Látszatvilág
Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.
A középkorban azzal áltatták őket, hogy higgyenek, reméljenek és szeressenek. És ők hittek, reméltek haláluk pillanatáig, amikor is rá kellett jönniük, hogy sem a hit, sem a remény nem hozta el számukra azt, amit kívántak maguknak. A hit hit maradt, a remény csak remény. A szó kimondásánál több nem történt. A szeretetet sem tudták igazán értelmezni, hiszen a mindennapos robot és küszködés mellett erre már végképp nem maradt sem idejük, sem erejük. Legfeljebb meséikbe, dalaikba, alkotásaikba szőhették bele a középkori „szlogen” mindhárom tagját.
Most is a középkor sötétségét éljük. Hiába vagyunk körülvéve fejlett technikai eszközökkel. Az emberiség apró kis tagjai ugyanazok maradtak: hiszékenyek, a hatalom kiszolgálói, szófogadó alattvalók. Most már a frázisok adnak kapaszkodót, amiket még csak nem is az ember maga talált ki, hanem ugyanúgy, mint a hit-remény-szeretet hármasát, valaki vagy valami más fogalmazta meg neki – helyette. Aki frázisokban él, az nem gondolkodik. Egy bölcs ember szerint az embert többszáz éve arra tanítják, hogy ne gondolkodjon. Erről szól az iskolarendszerünk. Hiába töltjük el életünk legszebb időszakát a kényelmetlen padokban: egyre kevesebb hasznos dolgot tanítanak meg nekünk. Az íráson, olvasáson és számoláson kívül nem igazán vesszük hasznát annak, amit a fejünkbe raknak. Viszont jó eséllyel elsorvad a velünk született tisztaságunk, szabadságigényünk és kreativitásunk.
Második éve éljük a logikátlan rendelkezések és utasítások időszakát. Nem először a történelem idején, de először globális szinten. A többség fejet hajt, szót fogad, nem kérdez, alkalmazkodik. Elfogadja a „hamis szakértők” szájából elhangzó, logikus kérdésekre adott abszurd válaszokat. Most is a politikusok szájából halljuk a parancsokat – azokéból, akik eddig is hazudtak, akiket eddig is önös célok vagy hátsó szándékok vezéreltek. (Elég kutakodni kicsit az utóbbi száz év felszabadított titkos aktáiban, és természetesen idekívánkozik a tisztelet a kivételnek megjegyzés is.)
Korlátozzák a mozgásterünket, feltételekhez kötik az utazási lehetőségeinket, a „modern röghöz kötöttség” korát éljük. A hatalmi érdekek kiszolgálói, akiknek feladatuk a tömeg irányítása és idomítása, mint mindig, most is lekezelően bánnak velünk. Nap, mint nap hangsúlyozzák: az abszurd intézkedések a „mi érdekünkben” történnek... Mintha az ember, a „polgár” kiskorú, öntudatlan lény lenne. Egyrészt gyermekekként bánnak velünk, mintha nem lennénk képesek eldönteni, mit akarunk, mi jó nekünk. Másrészt „döntési jogot” erőszakolnak a kisgyerekek kezébe – erőszakosan tolják le a torkunkon az „óvodások szabad szexuális választásának” témáját (is)!
A függöny mögé most sem láthatunk. A valóság évszázadok óta el van takarva a többség, ha úgy tetszik, az „ember” elől. Hihetetlen hálózatok, szövődések, kapcsolatrendszerek. Semmi sem az, aminek látszik, és valójában semmit sem tudunk – s még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk… Ha bele akarunk nézni a dolgok működésébe, csak sötét örvénylést látunk. Az átlagember így inkább a közhelyek és sablonok világában él, azt hiszi, biztonságot adnak neki. Pedig ellenkezőleg: elveszik tőle az életet. „Nem nevezhető egészségesnek az, aki jól alkalmazkodik egy alapvetően beteg társadalomhoz.” Mondta Jiddu Krishnamurti. Azaz nehéz tisztának maradni egy mocskos világban. Szerencsére a kisebb menekülési útvonalak (sajnos néha csupán pótcselekvések) még mindig felfedezhetők. A túléléshez olykor ez is elég...
Ma már megvannak az eszközök a keresésre, hogy legalább részleges válaszokat kapjunk a kérdéseinkre. Az ember pedig azért lett értelmes ember, hogy keresse az igazságot. Még akkor is, ha csak töredékeket talál. Egyszer úgyis összeáll a teljes kép. Addig se adjuk fel! Szorgalmasan gyűjtsük a válasz-szilánkokat, és keressük azok társaságát, akik ugyanúgy kérdeznek, kételkednek és mérlegelnek, mint mi. Akik számára nem elég válasz egy-egy mások által megrágott és kiköpött frázis.
Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.