Embernek születünk

Puha Andrea 2007.9.15. 11:48

Mindenki egyedül küzd, szenved, és próbál ellenállni az élet viharainak.

Nap múlik nap után, s a buszon ülök. Percek mennek percek után, s én gondolkodom.

Arcomon az aranyló nap sugarai simítanak végig, mellettem suhan a táj, a fák zöld levelein a reggeli harmat vize csillan, mint Tündér Ilona kertjében. Mozog az egész világ, csak én ülök, kering körülöttem múlt, jelen, s jövő. Eszembe jut minden, ami volt, ami van, s egész lelkem a jövőbe vonul. Mint varázsütés, úgy ér a tény, hogy én csak egy vízcsepp vagyok csupán… Egy a sok közül a tengerben, az összekapaszkodó társak tömegében. Érzem, erősen tartjuk egymást. Tudjuk, egyedül semmit sem érünk, mint ahogy eső nélkül mit sem ér a napsütés. Szorosan egymáshoz bújunk, s ha kell, odasúgjuk: Tarts ki még! S kitartunk… Egymás kedvéért.

Így kellene lennie ennek az egész világon. De nincs így. Mindenki egyedül küzd, szenved, és próbál ellenállni a viharos szélnek. A csalódások, a harcok, a fájdalom úgy hasít belénk, mint a fagy éles karma. Mert ez a világ rendje. Megszületünk, teli tüdőből ordítva, tudatlanul, mit sem sejtve a világ csúnya, rossz oldaláról. Kezünkkel kapkodunk a játékaink után, néha jóízűen eszünk egy maroknyi földet, megkóstoljuk a fű ízét. A szeretet hangjára kelünk és fekszünk, anyánk meleg, csitító szava nyugtat, ha baj van. Apa fel-feldob néha a magasba, miközben mi hangosan sikongatunk. Tökéletesnek látszik a világ.

Aztán növekszünk, fokozatosan fejlődünk. Megtanulunk járni, beszélni, jönnek az iskolaévek. Az első harcok, kudarcok, szerelmek és csalódások. Utálni kezdjük a tanulást, de azért szívesen beülünk a padba a barátokkal, s a dolgozatokat is átvészeljük valahogyan. Törtetünk felfelé, társul kapjuk az igaz barátokat. Persze gyakran elesünk, akkora erővel vág pofon minket az élet. Mert az igaz barátok lehetnek hamisak, a kötelességek nagy terhek. Lassan, de biztosan rá kell jönnünk, hogy az élet csúnya tud lenni. Mert a szerelem szép, de lehet keserves is. Szerethetünk, de nem biztos, hogy viszontszeretnek.

Aztán, mikor munkába állunk, már nincs mese. Meglátjuk, hogy a kifli és a tej nem az égből kerül a hűtőbe, hanem az üzletből, arra pedig a pénz a zsebből, azt pedig a zsebbe csak kemény munka után tehetjük. Lejár Csipkerózsika és Hamupipőke szezonja. Nem mindig csak a jó győz. Néha a gonosz mostohának is lehet jó napja -- s ez így megy, míg világ a világ, s még két nap.

Talán az egész lét lényege, hogy rájöjjünk, miért is élünk. Először azt hisszük, semmiért. Csak élni kell. Aztán a tanulásé a főszerep, a munkáé, a barátoké és a szórakozásé. Mert mi másért kellene léteznünk, mint hogy jól éljünk?
Pedig nem a munka a legnagyobb kihívás, és nem is a jólét. Nem is az, hogy ,,élünk” . Hanem, az „hogyan élünk”. Mert embernek születtünk -- de milyennek? S vajon képesek vagyunk azok is maradni…?

Ezerszer sírunk, egyszer nevetünk, hosszú éveken át, mire beletanulunk. S amikor már tudjuk, mit akarunk és miért. Amikor már tudjuk, hogyan küzdjünk a célunkért. Amikor már nem leszünk önzők. Amikor már ráébredünk valójában mi is az a szeretet, akkor elmondhatjuk, de csak akkor: Ember lettem!