Mélyre kell ásni!


Puha Andrea  2014.4.8. 3:55

Nem találom a talajt a lábam alatt, mondja. Eltűnt.

Zaklatott. Látom rajta, hogy hetek óta nem aludt rendesen, csontsoványra van fogyva. Fogadni merek, hogy alig eszik. Szemei alatt szürke árnyék. Tekintete üres és távolba meredő. Kezeiben gyűrögeti a sálját.

Nem találom a talajt a lábam alatt, mondja. Eltűnt. Amilyen biztosan indultam neki az életnek évekkel ezelőtt, olyannyira érzem most azt, hogy kilátástalan minden. Semminek nincs értelme. Nem tudom ki vagyok. Pedig régen tudtam, de most nem vagyok a régi. Szeretnék olyan lenni. Szipog egyet.

Furcsa így látnom őt. Bár várható volt. Zita régen energikus volt, tele tervekkel, ő volt a társaság lelke, az optimista, a ragyogó mosolyú. Aztán túl sok olyan ember kezdte körülvenni őt, akik lehúzták. Csemegéztek a jókedvéből, az energiájából, és én szóltam neki, hogy ez így nem lesz jó. Sajnos sosem ment könnyen neki az elengedés. Hűséges típus volt világéletében, aki szívét lelkét beleadja mindenbe. Elengedni valamit, azért mert nem működik vagy nem kifizetődő, azt kudarcnak élte meg. Nem tanulta még meg az elengedést. Azt, hogy néha önzőnek kell lenni, és elhagyni olyan dolgokat, amelyek rombolnak bennünket.


A „barátok” annyira leszívták Zitát, hogy az egészséges önbizalma teljesen leépült. Amellett, hogy mindent megtett ezekért az emberekért, még szidták is. Semmi sem volt elég. Érzelmileg zsarolták. Ha nem úgy táncolt, ahogy ők fütyültek, büntették: nem szóltak hozzá, megsértődtek, nem keresték. Zita gyakran felhívott, hogy lelkiismeret-furdalása van, mert nemet mondott egy kérésre, mert halomban állt nála a munka. És most a kedves barátnő megsértődött. Sokszor inkább a barátnő kedvében járt, és a munkáját hajnalban fejezte be. Ekkortájt kezdett kialvatlan lenni.

Menj el pszichológushoz, mondom neki. Elkerekedett szemekkel néz rám. Ebben benne van az összes előítélet a pszichológusokról: elektrosokk, nyáladzó elmeháborodottak, gyógyszerek, teljes önkontrollvesztés. Pedig ilyet a pszichiáterek írhatnak csak elő. Sóhajtok egyet. Az emberek olyan korlátoltak néha!
Mitől félsz, kérdezem. Kapásból húsz embert ismerek, aki rendszeresen jár szakemberhez. És hidd el, jobban vannak! A pszichológus nem drogoz be, nem veszi át rajtad az uralmat. Viszont beszélhetsz vele, és olyan kérdéseket tesz fel, amin el fogsz gondolkozni. Saját magad fejted meg saját magadat.
Beszélek veled is, vonogatja Zita a vállát. Az más, legyintek. Nekem csak sírsz. Elmondod, mert tudod, hogy meghallgatlak, néha megszidlak, de attól még szeretlek. Vonogatod a vállad, és aztán visszamész, és folytatod tovább. A pszichológus segít tisztába jönni azzal, hogy miért dugod a homokba a fejed.

Mert az emberek többsége ezt csinálja. Tagadásban él. Úgy tesz, mintha semmi baj sem lenne. Indokok mögé bújik: ha elmegyek, az emberek őrültnek fognak nézni. Furcsa az emberi agy. Olyan mélyre temet dolgokat, hogy már arra sem emlékszünk, hogy volt valami eltemetnivalónk. Csak a test és a tudatalattink emlékszik rá. De mi magunk nem.

Zitában ez az utolsó mondat valahogy megragadt. Valami eszébe juthatott, mert pár nap múlva felhívott, hogy elmegy pszichológushoz. Azt mondta, úgy érzi, van mit kiásnia.

Remélem, sikerül neki.



Hozzászólások

Ivettka, 08. 04. 2014 14:17:00 Megérdemli!!!!
Ismerek egy ilyen lányt de ő nem hallgat a jó szóra. Szerintem az ilyen nők mint az én barátnőm is megérdemlik a sorsukat. A barátnőm csak jósnőkhöz jár. Semmi értelme nincs az egésznek mert csak elszedik a pénzét jól látom én ezt. Közben szenved de énnekem az a meggyőződésem hogy megérdemli! Nem hiszem el hogy nem azért csinálja hogy felhívja magára a többiek figyelmét!!! Mindég csak panaszkodik és mindenki csak sajnálja meg vigasztalja. Néha nagyon idegesítő már!!!! Azt gondolom hogy megérdemli a sorsát és lassan ott tartok hogy eszembe ágában sincs sajnálni őt!!!!!!!
@


A rovat további cikkei

Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.