Örök sötétségben
Látni a napot, ahogy körülragyogja életünket, látni szeretteink arcát...
...ahogy ránk mosolyognak, s a tájat, amelybe beleszülettünk -- maga a csoda. Csoda, mely nem adatik meg mindenkinek. Mi a szörnyűbb, ha sohasem láttunk, vagy az, ha a világosságot a sötétség váltja fel? Nem tudom. Nem is akarom tudni.
Sejtéseim azonban vannak. Van egy fiatal lány, akit kicsi gyermekkorától kezdve ismerek. Sohasem látta a napfény ragyogását, a tárgyakat maga körül, az embereket, akik szeretettel veszik körül, mégis tudja élvezni az életet. Igaz, a szerelem elkerüli, pedig vannak érzései, vágyai, álmai. Szeretne gyermeket, bár tudja, egyedül képtelen lenne megbirkózni a feladattal. Vajon akad-e olyan szerelmes ifjú, aki felvállalja az örök sötétségben élő kedvesét? Lehet, bár kevés esélyt látok rá. S ahogy telnek az évek, s kifut az időből, kénytelen lesz lemondani erről is, mint oly sok másról, ami másnak természetes.
Emlékszem, milyen sokat őrlődtem eleinte, ha vele beszélgettem, hogy ne ejtsem ki a számon azt a szót, hogy „látod”, vagy „látom”.
Ha mégis kicsúszott akaratlanul, döbbenten figyeltem, milyen érzés tükröződik az arcán. Legnagyobb csodálatomra semmilyen. Mi több, ő is úgy beszélt, mintha látna. Szerette a könyveket, s gyakran kérte úgy, hogy megnézhetem? És megnézte, igaz nem a szemével, hanem tapintással, szaglással. S tudott örülni, s tudta szépnek látni azt, amit kitapintott.
Korlátok közt élni nem könnyű, méltósággal viselni a ránk rótt terheket még nehezebb. Vicuska nem háborog, elfogadta az elfogadhatatlant. Igaz, pótcselekvésekkel teszi élvezetesebbé színtelen életét. Tömi magába a temérdek ínyencséget, s közben beszél kifulladásig. S nevet, olyan jóízűen, hogy a kerekded testén lerakódott párnácskák fel-alá ugrándoznak az önfeledt kacajtól.
S hogy mit hoz a jövő, nem érdekli. A mának él, az apró ajándékoknak, az ünnepeknek. S ami a legfontosabb számára, hogy ne csak kapjon, hanem adjon is.
Mégpedig abból, amiből neki a legtöbb van a tarsolyában. És ez nem más, mint a szeretet.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Átverés vagy valóság?
Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...
2020.9.9.
Fogalomvadászat
Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?
2020.7.30.
Szétválasztott családok
Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!
2020.5.31.
Levél az Édesanyának
Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.
2020.5.2. 2 3
A változás kora
Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.
2020.4.15.
Minden rosszban van valami jó
Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.
2020.3.21.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2020.3.7.
Kiskorúság
A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.
2020.2.3.
Gondolatok az ünnep előtt
Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...
2019.12.22. 23
Karácsonyi versek
Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.
2019.12.12.