A falak mögött

Domán Jázmin 2009.10.23. 3:28

Füstös hely volt a sarki kocsma. Bunkerszerű hely, lepattogzott asztalok, itt-ott egyenruha, gázmaszk lógott.

Kezemben ott volt a félig üres pohár. Vadászt ittam. Felnéztem a szemközti falra. Vörös férfitest volt rajta, ördögi arccal, hatalmas fallosszal. A felirat: „Döntsd a tökét, ne siránkozz!” Nevetnem kellett. Már valahol a lenyugvás szélén álltam.
– Azért jöttél ide, mert...? – néztem Angira.
– Is. Ha fél órával előbb szólsz, vodkázunk.
Mosoly.
– Azt mondtad, nem bírod a csajokat.
– Téged bírlak.
– Mert? Nem vagyok pláza?
Szünet.
– Nem sírtál. Ezt tisztelem benned.
Kortyoltam: – Te nem vagy olyan, amilyennek mutatod magad. Ez csak álca. Védekezés. Túl sokszor égetted meg magad.
Kicsit mintha meglepődötten felvonta volna a szemöldökét: – Igaz.
Bevillant a kép egy órával ez előttről: Csörög a telefonom. Fejezzük be! Nem jó így, hogy nem látlak minden nap. Ezt a rizsát írta a barátom. Most már volt barátom. Marni kezdték a szememet a könnyek. A fenébe! Egy ilyenért nem fogok sírni! Aki még elém se mer állni, hogy megmondja: vége?! A fejembe húztam a sapkám.
– Ne! Ne sírj! Ne törd össze bennem a rólad alkotott képet! – tágultak ki csoporttársnőm szemei kétségbeesetten.
Angi hangja kijózanított. Helyrebillentette a racionális gondolkodásomat. Muszáj volt nevetnem ezen a helyzeten.
– Nem fogok, nyugi.
Körülbelül négy órát dumáltunk végig. Egy pizza, kettő kisvadász, nevetgélés. Tulajdonképpen adott egy lány, akiről vegyes vélemények alakultak ki. Sokan nem szeretik, mert nyers, makacs, kitart a véleménye mellett. Pedig csak le kell vele ülni, beszélgetni. Úgy igazán. Az az igazság, hogy megértem. Ha valakit sokszor bántanak, racionálisabb lesz, gyanakvó, és akár nyers és bunkó is. Mások szerint. Pedig csak a falak mögé kellene látni. Persze én beszélek, mikor kábé ugyanígy működöm! Bőgnék, de nem engedem meg magamnak. Ordítani tudnék, hogy fáj, de kussolok. Ki érti ezt...?
Aznap este, mikor a kolesz ötödik emeletén ő a szobájába ment, én pedig tovább a hatodikra, valami bajtársiasság úszott a levegőben. Vacakul voltam, kijött velem, beszéltünk, pizzáztunk. Azzal az érzéssel húztam be a szobám ajtaját, hogy tisztelem ezt a lányt.