A természet hatalma


Mészáros Krisztina  2010.4.26. 5:55

Bosszant a hírekből áramló arrogancia, egyeduralom-vágy, a butaság.

Az ember a legnagyobb úr, minden az övé, még a másik élete is. Lophat, csalhat, hazudhat, sőt egyesek épp ezért kapnak fizetést. Mivel eme tényezők ellen nem tehetek semmit, nem nézem az esti összefoglalót a napi eseményekről.

Miután kitört egy vulkán Izlandon az Eyjafallajokull gleccser közelében, lezárták a légi közlekedést, és több milliárdos kár keletkezett mindenütt. Az utasok többletkiadással, de eljuthattak a megjelölt uticéljukhoz. Mellesleg a vulkán hamufelhője okozta a bonyodalmakat, azon belül is a hamuszemcsék, amely a motorba kerülés után súlyosan károsíthatják a berendezéseket.

A sajtó a károkkal foglalkozik, de még az milyen kár, hogy ilyenkor a csúcstechnikánk nem segít! Miben is segíthetne a legújabb mobil, full Hd-és180 centis televízió, ha a természet „önkényesen“ mer bennünket gátolni utunkban?

Még mindig nem tudatosítjuk, nem a miénk a bolygó, amin élünk. Vajon mennyi élőlény pusztulásához vezet az emberi hatalom megtartása, nem fog ez valamikor visszaütni ránk, a predátorokra? Pedig ugyanolyan élő szervezetből tevődik össze az élővilág, mint maga az ember, hiszen sejtekből áll minden növény és állat, mégis meglepődünk, mikor megelégeli az elnyomást. Szűkítjük életkörnyezetüket: ott, ahol azelőtt élelmet találtak, most már csak beton lelhető fel. A legjobb esetben helyet kapnak az állat- és botanikuskertben, ahol mi ideális környezetet próbálhatunk teremteni számukra, de azzal vajon jót teszünk?! Tényleg nem lehetne tenni azért, hogy ne avatkozzunk a természet lefolyásába? Hogy a káros gázkibocsátás megszűnjön? Hogy végre valamelyik nagy gazdasági hatalom kijelentse, elég a pusztításból! Ne akarjunk többet harácsolni, hiszen már eléggé kizsákmányoltuk a Földet!

Számomra megdöbbentő volt a hír, amikor a néhány hónapja zajlott dániai klíma-konferencia több napja alatt sem hozott létre a fejlett országok küldöttsége egyezményt, amelyben egységes utat adna a környezetvédelemnek. Tehát minden folytatódhat tovább. Nem akartak dönteni, mert arra várnak, történjen valamilyen súlyosabb katasztrófa, amely kötelezővé teszi a váltást...

Diákjaimmal arról beszélgettem néhány napja, mit tehet egy kis ember a Föld védelmében? A legegyszerűbb, válaszoltam, ha a szemetet a szemétkosárba dobod, nem a falu járdájára. Azt kérdezték, és ha a szemétbe dobom, onnan jó helyre kerül. Átfutott az agyamon, vajon őszintén válaszoljak? Mert nyilvánvalóan nem. A tanulók egyébként nagyon helyesen látják az világméretű gondokat. Kiindulnak a saját környezetükből, és azt alkalmazzák nagyban is. Szerintük, úgy lehetne a szemét-problémát megoldani, ha az erdők szemetes részét bekameráznánk, és akit rajtakapnak az illegális szeméthordáson, kitakarítattnák vele az egész erdőt. Biztos kevesebb lenne a műanyag az árkokban...

Mit kérhetünk és vehetünk még el a természettől, és mit adhatunk mi? E kitörő vulkán irányt mutat. Azt szeretné közölni az emberekkel: bármennyire is tervezhetjük a jövőt, akkor is ő az úr. Csak egy rövid időre adta át a gyeplőt.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2017.10.8.  2   


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1