Ízek, illatok, sütőzacskók


Bíró Szabolcs  2012.3.3. 7:06

Mennyei húsételek hozzáadott zsiradék nélkül.

Talán két évvel ezelőtt hallhattam életemben először a sütőzacskóról, de akkor még csak legyintettem rá. Ugyan, gondoltam, egészen biztosan nem lesz olyan finom benne az étel, mint a jó öreg serpenyőben vagy a kiolajozott jénai tálban! Aztán kipróbáltam párszor, és azóta én is esküszöm rá.

Elsősorban azért szeretem használni, mert akár tömbbé fagyva is belehelyezhetem a húst, nem kell az olvasztással bajlódni, és két óra alatt így is omlóssá sül benne az étel. Másodsorban azért, mert a hús nem szárad ki benne, és persze locsolgatni sem kell állandóan (előbb a belseje puhul meg, és csak aztán kezd sülni, pirulni a külseje). Harmadrészt azért tartom fantasztikus találmánynak, mert nincs szükség olajra, vajra, zsírra, tulajdonképpen semmiféle zsiradékra ahhoz, hogy bármilyen húst, fasírozottat, halat vagy akár zöldséget készítsünk benne. Ez persze a fogyókúrázóknak, illetve a hízékonyaknak jelent előnyt, de a magas koleszterinszinttel küzdők is bátran kipróbálhatják. A sütőzacskóban minden hús- vagy halétel a saját zsiradékát engedi ki, így aztán kívülről sem lesz túl száraz, és a köretre is van mit locsolni, arról nem is beszélve, hogy mind a hús, mint a zaft sokkal finomabb így, mintha olajjal készítettük volna.

Az alábbiakban három olyan ételt sorolok fel, amit gyakran készítek el magam is sütőzacskó segítségével.



Omlós sült csirke

Hozzávalók: 1 csirke, só, őrölt csemegepaprika (igény esetén egyéb fűszerek)

Semmi mást nem kell tennünk, mint megmosni a csirkét, ízlés szerint megfűszerezni, majd belehelyezni a sütőzacskóba. A zacskót ezután lezárjuk, 5-10 apró lyukat szúrunk a felső részébe hústűvel vagy késsel, majd egy tepsin a sütőbe helyezzük, és 200 fokon megsütjük a húst. Ha a csirke friss, két órán belül omlóssá fő, majd ropogósra sül a bőre is. Amennyiben fagyott állapotban helyezzük a csirkét a zacskóba és a sütőbe, két óra múlva már puha lesz, de a külseje még nem sül meg. Ilyenkor vagy hagyjuk még sülni 20-30 percig, vagy óvatosan bontsuk le róla a sütőzacskót, és helyezzük vissza a csirkét fedetlenül a tepsibe, hogy 15-20 perc alatt megpiruljon a bőre. Köretnek bármi jöhet.

Almás-hagymás pulykacomb

Hozzávalók (4 személyre): 80-90 dekagramm pulykacomb-filé, 3-4 nagy fej vöröshagyma, 2 alma, só, fokhagymapor, őrölt bors, őrölt csemegepaprika, 2 húsleveskocka

A pulykacombot megmossuk, nagyobb kockákra szeleteljük, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, fokhagymaporral, egy csipetnyi őrölt borssal, csemegepaprikával, végül apró darabkákra zúzva/vágva/reszelve rászórjuk a két húsleveskockát – ez így már mehet is egyenesen a zacskóba. A vöröshagymát megpucoljuk, negyedekre vágjuk, majd a negyedeket még félbe, és a hús után küldjük a zacskóba. Az almát kimagozzuk (megpucolni nem muszáj), kisebb darabkákra vágjuk, és szintén a zacskóba szórjuk. A szokásos protokollt követve a lezárás után ismét apró lyukakat szúrunk a zacskóba, és az egészet 200 fokos előmelegített sütőbe rakjuk. (Ügyeljünk rá, hogy a hagyma és az alma egyenletesen keveredjen el a hússal!) Másfél óra múlva már tálalhatjuk is az ételt. Köretnek rizst vagy tepsis krumplit ajánlanék.

Tejszínes csirkecomb-filé

Hozzávalók (2 személyre): 1 tálca csirkecomb-filé, só, őrölt csemegepaprika, fokhagymapor (vagy mindezek helyett grillcsirke-fűszerkeverék), 1 nagy vagy 2 kis fej vöröshagyma, 1 pohár zsírszegény tejszín

A húst fagyott állapotában megmossuk, megfűszerezzük, a zacskóba helyezzük, kisebb római tálban, üvegtálban vagy kis, magas falú tepsiben 200 fokos előmelegített sütőbe rakjuk, és kb. 65-75 percig sütjük, a felkarikázott vöröshagymával együtt. Ha már teljesen megpuhult, lebontjuk róla a zacskót, a levével együtt visszahelyezzük a tálba, a fakanállal óvatosan, de alaposan több darabra nyomjuk szét a hússzeleteket, majd az egészre öntünk egy pohár tejszínt, hogy nagyjából mindent ellepjen. Mindezt még 15 percig sütjük, majd tálalhatjuk is. Ennél a receptnél kifejezetten fontos, hogy a húst fagyott állapotában kezdjük sütni, mert így még több levet kiereszt magából, és ez lényeges a végeredmény szempontjából. Ha mégsem fagyasztott csirkecombot használunk, öntsünk a zacskóba fél, legfeljebb egy deci vizet is. Köretnek rizst, tönkölybúzát, tarhonyát, nokedlit vagy könyöktésztát is készíthetünk.

Jó étvágyat, sikeres kísérletezést kívánok mindenkinek!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2025.12.30.    5


Receptek karácsonyra

Nagy Erika

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

2025.12.18.    2


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2025.12.16.    10


Gasztronómiai karácsonyi ajándékok

A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.

2025.12.5.