Megdicsőrülve


Madarász Ildikó  2008.6.24. 16:23

Kezdhetném úgy is a történetet, hogy ez a nap is úgy indult, mint a többi – de nem, mert nem úgy indult.

Ezen a reggelen éreztem, hogy valami történni fog. Persze mondhatnám, hogy a női megérzés, meg ilyenek, viszont egyszerűen nem tudtam minek tulajdonítani azt a kis huncut mosolyt a szemem sarkában. Reggel körbevizslattam magam.

Semmi változás a tegnap estéhez képest. Nem izzadtam le a húsz kiló fölösleget, ráncaim a helyén, a hajam sem nőtt harminc centit, és nem Banderast hagytam tovább aludni a hitvesi ágyban. (Kétszer ellenőriztem.) Akkor mi az ok?

A délelőtt azzal telt, hogy vártam. Hogy mire? Talán egy telefonra, vagy egy kedvező levélre, esetleg egy dicsérő szóra a főnökömtől (olyan csábító azért nem volt az a mosoly a szemem sarkában), de semmi!

Már kezdtem azt gondolni, hogy bezsongtam, hogy ez a sűrű somogyi levegő, a vasút távolsága meg a láp szaga, nekem se tesz jót, de délutánig még reménykedtem, hogy valami majd biztos ekkor fog történni. Hát nem történt.

Csalódottan bandukoltam hazafele. Unottan néztem a kirakatokat, két sarok között kitaláltam az aznapi vacsorát, a következőnél megvettem a zöldségesnél a hozzávalókat. De még Pista bácsi se sütött el egy bárgyú poént a fonnyadt uborkákkal kapcsolatban, mint általában. Szóval teljes kudarc a mosoly eredetét illetőleg.

Aztán valahogy arra fordult a szemem. Ösztönösen jobbra kellett néznem. A város egyetlen nem kínai butikja felé. Ott volt! Épp akkor akasztották ki.

Egy gyönyörű barna szoknya!

Világéletemben ilyenre vágytam. Ősz típusú nőként, nekem kimondottan jól áll a barna. Nem volt se szűk, se bő, hanem, majd´ bokáig érő, különböző színű és anyagú fodros szoknya. Rögtön bementem az üzletbe, és a ruhadarab után érdeklődtem. Vagyis, hogy ez kapható-e emberi méretben is, nem csak a gazellatermetű, hónapos retken élő, emberszerű lényecskékre, akik ha csak a 36-osba tudják magukat beszuszakolni, sikító frászt kapnak, és közlik a mellettük álló szintén hasonlatos lényekkel, hogy akkor mától szigorúbbra veszik a diétát.

Kellemes mosoly kíséretében tájékoztattak, hogy minden konfekcióméretben kapható. Észrevétlen izzadságcsepp siklott végig a halántékomon ezek hallatán, mert tisztában lévén saját méreteimmel, titkon kezdtem reménykedni. Ugyanis a konfekcióméret legfelső határát képviselem, a 46-ost. Gyorsan kértem is egyet. Mikor hozták, már láttam, hogy jó lesz, de mindenképp meg kellett, hogy próbáljam, minél előbb magamon akartam tudni ezt a ruhadarabot.

A próbafülkében iszonyú volt a meleg, a pakkjaim is méretesek, de nem törődve semmivel, szinte letéptem magamról a nadrágot, hogy láthassam már magam a szoknyában. Az alsószoknya selyembélése rám tapadt, kicsit megrémültem, hogy nem lesz jó, de kis rásegítéssel mégis csak felkerült rám. Úgy állt rajtam, mint álmaimban! A barna szoknya. A barna szoknyám – mert már le sem akaródzott venni. Pont ott szűk, ahol kell, pont onnan bővül, ahol annak bővülnie kell, és az alja pörögve veszi körül a lábamat. Isteni! Örömömet még az sem vette el, mikor meghallottam az árát. Nem érdekel! Nekem itt a Kánaán. Itt, most, ebben a szoknyában!

Persze azért mégsem ebben mentem haza, nem illett hozzá a cipőm. Szélsebesen rohantam haza, közben csak arra tudtam gondolni, hogy melyik felsőket tudom majd variálni. Egy gyors tusolás után, tiszta fehérneműt vettem, fogtam a szoknyát és felhúztam. Már nem is tapadt rám a bélésselyem, úgy esett alá a zipzár felhúzása után a rengeteg anyag, hogy szinte libabőrös lettem. Próbáltam az egyik felsőt, majd a másikat, és a harmadikat, de azt láttam, hogy mind-mind passzol hozzá.

Már alig vártam hites uramat, hogy hazajöjjön. Ebben fogadtam, fényes, csillogó szemekkel vártam a dicséretet, hogy milyen jól áll, és hogy ebben még jobban tetszem neki, mint valaha. Ő persze megdicsért – jól nevelt fiú révén –, de az elementális hatás elmaradt. Ráadásul megjegyezte, hogy a csípőmnél lehetne egy kicsit bővebb. Gyorsan közöltem vele, hogy a csípőm pont ugyan olyan kötőszövetből van, mint a mellem, és ha a mellem méretével nincs baja, akkor a csípőmről egy szót se!!!

No nem baj, majd holnap a munkahelyemen! Egész este nézegettem. Kivasaltam, felakasztottam az ágyam sarkához, hogy ha majd reggel felkelek, ez legyen az első, amit láthatok. A barna szoknyám.

A másnap is eljött és mindenképp gyalog akartam bemenni, hogy mindenki láthassa a legújabb szerzeményemet. Úgy suhantam végig, mint régen, mint mikor még fiatalabb kiadásban futkostam a város utcáin és tudtam, hogy az elismerő pillantások soha nem maradnak el.

Hát most valahogy elmaradtak… De gyorsan betudtam annak, hogy a látványomra érdemesek még nem keltek fel, hisz még csak reggel hét óra van. Majd a kollegák! Mutattam, pörögtem, mosolyogtam, de senkit nem kellett újraéleszteni, és az a listaírás is elmaradt hogy mikor, kinek adjam kölcsön. Talán holnap, majd egy másik felsővel, ami nem vonja el a figyelmet a szoknyáról! Másnap sem történt semmi. Harmadnap új kiegészítőket használtam, negyednap magas sarkút húztam, ötödik nap új táskát választottam hozzá.

Ez így ment két hétig.

Éjjel titokban mostam, hajnalban vasaltam – semmi más nem érdekelt. A férjem már megjegyezte, hogy ez még ramadannak is sok, s ha ez így megy tovább, akkor ebben a szoknyában fognak temetni.

A világ összeesküdött ellenem!

Kedden még utoljára felvettem a barna szoknyám, már csak megszokásból, mint más a munkaruhát, de nem vártam semmire. Aztán belibbent a szabadságáról visszajött barátnőm, és köszönés nélkül fordult hozzám: – Istenien áll rajtad ez a szoknya! Új? A helyedbe le se venném!

A világ szeret, az emberek jók, már hallom a madarak énekét…

Csak egy pici kérdés motoszkál azóta is a fejemben. Vajon a kollegák szóltak Hajninak, hogy könyörüljön meg rajtam, vagy ennyire szeret, vagy tényleg jól áll az a fránya szoknya…?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6