Fogadalmak hálójában
Mi magunk vagyunk azok, akik eldöntjük, mikor is állunk neki a változtatásnak.
Amikor életünk fordulóponthoz érkezik, legyen annak akár negatív vagy pozitív oka, sokunk fogadalmak tengerével próbál életmódot, élethelyzetet változtatni.
Vajon mennyi tartható be ebből és hisszük igazán fontosnak?
Mindig akkor éreztem és érzek késztetést a változásra vagy teszek éppenséggel fogadalmat a megújulás irányába, amikor valami kellemetlen, szomorú esemény történik az életemben. Ilyenkor megmutatkozik, mennyire fontos a család. Ezért is próbálok minél több időt tölteni velük, jobban odafigyelni rájuk, még ha ezt a rohanás forgatagában gyakran nehéz is megoldani. Persze, nemcsak a családnak, hanem azoknak a barátoknak és ismerősöknek is szeretnék több boldog percet ajándékozni, akik a szívemhez nőttek, s akikkel jól érzem magam. A terv tehát számomra adott, a család az első helyen, de ami a karriert és az önmegvalósítást illeti, természetesen azt sem hanyagolom el. Sőt, már látom a lehetőségek tárházát, aggodalomra nincs okom.
Egyvalamit mindig tartsunk szem előtt! Mi magunk vagyunk azok, akik eldöntjük, mikor is állunk neki a változtatásnak. Ha azt érezzük, életünk fejlődést igényel, ne féljünk belevágni, álmainknak és vágyainknak teret adni! A cél a lényeg, na meg, az odavezető út. Más nem mondhatja meg, mi igazán jó és fontos nekünk. Azt, hogy mikor érezzük magunkat jól a bőrünkben, más nem tudhatja, esetleg látja, mi azonban képesek vagyunk megannyi gondolatot elrejteni, nem megmutatni.
Ha másképp nem megy, írjuk le, jegyezzük fel, mit szeretnénk! Sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, ha ezt megörökítjük. (Magam is alkalmazom az írott szó erejét.) Vigyázzunk egymásra, az egészségünkre, hisz csak akkor tudjuk a maximálist kihozni önmagunkból, ha minden a helyén van!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2022.11.19.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2022.9.15.
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.