojás, 1 pohár cukor, fél pohár olaj, fél pohár tej, 1 tasak vanília, 1 tasak sütőpor, citromlé, 10 kanál liszt, meggy (vagy egyéb gyümölcs, pl. alma, banán, szilva)
(A pohár 2 decis, és mindent ugyanazzal a pohárral mérünk ki.)


Elkészítés: a tojásfehérjét felverjük habnak, félretesszük. A tojássárgáját a cukorral és vaníliás cukorral összekavarjuk, amíg a cukor kissé elolvad. Felöntjük tejjel, olajjal, majd apránként hozzáadjuk a lisztet. Belekeverjük a citromlével felfutatott sütőport, majd végül óvatosan kavargatva hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét.
Sütőpapírral bevont lapos, széles tepsibe öntjük a masszát, és elegyengetjük. Sütőbe tesszük, majd amikor kezd aranybarna lenni a teteje (kb. 20 perc, 200 ºC-on), kivesszük, megszórjuk a gyümölccsel. Visszatesszük még egy kevés időre (kb. 5 perc, 200 ºC-on), és miután megsült, 5x5cm-es kockákra vágjuk és tálaljuk.

Muffin

Hozzávalók: 2 pohár liszt, fél pohár vaj, 1 pohár cukor, fél pohár tej, 2 tojás, sütőpor, csipet só, vanília por
(A pohár 2 decis, és mindent ugyanazzal a pohárral mérünk ki.)


A vajat kikavarjuk a cukorral, hozzáütjük a két tojást, beletesszük a sütőport, csipet sót és vaníliát. Apránként hozzákavarjuk a lisztet. Papírral bélelt muffinformába öntjük, a formák háromnegyedéig, és 20 percig sütjük 200 ºC-on.
Lehet gyümölcsöt tenni a forma aljára, reszelt gyümölcsöt kavarni a tésztába, de csokoládémorzsával, illetve kakaóval is nagyon ízletes.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2025.12.30.    5


Receptek karácsonyra

Nagy Erika

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

2025.12.18.    2


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2025.12.16.    10


Gasztronómiai karácsonyi ajándékok

A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.

2025.12.5.