Leleményes góbé

Nagy Erika 2013.2.26. 5:55

Tisztelem és szeretem az idős, okos és leleményes embereket.

Szerencsére nincs belőlük hiány. A közelmúltban a Nagyváradon élő Manci nénit hallgattam órákon keresztül, és cseppet sem untam a társaságát. Sőt!

A nyolcvannégy éves néniről tudni kell, hogy ízig-vérig székely asszony, akit az élet nem hordozott a tenyerén, mégis boldog. Nem azért, mert mondja, hanem mert sugárzik belőle. Boldogabb, mint az az ember, aki tejben-vajban fürdött egy életen át.

Hosszú éveken keresztül a kertjében termelt zöldséggel járta a piacot, hajnalban kelt, és késő este ért haza fáradtan. Ami nem volt csoda, hiszen hosszú kilométereket tett meg gyalog, közben cipelte a portékáját. A furfangos kicsi asszony azt találta ki, hogy: ha egy ezrest vitt haza a vásárból, akkor ötszáz lejt, ha meg mondjuk hétszázat keresett, abból háromszázat becsavart egy gyolcsba, és egy ládika sötét és titokzatos mélyébe dobta. Tette ezt évekig, az volt az ő legbiztonságosabb bankfiókja. Sohasem nyúlt hozzá, nem esett kísértésbe.

Majd történt valami.

Elsőszülött gyermekének tönkrement a házassága, s hogy a volt feleség követeléseit ki tudják fizetni, pénzre volt szükségük. Sajnos az összeg olyan hatalmas volt, hogy segítség nélkül nem lehetett látni az alagút végét. Harmincötezer lejre volt szükségük, és ő ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy a láda rejtelmeit feltárja. Kicsomagolgatták hát a kötegeket, majd megszámolták a pénzt. Manci mama csodának véli a mai napig, és hiszi, hogy nem imádkozott hiába, mert a megszámolt összeg pontosan annyi volt, amennyi kellett. Egy lejjel sem több, vagy kevesebb.

Kisegítette bajból a fiát, és ettől még ma is olyan boldog, hogy a mosolyt, ami az elbeszélése alatt az arcán ragyogott, lehetetlen lett volna letörölni.

Meg nem is akartam, mert ismerem a mondást, miszerint „mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.”