Hapci!
Vinnyogok. Most úgyse hallja senki. Beleburkolózom a takaróba.
Végigdörgölőzöm az ágyon, jó erősen. Nevetséges próbálkozás. Ettől sem lesz jobb.
Krrrch, khh, hapci! Két köhögés, három tüsszentés. Fáj a hátam, a lábamat egy percen belül tízszer máshogy rakom. A kezemet szintúgy, bár most épp a fejemet nyomogatom, hátha attól jobb lesz. Fáj. Krrrch! Ja igen. A torkom is fáj. Veszek egy nagy levegőt az orromon. Ja, ott nem tudok. Akkor a számon. Rögtön meg is bánom... Jaj! Óvatosabban! A fájdalomtól fintorba fut az arcom, megszívom az orrom, gyorsan nyúlok is a papírzsebkendő után. Hiába fújom, nem jön. Üchh! Krrrch! Orrspray mindörökké! – sóhajtom. Sprr, sprr! Akkor se jön. Vacak reklámok...!
Felállok az ágyról, jobbra-balra billegve a konyha felé veszem az irányt, egy kisebbfajta köhögős szimfóniával örvendeztetve meg környezetemet. Krrch, öhm, köhm, haaapci! A záróakkordot anyu mellett állva préselem ki magamból. Szemrehányóan rám néz: – A reggeli zuhanyozás...
Érdekes, egy hete barátnőm azzal szekált, hogy meg fogok fázni szoknyában. Nadrágra váltottam. Erre, tessék!... Sss-hrrr! Forr a víz. Leöntöm vele a filtert. A gőz az arcomba csap, beleszagolok, illetve szagolnék… Na mindegy..., az íze biztosan jó. Lerakom a bögrét az asztalra, mellé pakolom a gyógynövényes cseppeket, a cukrot, az antibiotikumot. Éget a láz. Anyu megnézi a homlokom. Rázkódom a keze alatt. Krrrh, khh, üchh. Nem vagy lázas, mondja. Vállat vonok. Belső láz. Van olyan. Haaap-ci! Belekortyolok a teába. Arcom eltorzul. Egyrészt iszonyatforró, másrészt borzasztó az íze. Még jó, hogy a szagát nem érzem. Krrrch, khh. Két perce ültem le, de már rohanok is a szekrényhez papírzsebkendőért. Trrr… trrr… Nem kell több trombita…elég az ember orra. Forradalmasítom a zeneipart. Krrrch. Üh. Trrr. Trrr… Csapódik az ajtó, apu hazajött, pont a trombita-indulómra. – Nincs több reggeli zuhanyozás! – mondja.
Micsoda együttérzés! Feltápászkodom, otthagyom a teát, úgyis annyit ittam már, hogy orromból, számból, fülemből is teafilter lóg. Felbicegek a szobába, hirtelen fehérség tűnik a szemembe. Nem. Nem hullott le az első hó. Pláne nem az én szobámban. Csak a papírzsebkendőim hevernek szanaszét. Ekkora kupiban még meghalni se lehet, nemhogy még meggyógyulni. Trrr...Trr...Krüch.. Hapci! Még egy papírzsebkendővel gyarapítom a szemetes kosarat, majd belezuhanok az ágyba. Vagy mellé. Végem!
Hrrh, Krrh, trrr, trrr… Haaapci!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Pótcselekvéseink
Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.
2017.9.18. 15
A kapcsolat kerékkötői
A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...
2017.6.14. 11
Fogadom, hogy nem fogadok
Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.
2017.1.11. 1
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2017.1.6. 2
Fényárban úszó vásárok
Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.
2016.12.22. 9
Hömpölygő tömeg
Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...
2016.12.17. 5
Felhőangyal
Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.
2016.11.7. 5
Ki szemetelt?
Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.
2016.10.14. 2
Határtalan vendégszeretet
Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.
2016.8.2. 4