A tavacska


Póda Erzsébet  2008.6.26. 12:07

Találkozásom a munkásemberekkel, avagy nem vagyok rendes házisárkány…

A tavacska az udvarunkon eredetileg medencének készült. Időközben azonban kiderült, hogy medencének kicsi, kerti tónak viszont nem éppen alkalmas helyen van. Hezitáltunk. A család tagjai 3:1 arányban megosztódtak. Hárman az elégtelen méretek ellenére az (ülő) úszómedencére szavaztunk, férjem pedig a kerti tóra.

A kiásott gödör sorsa ezzel megpecsételődött: kerti tóvá kezdett válni.

Megjöttek a munkások. Három héttel azután, hogy megígérték, kedden reggel kezdik a munkát. Persze, nem mondták melyik kedden. A lyuk mélyült, határozottan kezdte felvenni a geometriailag a téglalaphoz hasonlító alakzatot. A munkások dolgoztak. Azazhogy az egyik idősebb. A többiek tíz óra körül eltűntek, és délután négy körül előtűntek, hogy vegyék a kalapjukat és elköszönjenek tőlünk. A tó négy egész évszak alatt elkészült. Az első munkáscsoport élesre ásta a széleit, a másik csoport vastag falakat betonozott a földbe, a harmadik bevonta az alját fekete, furcsa állagú valamivel, a negyedik pedig kikövezte a peremét. Mire ez utóbbira sor került, a fű is kinőtt a kertünkben meg az udvarunkon.

A kövezés megnyugvásomra nagyon szépen indult. A munkások korra reggel, néhány perccel nyolc után érkeztek. Lelkem repesett, miközben néztem, ahogy dolgoznak. Szépen a járdán hordták a köveket, a fűre zsákot borítottak, azon térdelve dolgoztak szép csendesen. Másfél óra múlva azonban gyökerestől megváltozott minden! A munkások „tízóraizni” mentek… Két óra múlva visszajöttek… Bár ne jöttek volna! Az egyikük, bizonyítandó, hogy az ember homo sapiens sapiens, előkerítette a kertünk sarkából a talicskát, belerakta a köveket, a szép zöld füvön keresztül a tó mellé szállította, és a szép zöld fűre borította. A másik hangosan emésztve rakta a köveket a leendő tavacska szélére, miközben nagyokat kurjongatott talicskázó társának.

A kezdetben nagy műgonddal lerakott szabályos kövek a nap előrehaladtával egyre furcsább alakzatokat nyertek. Fogtam a fejem, és a legszívesebben hazaküldtem volna az egész munkáscsapatot, de tekintve „magabiztos” viselkedésüket, rendes megrendelő-feleségként nem szóltam egy szót sem. Elvégre nem az én medencémet készítik, hanem a férjem kerti tavát…! Különben is, a férjem azt mondta, örüljünk, hogy végre mégis eljöttek a munkások, és formát kap a tavacskánk. Nem is mertem szóvá tenni semmit, nehogy megsértődjenek, és faképnél hagyjanak bennünket a félkész tóval.

A munkások az elején még szép nagy köveket raktak egymás mellé, a vége felé pedig már a kisebbeket. Házunk egyik csendes zugából felhívtam a férjemet, hogy egyrészt véleményét kérjem, tényleg jól van-e ez így? Másrészt figyelmeztessem, talán mégsem a legmegfelelőbb munkáscsoporttal dolgoztatunk. Megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak, ha valami gond lenne, úgyis újracsináltatja az egészet. Megnyugodva néztem ki az ablakon. A munkások épp sziesztáztak, azaz nyom nélkül eltűntek. Ilyen nagy melegben valóban életveszélyes a tűző napon dolgozni!

Délután ötkor visszatértek, hogy befejezzék a munkát. Vörös fejük, semmibe meredő tekintetük láttán kicsit aggódtam az egészségi állapotuk miatt, de nem kellett volna. Villámgyorsan végeztek az utolsó simításokkal. Az összes legkisebb követ az utolsó méterre hagyták, miáltal a szegély a csigaház mintájához hasonlóan alakult. Aztán az árnyékba ültek, elfogyasztották az uzsonnájukat, néhányan pedig pizzát rendeltek a mobiltelefonjukon. Miután végeztek az evéssel, beszóltak a konyhaajtón, hogy befejezték a munkát, majd a főnök jön a pénzért. Illedelmesen elköszöntünk hát egymástól. A tavacskához mentem, hogy megnézzem a menetközben időnként megszemlélt munka végeredményét. Siralmas látvány fogadott. A szegély formája a munkások véralkoholszintjének emelkedésével egyenes arányban változott: a szabályos klasszikustól a kusza avantgardig… A reggel még szépen nyírt zöld fűnek színe-nyoma se volt: a talajt kavics-, homok- és törmelékkupacok fedték, a medence mellett a félredőlt talicska, az uzsonnázás színhelyén műanyagflakonok, sörösüvegek, üres cigarettadoboz, zsírfoltos pizzásdobozok…

A férjem szerint nekem kellett volna felügyelnem a munkamenetet és szóvá tennem a rendetlenséget. Mentségemre legyen mondva, hogy azt hittem, e „rendes” munkacsapatnak van irányítója és felügyelője, mégpedig az, akinek a pénzt fizetjük. Kérdésemre viszont az illető úriember megjegyezte, a takarítás nincs benne az árban, azt külön kellett volna kérnünk.

A kövezett szegélyt újracsináltatni kész vagyonba kerülne, tehát marad a rendhagyó „fogyóminta” – azaz a rendezett nagytól a zilált kismintásig. A zöld fű helyreállítása több napot is igénybe vett, annak ellenére, hogy az egész családunk szorgalmasan dolgozott rajta.

Mea culpa! Az egész az én bűnöm! Mert nem viselkedtem igazi házsártos házisárkányként, s nem ráztam annak rendje és módja szerint gatyába a munkás férfiembereket. (Legalábbis a barátnőm meg a férjem szerint.)

De legalább kész van a medencéből lett tavacskánk – kezdődhet a betelepítés! Kíváncsi vagyok, az vajon mi módon zajlik majd…



Hozzászólások

Francis W. Scott, 26. 06. 2008 19:41:47 Itt tartunk
Itt tartunk 2008-ban, Közép-Európában, egy Uniós országban. Büdös, ostoba zsírparasztokat engedünk be a lakhelyünkre, hogy aztán hallgassuk a földmélyi bunkó szövegelést, meg hogy teleszemeteljék a kertet. A munkavezető szerint meg fizetni kéne a normális, kulturált viselkedésért? No comment! "Mert nem viselkedtem igazi házsártos házisárkányként, s nem ráztam annak rendje és módja szerint gatyába a munkás férfiembereket." - ez meg sajnos igaz, hiába az ironikus hangnem. Máshogy nem lehet, csak házisárkányoskodva, különben a műveletlen taplók azt hiszik, mindent szabad...
@


A rovat további cikkei

Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsonyi versek

Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.

2019.12.12.   


Advent van

Póda Erzsébet

Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.

2019.12.1.   


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2019.11.24.    11