Kétszínű kocka


Puha Andrea  2008.12.5. 18:27

Süteményötlet kismama- és babalátogatók részére.

A minap éppen babalátogatásra készültünk unokatestvéremhez, hogy megnézzük a pici Mátét. Annak rendje és módja szerint hozzákészülődtünk. Meleg takaró, ágynemű, édes kis pihe-puha ruhácska. Aztán anyu felvetette, hogy sütni is kéne. Valami olyat, amit az újdonsült anyuka ki is tehet az asztalra, hogyha vendégek érkeznek, hiszen a pici mellett úgysincs ilyesmire ideje.

Kis gondolkozás után a Kétszínű kocka mellett rakta le a voksot. Rögtön eszembe is jutott a gusztusos finomság, a barna-fehér tetejével. Alja barna tészta, s a két réteg között diós töltelék bújik meg. Tartós, finom, és karácsony idején is ideális.

Hozzávalók:
Az első tésztához, ami egyúttal a sütemény alsó rétege, szükségünk lesz 4 tojásra, 20 dkg porcukorra, 1dl olajra, 1 dl vízre, 2 leveseskanál kakaóra, 20 dkg réteslisztre, fél zacskó sütőporra.
A második tésztához, avagy a süti felső rétegéhez 20 dkg margarint (Cera), 20 dkg porcukrot, 15 dkg tejport (Eviko) kell beszereznünk. (Persze más márkákat is használhatunk.)
A finom tölteléket, ami a két réteg között lapul meg, 20 dkg dióból, 5-6 leveseskanál rumból és pici olajból üthetjük össze.
Nem maradhat ki a csokiöntet sem, amire a legvégén kerül sor. Ezt 10 dkg csokiból, és 8 g margarinból állíthatjuk össze.

Elkészítése:
Az első tésztával kezdünk. A tojássárgáját és a porcukrot jól kikeverjük, hozzáadjuk az olajat, a vizet, utána a kakaót, lisztet és a sütőport. Legutoljára a felvert tojásfehérjét. Ha ez megvan, belecsurgatjuk a kikent, kilisztezett mély tepsibe, és berakjuk a sütőbe.
Ha kihűlt ezt megkenjük lekvárral és rátesszük a rummal kevert diós tölteléket. Erre kerül majd rá a másik tészta.
Az utolsó réteghez a kemény margarint lereszeljük és összedolgozzuk a porcukorral és a tejporral. Ha gyúrás közben úgy érezzük, hogy a tészta a világ végéig se állna össze, nem kell félni, a kézmelegtől majd formálódik. Sokat kell gyúrni. Ha jól összedolgoztuk, a tésztát az alufólián tepsi nagyságúra nyújtjuk, és az alufólia segítségével a sütemény tetejére tesszük, hozzányomjuk.
A kész süteményt 4x4 centiméteres kockára vágjuk.
Közben elkészítjük a csokiöntetet is. A csokit feldaraboljuk, hozzáadjuk a margarint, és vízfürdőben felolvasztjuk.
Ha ez megvan, a kis kockákat átlósan belemártogatjuk, úgy, hogy a két sarkán keresztülhaladjon az átlós vonal, így igazán gusztusos süteményeket kapunk. Azonban, ha valakinek van hozzá türelme, akár kis dominókat is mintázhat a csokiöntet tetejére. Hagyjuk szabadon szárnyalni a fantáziánkat! Akár csurgathatjuk is a csokiöntetet, barna krikszkrakszokat varázsolhatunk a fehér tésztára, vagy akár karácsonyfa formákat is.

Hogy milyen sikere volt a sütinek? Elsöprő! Unokatestvérem a mennyiség láttán felkiáltott: „Jaj köri, megint mennyit sütöttél!” De azért éreztük, hogy nagyon jól esik neki a kedvesség. Torkos lévén én sem bírtam ki, hogy ne egyek belőle, többen is a recept után kérdezősködtek, csak a kicsi Máté nem nyilatkozott, inkább maradt a jól bevált anyatejnél.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2025.12.30.    5


Receptek karácsonyra

Nagy Erika

Ötletek halételekre és karácsonyi süteményekre.

2025.12.18.    2


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2025.12.16.    10


Gasztronómiai karácsonyi ajándékok

A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.

2025.12.5.