Iskola, könyv, gyerek

Nagy Erika 2015.1.19. 1:40

Azt mondják, hogy az emberek nem szeretnek olvasni. Azt is, hogy a fiatalok még annyira sem. Ezzel vitatkozom.

Vitatkozom, mert úgy gondolom, hogy az ünnepek előtti könyvvásárlási láz töretlen volt, a könyves üzletek tömve voltak vásárlókkal. S aki az ünnepekre könyvet vett, az máskor is megteszi. Azért is vitatkozom, mert pár hónapja volt egy személyes élményem a könyvvel és az olvasóval kapcsolatban. Író-olvasó találkozón vettem részt egy iskolában, ahol felső tagozatos diákok ültek velem szemben. Nem kimondottan azért, mert ez volt a vágyuk, hanem azért, mert mi mást tehettek volna? Bevallottan nem szeretnek olvasni, és ezért nem csak kizárólag őket hibáztatom.

Beszélgettünk, könyvekről, irodalomról. Az első percekben unalmas arccal néztek, nem kérdeztek, nem volt véleményük. Majd felolvastam, és közöltem, aki kérdez, kap ajándékba könyvet. Bizakodtam és nem csalódtam. Egy vékony, sápadt fiú felemelte a kezét. Majd megkérdezte:
- Én is kérdezhetek valamit?
- Természetesen – feleltem. Majd vártam, vártam és csak vártam. Egyszer csak leesett: ez volt a kérdés! Nem tudott mit kérdezni, ez jutott az eszébe. Egy ötödikes srácnak. Mivel kapott hideget-meleget a pedagógustól, zavarában csak azt kérdezgette:
- De ugye, megkapom a könyvet?
Megkapta. Könyvet akart, még olyan áron is, hogy megrovásban részesült. Akarta. Ennyire. Nem vettem a szívemre, leleményesnek gondoltam a fiút. Furfangosnak. Jót nevettem a dolgon.

Ezután rengeteg kérdés volt felém, egyre érdeklődőbbek lettek, majd az óra végeztével állva tapsoltak. Kell ennél több?

Nem. De kaptam bónuszt is. Másnap a közösségi portálon egy anyuka írt nekem. Meghatódtam. Köszönte, hogy ott voltam, köszönte a könyveket, az élményt, mert a gyerekei elragadtatással beszéltek az óráról. A levelét azzal zárta, reméli, hogy megyek még az iskolába. Igen, szeretnék.