Az összetartás titka


Nagy Erika  2015.10.1. 0:42

Az összetartásnak ereje van, nem is kicsi. Ez nem most tudatosult bennem, de a napokban újra éreztem, hogy igazam van.

S nem kellett hozzá más, mint egy ünnep, a településünkön. Többen kérdezték tőlem, hogy miért tartok én még mindig búcsút? Megkérdezték, hogy kell az nekem, hogy a fél nap kedvéért teljesen kikészüljek? Mert ugye, ott a takarítás, sütés, főzés, tálalás, mosogatás. Megéri? Most válaszolok erre.


Igaz, takarítok, de azt akkor is kell, ha nincs búcsú. Sütök, főzök, nem is keveset, de szívesen teszem, mert szeretek a konyhában nyüzsögni. Mosogatni nem annyira, de az edények így sem a kukában végzik. Tálalok mosolyogva, nem pedig fanyalogva, hogy mennyit dolgoztam, és mennyire sajog a lábam. Pedig sajog, de kinek nem, aki megterheli? S miért jó ez nekem? Azért, mert ma az emberi, rokoni kapcsolatok sajnos nem sokat jelentenek. Nem ismerik egymást az unokatestvérek, közeli és távoli rokonok. A nagy lakodalmak már nem divatosak, így leggyakrabban csak a temetésen látja egymást a rokonság, akkor is sanda pillantásokkal illetik egymást, kémlelve, hogy kinek az arca tűnik ismerősnek. Szomorú. Én pontosan ezért tartok még ma is búcsút, mert ilyenkor legalább az a húsz ember, aki megfordul nálunk, találkozik, beszélget egymással. Érzik az összetartozást. S ez nekem megéri a fáradságot.

Ezzel kapcsolatban gyakran tűnődöm azon is, hogy miért más a székely ember, mint mi vagyunk? Mert más, ez vitathatatlan. Ha Erdélyben járok, érzem, hogy ott az emberek összetartóbbak. Ezzel kapcsolatban Wass Albert tanulságos története jut mindig az eszembe az összetartás erejéről. Érdemes elolvasni, majd pedig elgondolkodni.

„– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...


Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt fektében. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják, a többi elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
– Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan döntöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent, s mint egy roppant fekete henger, rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogat csattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül, s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik, mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nemzetközi Nőnap

Kiss Adrienn Éva

Ma van a Nemzetközi Nőnap, melyek hivatalosan 1917-től, Magyarországon pedig 1948 óta tartanak számon.

2017.3.7.    9


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2


Soha ne adjuk fel!

Nagy Erika

Él valahol egy kisrác, aki pár nappal a születése után agyhártyagyulladást kapott. Felépült, de a végtagjait elvesztette.

2016.6.19.    10