Az idő

Puha Andrea 2013.5.29. 4:47

Az idő kereke bizonyára bölcsen és nagy türelemmel hagyja, hogy noszogassák.

Megtanulta, hogy a sirámok az egyik fülén be-, a másikon kiszaladjanak, hogy aztán a saját tempójában pörögjön tovább.

Az idő már csak ilyen. Megy, és ezen nem lehet változtatni.

Nem törődik a gyertya felett hajlongó gyerekekkel, akik születésnapjukon csalódottan veszik tudomásul: hiába, a szám a tortán még mindig gyermekkort mutat. Nem törődik a tizennyolcasok örömével, akik azt gondolják, a kerék most már örökké csak állni fog. És nem foglalkozik az első rémülettel, mikor rájönnek, hogy a kerék sosem áll meg, mint ahogyan az öregek fájdalmaival sem törődik. Csak forog, lassan, komótosan, másodpercről másodpercre.

Fogantyúin ott lógnak a gyerekek, tinédzserek, felnőttek és idősek. Valamikor én is durván belekaptam, hogy pörgessem, legyen gyorsabb, legyek mielőbb felnőtt. Aztán már csak himbálóztam rajta, figyeltem, ahogy változnak a számok. Majd csak felnőtt leszek egyszer.

Emlékszel azokra a napokra, kérdezte anyám, mikor sokkal felszabadultabb voltál? Sok évvel ezelőtt? Bólogattam, de igazából annyira nem sajnáltam. Akkor minden más volt, én is, az emberek is körülöttem. Felnőttem volna? Nem hiszem. Szerintem nincs felnőttkor. Mindig van mit tanulni, amitől felnőttebbek leszünk. És ez így megy a végtelenségig. Azt hisszük felnőttünk, aztán rájövünk, hogy mégsem.

A fiatal nők, akik az öregségtől félnek minden nap eljönnek, nagy szerszámosládákkal, és szétszerelik a kereket, majd össze. Ideig-óráig azt hiszik, sikerült: megfordították az időt. Aztán csalódottan távoznak, mert mégsem.

Mások pontosan tudják, hogy a kereket semmi sem fordíthatja vissza. Ők csak nézik, újra és újra elzarándokolnak elé, hogy sirassák a múltat, a szépségüket, a testet. Dátumokat írnak kicsi cetlikre, és betömködik vele a kerék réseit, hogy arra az időre forogjon vissza. Hogy helyrehozhassanak egy hibát.

Megint mások már csak azért ülnek ott, hogy a hátralévő időt bámulják, ahelyett, hogy csinálnának valamit.

Ülök az idő kereke alatt, és nem érdekel, hányasnál jár. A születésnapok fogalma megváltozott. Már nem az éveket számolom, hanem a formálódó anyagot nézem. Az anyagot, mely térben és időben új és új formát vesz fel, s néha elcsodálkozom, mikor rám kiált: „Hé, ez én vagyok!”

Változom. Ha valami, ez biztos.

Folyton hozzám adódik valami, változnak a gondolataim, változik a testem. Olyan dolgokat érzek és gondolok, amelyekre nem voltam felkészülve. Olyan helyzetekbe kerültem, amelyekben nem volt tapasztalatom. A fizikai részem is néha fáradtabb, mint régebben, és jobban kell vigyáznom rá.

Sokan ilyenkor megijednek. Megérzik, hogy az idő múlik. Hadd múljon! Mindennek megvan a maga ideje, és kár a dolgokat kitolni vagy átugorni. Kár a valóságot letagadni.

Mert csak az van, ami történik. Amit úgy hívnak: a jelen.