Miért vagyunk elégedetlenek?


Takács Anita  2010.11.26. 7:00

A tömegközlekedési eszközökön csupa elégedetlen, morcos, búval bélelt embert látni.

Örökké szemlélődő és elemző természetemből adódóan nap, mint nap a tudatomig hatol ez a tény, és minden esetben őszinte megrökönyödéssel fogadom. Eljátszom a gondolattal, hogy ha például Londonban ülnék fel a buszra, vajon ugyanezt látnám? Ez lenne az első, amit észrevennék? Igaz, Londonban még nem jártam, de eddigi nyaralásaim alkalmával szerzett tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy másutt sokkal életvidámabbak, pozitívabbak és ebből adódóan barátságosabbak is az emberek.

Tényleg igaz, hogy a magyart a balsors régebb óta és jobban tépi, mint más nemzeteket? Lehet, hogy csupán az élethez való hozzáállásunk a rossz, amiért túlságosan borúlátóak vagyunk. Óriási szerencsétlenségnek titulálunk minden apró hétköznapi bosszúságot. Ha pedig, ne adj isten, az útszéli buszmegállóban várva alaposan felcsap minket pocsolyavízzel egy kamion, szinte magától értetődő, hogy szép magyarsággal azonnal káromkodni kezdünk. Valószínűleg sokunkkal megesett már hasonló eset, de eszünkbe jutott akár egyszer is nevetni önmagunkon? Biztosan nem, hülyének is néznének! Kódolva lenne bennünk, magyarokban a drámára, melankóliára való hajlam? Szomorú, de egyszerűen nem látni mosolyt az arcokon. Örök elégedetlenek vagyunk. Nem azt látjuk, hogy miért lehetnénk hálásak, hanem azt, hogy mije van a másiknak, ami nekünk még nincs.

Mindenki siet, mérgesen szitkozódik, ha például leszállásnál a tömeg miatt valaki az útjába kerül. Türelmetlenek és durvák vagyunk egymással. Volt már szerencsém hallani, amint egy kismama nagy pocakkal lekiabált egy idős nénit a buszon, amiért az a táskája tartalmát véletlenül kiborította. Csúnya szavakat vágott az öreg fejéhez. Őszintén és mélységesen szégyelltem magam az anyuka helyett is. Mindenkinek saját ügye, hogy milyen világot hordoz magában, de csak addig, amíg másokkal szemben tiszteletlenné nem válik.

Egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak önmagunkon kívül másokra. A buszon, a boltban, a városban sokszor szándékosan nem is vesszük észre az esetleges ismerősöket, nehogy beszélgetnünk kelljen. Félünk megnyilvánulni. Magunknak valók lennénk? Ha netán mégis szóba elegyedünk egymással, akkor általában egy harmadikat szapulunk. Fura dolog, de értelmet tud adni két nem éppen értelmes ember társalgásának a rosszindulat és a gyűlölködés. Gyakran panaszkodunk, sajnáltatjuk, és sajnáljuk magunkat. Egyik a másik kínjára, bajára rákontráz.

Töröm a fejem, de nem tudom megfejteni, mitől lehet ez a megkeseredettség, és az ebből adódó érdektelenség. Ezt látom, ha kiszaladok a boltba kifliért, vagy a postán szeretnék feladni egy csekket. Már egyáltalán nem divat sehol előre engedni a meghajlott hátú öregeket, és a kismamákat. A gyerekek legjobb szórakozása már jó ideje nem az üveggolyózás, hanem az, hogy lesben állva apró kaviccsal megdobálják a buszról leszálló utasokat. Ez viszont már egy másik téma, a rideg-embertartásban nevelt új generáció elvadulása.

Jönnek-mennek a gondolatok, és megint azon kapom magam, hogy fejben filozofálgatok a trolin. Alig veszem észre, hogy egy ismerősöm vadul integet a jármű másik végéből (ezt persze csak későbbi elmondásából tudom). Szóval mélázom, valószínűleg épp olyan bamba képet vágva, mint azok az utastársaim, akiket boldogtalan, megkeseredett figuráknak bélyegeztem.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3