Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta  2017.9.18. 2:08

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

De mi valahogy mégis mindent megteszünk, hogy egyre később kerüljön rá sor. Főleg határidős feladatok előtt tör ránk az az érzés, hogy minden mással foglalkoznánk.

Persze mindez nem szándékos. Néha egyszerűen így vagyunk beprogramozva: olyan ráérősre, olyan elkalandozósra. Minden más jobban lefoglal, leköt bennünket, mint az, amit épp csinálnunk kellene. Talán nem is azért, mert unalmasnak éreznénk, talán nem is azért, mert nem érdekel. Egyszerűen csak azért, hogy egy kicsit elterelhessük a gondolatainkat. Munka közben gyakran azon kapjuk magunkat, hogy elbambulunk, bámulunk ki az ablakon, nézzük, ahogy a szél ide-oda mozgatja a fák leveleit. Olyan absztrakt rajzokat kanyarítunk a papírra, mintha maga Picasso veszett volna el bennünk. Kávét főzünk, rágcsálnivalót keresünk, s még a házimunka is más megvilágításba kerül ilyenkor.


Ezek a dolgok csak rövid időre terelik el a figyelmünket, valamiféle pótcselekvések a cselekvésben. Nem veszélyesek vagy kórosak, csak egy kis időre kizökkentenek a néha már-már rutinszerűnek tűnő tennivalókból.

Mi van akkor, ha a pótcselekvések veszik át felettünk az uralmat? Ha a cselekvés helyett pótcselekvésekbe menekülünk? Egyáltalán, minek a hatására alakulnak ki a pótcselekvések? Talán mert nem akarunk szembenézni a feladattal vagy a problémákkal. Nem teszünk meg valamit, mert nem merjük megtenni. Helyette inkább a halogatás mellett döntünk, vagy egyszerűen tudomást sem veszünk róla, eltereljük róla a figyelmünket. És épp a pótcselekvések azok, amelyek erre szolgálnak, hiszen figyelemelterelésnek tökéletesen megfelelnek. Ahelyett, hogy cselekednénk, az energiáinkat képesek vagyunk már-már betegesnek, illetve kórosnak tűnő tevékenységekbe fektetni. Mániákus takarításba, kényszerevésbe, munkamániába, vásárlás-mániába hajszoljuk önmagunkat. Mert ezek mind-mind pótcselekvések.

S mi minden állhat mögöttük?

Sok esetben ez már nem csak egy átmeneti stresszes időszak, hanem gyakorta olyan megoldatlan problémák vannak a háttérben, melyekkel nem vagyunk hajlandóak szembenézni. Egyszerűen kikerüljük a feladatot, elkerüljük a konfliktust. Ilyenkor érdemes önmagunkba néznünk, s tudatosítanunk, megbeszélni magunkkal, mit miért teszünk. Ha hallgatunk önmagunkra, a belsőnkre, akkor előbb-utóbb úgyis rádöbbenünk, hogy amit teszünk, azt tényleg szívből tesszük, tényleg kikapcsolódást jelent számunkra, örömet okoz vagy csak találtunk egy menekülő útvonalat, amit aztán egyre nehezebb elhagyni.

Ha ezt felismerjük, rájöhetünk arra, hogy a heti négyszeri ruhavásárlás okozta pillanatnyi euforikus állapot, a hetente hétszer éjszakába nyúló munka, s a kényszeres portörölgetés a legkevésbé sem okoznak tartós örömöt. Sőt, talán valamit elfednek. S hogy mit? Arra mindannyiunknak magunknak kell rájönnünk.

Hozzászólások

@

Küldés