Kígyófészek

Bányai Ilona  2013.10.30. 4:57

Egy mérges kígyókkal teli fészek sem lehet olyan veszélyes, mint egy munkahely, tucatnyi nővel.

Életem során számos különböző helyen, státuszban és pozícióban dolgoztam. Szilárd meggyőződésem, hogy ha kettőnél több nő együtt vagy egymás mellett dolgozik, ott csak egy pici szikra kell, hogy robbanás történjen. Ilyenek vagyunk mi, nők!

De milyenek is?

Mi mindig találunk egymásban valami irigyelni valót. Lássuk csak, mi is van egy ilyen munkahelyen, mondjuk egy hivatalban.

A nyugodt felkelés után, tökéletes sminkkel, csinosan, frissen besétáló középkorú, magányos nőt sanda pillantások kísérik: „Bezzeg neki könnyű! Senkire, semmire nincs gondja! Csak magával kell törődnie.” Gondolja a fiatal anyuka, aki épp most esett be az ajtón, miután felkeltette, öltöztette, megetette, oviba, suliba leadta csemetéit. Végignéz magán; a ruhája gyűrött, mert a buszon az ölébe mászott az óvodás kisfia, a blúzán valami gyanús folt, talán a bölcsi előtt elszopogatott keksz darabja ragadt rá a kisebbik gyerekről. Sóhajtva indul a mosdóba, hogy legalább kicsit rendbe hozza magát. Észre se veszi, hogy őt a harmincas hajadon lesi sóváran. Mit nem adna érte, ha neki lenne ilyen szép családja, stramm férje, ennivaló gyerekei. De ő hiába keresi az igazit. Pedig mindent megtesz, társaságba jár, ismerkedik. Még a társkereső hirdetésekkel is megpróbálkozott már, de hiába. A királyfi helyett többnyire csak a ló akad az útjába.
Pedig mindenütt ott van. Koncert, tárlat megnyitó nem történhet nélküle, a színházba premier-bérlete van, csupa fény és ragyogás az élete. Legalábbis ezt gondolja róla az éppen csak nagykorú kisegítő kislány. Borzasztóan vágyakozik a nagybetűs Életre, amiben – szerinte – kolléganőjének része van. Ő többnyire a barátnőivel jár fagyizni, leülnek egy padra a Főutcán, bámulják az embereket, és hatalmasakat kacagnak, min is? Szinte mindenen! Hogy menne színházba? A lyukas farmer, sportcipő, bármilyen márkás, nem igazán illik ilyen helyekre. Márpedig ő ezekben érzi jól magát, de azért mégis! Elábrándozik rajta, milyen ruhába öltözne, ha valaki elvinné egy bemutatóra. Álmodozás közben, a tolla végét rágcsálva, szórakozottan bámulja a szemközti irodaház ablakait mosó munkásokat, és elképzeli, micsoda jó buli lenne egyszer onnan, az állványról lenézni az utcán nyüzsgő hangya-emberekre. Hát még, ha az ablakpucoló egy jóképű, deltás fiú volna... Ezen mosolyognia kell.

Észre sem veszi, ezzel mennyire bosszantja a két asztallal odébb lázas munkát mímelő, terebélyes asszonyságot. Ő itt a legrégebbi dolgozó, és ezt természetesen mindenkinek tudomásul kell vennie. Olyan kisfőnök-féle, kicsi hatáskörrel, nagy öntudattal. Persze ő nem azért figyeli a kollégákat, ó, dehogyis! De az ő bizalmi pozíciójában neki mindenről tudnia kell. Alkalomadtán ezt a tudást meg is osztja a Főnökasszonnyal – bizony, így nagy F-fel – akivel régi és gyümölcsöző barátságban van. Együtt mennek ebédelni, házi sütésű süteménnyel kínálja, és tudja, hogy hány cukorral issza a kávét. Persze, ha a szomszédos részlegről átjön az osztályvezető, akkor a Főnökasszony vele megy ebédelni, és a barátnő csak a büfébe „szalad ki” pár szendvicsért és süteményért, amit aztán a szalvétával takarosan megterített íróasztal sarkán eszeget meg kedvetlenül. Ilyenkor a túlsó sarokban álló íróasztal gazdáját majd’ szétfeszíti a káröröm. Őt nemrég emelték ki, amolyan helyettesítő-elintéző munkakörbe. Mindegy minek nevezik, ez számára már státusz, eltervezett jövendő karrierjének első lépcsőfoka, és bármit megtenne, hogy megtartsa. Igaz, hatalma alig, beosztottja még annyi sem, de ez nem zavarja. Időnként kipécéz magának valakit – kicsit lassabban dolgozót, új kolléganőt, vagy egyszerűen csak olyan valakit, aki nem szimpatikus – és szisztematikusan kóstolgatja. A szerencsétlen ilyenkor csinálhat bármit, mindenben talál hibát, és azt az illető, meg persze a Főnökség tudomására is hozza. Icipici hatalmát nagy mellénnyel fitogtatja, sértéssel felérő hangsúllyal kiejtett „lényszívesei” és mosolytalan hivataloskodása mindig eléri a célját: elrontja az áldozat napját, miközben ő egyre jobban el van ájulva a saját nagyszerűségétől.

Sorolhatnánk még tovább, hiszen ezerfélék vagyunk, de talán ennyiből is kitűnik, hogyan is működünk mi, nők. És még nem beszéltem arról, mi van akkor, ha véletlenül közénk téved egy-két férfi kolléga! Akkor van aztán feszültség! Akkor új szereplők és új szempontok merülnek fel, amelyek tovább bonyolítják amúgy is szövevényes viszonyainkat.

De az már egy másik történet.

Hozzászólások

@

Küldés