Megdicsőrülve


Madarász Ildikó  2008.6.24. 16:23

Kezdhetném úgy is a történetet, hogy ez a nap is úgy indult, mint a többi – de nem, mert nem úgy indult.

Ezen a reggelen éreztem, hogy valami történni fog. Persze mondhatnám, hogy a női megérzés, meg ilyenek, viszont egyszerűen nem tudtam minek tulajdonítani azt a kis huncut mosolyt a szemem sarkában. Reggel körbevizslattam magam.

Semmi változás a tegnap estéhez képest. Nem izzadtam le a húsz kiló fölösleget, ráncaim a helyén, a hajam sem nőtt harminc centit, és nem Banderast hagytam tovább aludni a hitvesi ágyban. (Kétszer ellenőriztem.) Akkor mi az ok?

A délelőtt azzal telt, hogy vártam. Hogy mire? Talán egy telefonra, vagy egy kedvező levélre, esetleg egy dicsérő szóra a főnökömtől (olyan csábító azért nem volt az a mosoly a szemem sarkában), de semmi!

Már kezdtem azt gondolni, hogy bezsongtam, hogy ez a sűrű somogyi levegő, a vasút távolsága meg a láp szaga, nekem se tesz jót, de délutánig még reménykedtem, hogy valami majd biztos ekkor fog történni. Hát nem történt.

Csalódottan bandukoltam hazafele. Unottan néztem a kirakatokat, két sarok között kitaláltam az aznapi vacsorát, a következőnél megvettem a zöldségesnél a hozzávalókat. De még Pista bácsi se sütött el egy bárgyú poént a fonnyadt uborkákkal kapcsolatban, mint általában. Szóval teljes kudarc a mosoly eredetét illetőleg.

Aztán valahogy arra fordult a szemem. Ösztönösen jobbra kellett néznem. A város egyetlen nem kínai butikja felé. Ott volt! Épp akkor akasztották ki.

Egy gyönyörű barna szoknya!

Világéletemben ilyenre vágytam. Ősz típusú nőként, nekem kimondottan jól áll a barna. Nem volt se szűk, se bő, hanem, majd´ bokáig érő, különböző színű és anyagú fodros szoknya. Rögtön bementem az üzletbe, és a ruhadarab után érdeklődtem. Vagyis, hogy ez kapható-e emberi méretben is, nem csak a gazellatermetű, hónapos retken élő, emberszerű lényecskékre, akik ha csak a 36-osba tudják magukat beszuszakolni, sikító frászt kapnak, és közlik a mellettük álló szintén hasonlatos lényekkel, hogy akkor mától szigorúbbra veszik a diétát.

Kellemes mosoly kíséretében tájékoztattak, hogy minden konfekcióméretben kapható. Észrevétlen izzadságcsepp siklott végig a halántékomon ezek hallatán, mert tisztában lévén saját méreteimmel, titkon kezdtem reménykedni. Ugyanis a konfekcióméret legfelső határát képviselem, a 46-ost. Gyorsan kértem is egyet. Mikor hozták, már láttam, hogy jó lesz, de mindenképp meg kellett, hogy próbáljam, minél előbb magamon akartam tudni ezt a ruhadarabot.

A próbafülkében iszonyú volt a meleg, a pakkjaim is méretesek, de nem törődve semmivel, szinte letéptem magamról a nadrágot, hogy láthassam már magam a szoknyában. Az alsószoknya selyembélése rám tapadt, kicsit megrémültem, hogy nem lesz jó, de kis rásegítéssel mégis csak felkerült rám. Úgy állt rajtam, mint álmaimban! A barna szoknya. A barna szoknyám – mert már le sem akaródzott venni. Pont ott szűk, ahol kell, pont onnan bővül, ahol annak bővülnie kell, és az alja pörögve veszi körül a lábamat. Isteni! Örömömet még az sem vette el, mikor meghallottam az árát. Nem érdekel! Nekem itt a Kánaán. Itt, most, ebben a szoknyában!

Persze azért mégsem ebben mentem haza, nem illett hozzá a cipőm. Szélsebesen rohantam haza, közben csak arra tudtam gondolni, hogy melyik felsőket tudom majd variálni. Egy gyors tusolás után, tiszta fehérneműt vettem, fogtam a szoknyát és felhúztam. Már nem is tapadt rám a bélésselyem, úgy esett alá a zipzár felhúzása után a rengeteg anyag, hogy szinte libabőrös lettem. Próbáltam az egyik felsőt, majd a másikat, és a harmadikat, de azt láttam, hogy mind-mind passzol hozzá.

Már alig vártam hites uramat, hogy hazajöjjön. Ebben fogadtam, fényes, csillogó szemekkel vártam a dicséretet, hogy milyen jól áll, és hogy ebben még jobban tetszem neki, mint valaha. Ő persze megdicsért – jól nevelt fiú révén –, de az elementális hatás elmaradt. Ráadásul megjegyezte, hogy a csípőmnél lehetne egy kicsit bővebb. Gyorsan közöltem vele, hogy a csípőm pont ugyan olyan kötőszövetből van, mint a mellem, és ha a mellem méretével nincs baja, akkor a csípőmről egy szót se!!!

No nem baj, majd holnap a munkahelyemen! Egész este nézegettem. Kivasaltam, felakasztottam az ágyam sarkához, hogy ha majd reggel felkelek, ez legyen az első, amit láthatok. A barna szoknyám.

A másnap is eljött és mindenképp gyalog akartam bemenni, hogy mindenki láthassa a legújabb szerzeményemet. Úgy suhantam végig, mint régen, mint mikor még fiatalabb kiadásban futkostam a város utcáin és tudtam, hogy az elismerő pillantások soha nem maradnak el.

Hát most valahogy elmaradtak… De gyorsan betudtam annak, hogy a látványomra érdemesek még nem keltek fel, hisz még csak reggel hét óra van. Majd a kollegák! Mutattam, pörögtem, mosolyogtam, de senkit nem kellett újraéleszteni, és az a listaírás is elmaradt hogy mikor, kinek adjam kölcsön. Talán holnap, majd egy másik felsővel, ami nem vonja el a figyelmet a szoknyáról! Másnap sem történt semmi. Harmadnap új kiegészítőket használtam, negyednap magas sarkút húztam, ötödik nap új táskát választottam hozzá.

Ez így ment két hétig.

Éjjel titokban mostam, hajnalban vasaltam – semmi más nem érdekelt. A férjem már megjegyezte, hogy ez még ramadannak is sok, s ha ez így megy tovább, akkor ebben a szoknyában fognak temetni.

A világ összeesküdött ellenem!

Kedden még utoljára felvettem a barna szoknyám, már csak megszokásból, mint más a munkaruhát, de nem vártam semmire. Aztán belibbent a szabadságáról visszajött barátnőm, és köszönés nélkül fordult hozzám: – Istenien áll rajtad ez a szoknya! Új? A helyedbe le se venném!

A világ szeret, az emberek jók, már hallom a madarak énekét…

Csak egy pici kérdés motoszkál azóta is a fejemben. Vajon a kollegák szóltak Hajninak, hogy könyörüljön meg rajtam, vagy ennyire szeret, vagy tényleg jól áll az a fránya szoknya…?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2017.10.8.  2   


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1