Örök sötétségben
Látni a napot, ahogy körülragyogja életünket, látni szeretteink arcát...
...ahogy ránk mosolyognak, s a tájat, amelybe beleszülettünk -- maga a csoda. Csoda, mely nem adatik meg mindenkinek. Mi a szörnyűbb, ha sohasem láttunk, vagy az, ha a világosságot a sötétség váltja fel? Nem tudom. Nem is akarom tudni.
Sejtéseim azonban vannak. Van egy fiatal lány, akit kicsi gyermekkorától kezdve ismerek. Sohasem látta a napfény ragyogását, a tárgyakat maga körül, az embereket, akik szeretettel veszik körül, mégis tudja élvezni az életet. Igaz, a szerelem elkerüli, pedig vannak érzései, vágyai, álmai. Szeretne gyermeket, bár tudja, egyedül képtelen lenne megbirkózni a feladattal. Vajon akad-e olyan szerelmes ifjú, aki felvállalja az örök sötétségben élő kedvesét? Lehet, bár kevés esélyt látok rá. S ahogy telnek az évek, s kifut az időből, kénytelen lesz lemondani erről is, mint oly sok másról, ami másnak természetes.
Emlékszem, milyen sokat őrlődtem eleinte, ha vele beszélgettem, hogy ne ejtsem ki a számon azt a szót, hogy „látod”, vagy „látom”.
Ha mégis kicsúszott akaratlanul, döbbenten figyeltem, milyen érzés tükröződik az arcán. Legnagyobb csodálatomra semmilyen. Mi több, ő is úgy beszélt, mintha látna. Szerette a könyveket, s gyakran kérte úgy, hogy megnézhetem? És megnézte, igaz nem a szemével, hanem tapintással, szaglással. S tudott örülni, s tudta szépnek látni azt, amit kitapintott.
Korlátok közt élni nem könnyű, méltósággal viselni a ránk rótt terheket még nehezebb. Vicuska nem háborog, elfogadta az elfogadhatatlant. Igaz, pótcselekvésekkel teszi élvezetesebbé színtelen életét. Tömi magába a temérdek ínyencséget, s közben beszél kifulladásig. S nevet, olyan jóízűen, hogy a kerekded testén lerakódott párnácskák fel-alá ugrándoznak az önfeledt kacajtól.
S hogy mit hoz a jövő, nem érdekli. A mának él, az apró ajándékoknak, az ünnepeknek. S ami a legfontosabb számára, hogy ne csak kapjon, hanem adjon is.
Mégpedig abból, amiből neki a legtöbb van a tarsolyában. És ez nem más, mint a szeretet.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.