Tegyük szóvá!


Karácsony Mária  2006.3.16. 21:01

A tavasz fuvallata a minap kicsalogatta az embereket. Kisütött a nap, és ettől valahogy mindenki jobb kedvre derült.

Gyerekeimmel én is a szabadba indultam. Nem készültünk messzire csak a háztömb körül és a közeli utcácskákon sétálgattunk. Sétálás közben észrevettem, hogy milyen sok a szanaszét eldobott szemét. Itt egy üres cukorkászacskó, amott papírzsák, nejlonszatyor, csokipapír és folytathatnám. Nézegetni kezdtem, mostmár célirányosan, s arra lettem figyelmes, hogy háztömbünknél, az erkélyek alatt rengeteg a cigarettavég, az eldobott cigarettásdoboz, gyufaszál még öngyújtó is akad a színes palettán. Egyre jobban kezdett foglalkoztatni ez a látvány.

Már nem is a friss levegőt, a madarak csicsergését a nap még gyenge sugarainak melegét élveztem, figyelmemet teljesen elvonta az elém táruló látvány.
"--Ennél az erkélynél nemdohányzók laknak.
--Emennél dohányzók.
--Te jó ég! Vajon a dohányosok a lakásukban is a földre dobják cigarettavégeiket? Biztosan nem, hiszen ha eldobálnák, már rég nem tudnának a lakásukba se bemenni, se onnan kimenni – elmélkedtem bölcsen magamban. -- De akkor mért van az, hogy otthon tudják hol a helye a szemétnek, az utcára lépve viszont már nem? Talán úgy tartják: otthon legyen rend és tisztaság, az utca meg kit érdekel? Takarítsa fel, aki akarja! Az nem a miénk…"


Hányszor halljuk külföldi kirándulásról hazatérő ismerőseinktől, hogy ebben és ebben az országban milyen szépek, tiszták, rendezettek az utcák, sehol egy darab szemét. Ott ám külön osztályozzák a hulladékot…stb…stb!
Ez ott, idegenben, mindenkiben jó benyomást kelt, ugye? Akkor itthon vajon mi miért nem tudjuk ezt megtenni? Hiszen igazán nagyon kevés kell hozzá: csupán egy kis odafigyelés!

Számomra például természetes, hogy gyerekeimet már kiskoruktól arra tanítom: a csoki papírját, a cukorkás zacskót, papírzsepit nem szabad eldobni, inkább tegyék a zsebükbe, táskájukba, ha éppen nincs a közelben szemétkosár. (Ha megláttam, hogy szemetelnek, nagyon megszidtam őket. Bevált a módszer, mert mosáskor bizony sokszor előfordul, hogy egy csomó papírt szedek elő a zsebeikből, táskáikból.)
Másoknak meg az a természetes, hogy gyerekeik előtt dobják el a szemetet, vagy az utcán, vagy az autó ablakából(!) „példát mutatva” ezzel a mértéktelen és gátlástalan szemeteléshez.

Persze akadunk páran olyanok is, akik már nem tudjuk elnézni a sok szemetet, bosszankodva ugyan de századszor is eltakarítjuk a mások által elhagyott hulladékot. Nem merjük szóvá tenni embertársainknak, hogy vigyázzanak a környezetükre. De vajon miért nem? Talán félünk, hogy megsértjük, esetleg attól félünk, hogy megharagszik? Még mi szégyelljük magunkat…?!

Úgy vélem igenis szóvá kell tennünk, hiszen ez mindannyiunk érdeke! Ha nem teszünk semmit, változatlan marad a helyzet és marad a bosszankodás.

Figyeljünk magunkra és másokra is! Talán idealista vagyok, de úgy gondolom, kezünkben a megoldás, rajtunk múlik minden.
Felnőttek vagyunk – vagy mégsem…?



Hozzászólások

Monika, 19. 03. 2006 22:42:20
Kedves Mária! Nagyon tetszett a cikke, és teljes mértékben egyetértek Önnel. Rajtunk felnőtteken múlik, milyen példát mutatunk a kicsiknek, megtanítjuk-e nekik, hogyan kellene viselkedni. Egy pedagógustól hallottam nemrég, hogy több gyerek úgy kerül az iskola első osztályába, hogy nincs tisztában azzal, hogy nem dobálhatjuk el akárhol a szemetet. Ebéd után (az aznapi menütől függően) kenyérdarabok, almacsutkák hevernek az iskolaudvaron... Pedig a gyerek már egészen kiskorában megtanulja (persze csak akkor, ha otthon megtanítják neki), hogy minek hol a helye. Húgom 2,5 éves kisfia is jó példa erre -- ha bármit lát, ami szemétbe való, azonnal kijelenti, hogy "kukába", és oda is viszi. Tényleg nem szabadna szó nélkül hagyni a szemetelést, ha azt akarjuk, hogy tiszta legyen a környezetünk.
@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6