Osztriga és pezsgő


Kottra Éva  2010.3.18. 9:19

Néhány „menő-manó”, ha nagy hatást szeretne kelteni fontos ismerősei körében, osztriga és pezsgő után kiált.

Ha ugyanezt valamelyik három csillagos Michelin étteremben tenné meg, az illetőt fülénél fogva vezetnék ki a luxus étteremből...

A római császároktól kezdve, a Napkirályon (XIV.Lajos) át, egészen a szentpétervári cárok udvaráig, minden hatalom bankettasztalánál becses lakomának számított az „afrodiziákus” kagyló. A Belle Epoque beköszöntésével, amikor vég nélkül dőlt a pezsgő, ugyanúgy luxuseledelként fogyasztották a pompás királyi falatot; innen ered a „divatos”, de nem éppen helyes párosítás, mely a mai napig az „úgymond”, jómódúak jelképeként szolgál. Sokan közülük nem is gondolná, hogy a hírhedt nemes francia pezsgő édes formájában látta meg a napvilágot, s csak később változott brut, extra brut, vagy a cukormentes brut savage formákra, melyek egyáltalán nem alkalmasak, hogy kellemes módon egészítsék ki az osztrigát. Az osztrigának, és ugyanúgy a túlságosan száraz pezsgőnek is lágy, kerek kísérőre van szüksége ahoz, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott ízt hagyjanak szájpadlásunkon; hacsak nem ragaszkodunk a „fémízhez”. Ha mégsem akarunk lemondani az előkelő buborékokkal teli státusszimbólumról a többnyire nyersen felszolgált - sokszor citromlével ízesített - osztrigánkhoz, akkor rendeljük a „ dry ” (sec), vagy „extra dry” változatot; s ha igazán gáláns estről van szó akkor kötelesek vagyunk egy kifinomult „sans année” után nyúlni. A változatosság kedvelői hagyják magukat meglepni burgundi chardonnay-vel; Chablis hét Grand Cruja közül biztosan mindenki megtalálja kedvencét, ha mégsem, a közeli, szintén burgundi Cote de Beaume is tartogat néhány értékes Grand Crut. Olasz pincékben válogatva is találunk kincseket, mint például a marchei Verdicchio Classico–Riserva változata vagy Friuli elegáns chardonnay, nem beszélve Alto Adige kifinomult, illatos szőlőléiről és Franciacorta Satén pezsgőborairól. Ha magyar földön extra túlzásokba akarunk esni, akkor elleshetjük a bordói szokásokat, ahol a Fine de Claires típusú osztrigát sauternesi Château d’Yquemmel öntik nyakon; ugyanezt megtehetjük a mi csodálatos 5–6 puttonyos Tokajinkkal.

Az osztrigáról még azt is tudni kell, hogy két fő csoportra osztódik; ára e szerint is változik. A hosszúkás, öblös, kevésbé értékes mitilus (kagyló), kesernyés utóízt hagy maga után, ezért a „brut” buborékok kontrasztba ütközve fémes ízt hagynak a nyelvbimbón; ha azt a szájpadláshoz dörgöljük, még a legkevésbé tapasztalt borivó is egyetért. Ha viszont gömbölyű, lapos kagylókhoz van szerencsénk, még a „cruditét” nem kedvelő ismerőseinkkel is kóstoltatsuk meg a gyengéd ínyencséget; amennyiben nem sikerül, rántva vagy főtten rizottóként is biztosan nagy sikert arat.

Íme egy egyszerű recept!
Serpenyőben, olvasztott vajon fedő alatt megpuhítjuk a vékony karikákra vágott póréhagymát, zellerszárat és a salottahagymát, két babérlevelet adunk hozzá; rászórjuk a rizst, jól elkeverjük, majd nyakonöntjük pezsgővel és főni hagyjuk. Amikor elpárolgott a pezsgő, hozzáadjuk az osztrigadarabokat, majd a zöldségekből főtt (nem berántott) levessel, vagy egy kis húslevessel felöntjük (szükség esetén esetleg leveskockához is fordulhatunk), és tovább főzzük. Amikor a rizs már (ízlés szerint) majdnem megpuhult egy kis főzőtejszínt adunk hozzá, megborsozzuk és egy „korty” pezsgővel illatosítjuk. Tetejére szigorúan kevés, de friss reggianoi parmezánt (parmigiano reggiano DOP) reszelhetünk, bár a halakra és a tengeri herkentyűkre nem szokás sajtot reszelni.

Eva Kottrova



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13


A sokoldalú tök

Jády Mónika

Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.

2023.10.19.    4