Szépséghiba


Nagy Erika  2014.5.23. 3:38

Május van, ilyenkor szeretek rendezett parkban sétálni, jó érzés tölt el a szemet gyönyörködtető, illatos környezetben.

Csak egy valami szomorít el. A padokon nem nénik és bácsik beszélik ki magukból az örömöt, vagy a magány okozta szomorúságot. Nem kisgyermekes anyukák nézegetik csemetéik önfeledt futkosását, s még csak nem is két kamasz bimbó szerelme sokszorozza meg a bennem lévő jókedvet. Ilyen idilli képet ritkán látok. Helyette viszont olyan kép tárul elém naponta, ami mély nyomot hagy bennem.

A jó idő beköszöntével minden évben tapasztalom, hogy a parko(ka)t, padokat hajléktalanok veszik birtokukba. Először kevesen vannak, pontosan úgy, mint a fákon a kifakadt rügyek, majd egyre többen, annyian, mint a virágba fakadt bimbók száma. Majd virítanak, de nem pompáznak. Szomorú látvány, bár egy idő után ezt is megszokja az ember. Szomorú ezt mondani, de így van. Azt azonban nehéz elfogadni, amit a minap láttam. Nem csak én, hanem egy nyolc év körüli fiúcska is, aki a közeli fához húzódva figyelte az eseményeket. Csak abban bízok, hogy nem azért, mert jó példának vette, hanem azért, hogy belevésse kicsi agyacskájába: így nem bánunk egy elesett emberrel!

A padon egy piszkos, vélhetően erősen ittas ember aludta ki a nap fáradalmait. Mellette egy fiatal férfi állt, szólongatta, de a másik néma csendbe burkolózott. Nem érdekelte a külvilág, nem érdekelte semmi. Nem volt olyan állapotban. Az inzultáló férfi egy idő után feladta, drasztikusabb módszerhez folyamodott. Lábával lerúgta a padról a magatehetetlent, aki nagyot huppanva elterült a füvön. Akkor már látni lehetett a nadrágján, a hogy torkán lefolyt folyadékot nem a megfelelő helyen engedte ki magából. Iszonyatos látvány volt, de még annál is iszonyatosabb, amikor azt láttam úgy ötven méter megtétele után, amikor kíváncsian visszapillantottam, hogy tovább rugdossa a fetrengő férfit. S a gyerkőc még mindig figyelte az eseményeket.

Ez az eset nem egyedi. Ez az eset szomorú. Egy időre elvette a kedvemet attól, hogy a parkban mély, tiszta levegőt véve gyönyörködjek a természet csodás szépségében. Még akkor is, ha tudom, a természet erről mit sem tehet. Nem őt kellene büntetnem.

De az emberek, ők igen, tehetnek. S tesznek is. Sajnos...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2018.8.24.    14


A hotelszoba titkai

Oriskó Renáta

Valami megváltozott. Úgy tűnt, mintha egyik percről a másikra történt volna.

2018.8.20.    13


A telt idomok szépek

Joó Fruzsina

A nőideálok az évszázadok során mindig változtak.

2018.6.11.    60


Univécé

Póda Erzsébet

Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.

2018.5.9.    10


Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

2018.4.12.    15


Amitől a pasik a falra másznak

Joó Fruzsina

Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.

2018.4.4.    15


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2018.4.2.  2    4


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2018.1.18.    5


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2018.1.3.    12


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1