Tudásszomj
Azt álmodtam, hogy visszatértem az alma materba a doktori fokozathoz szükséges tanulmányokat elkezdeni.
Nem mintha ez valaha a terveim közt szerepelt volna, hisz nem érzem magam olyan koponyának, hogy biológiából doktoráljak.
Az álomban gyalogoltam fel a dombra, ahol a természettudományi kar volt, és céltudatosan mentem az egyetem kanyargós folyosóin az antropológia tanszékre, ahol megszereztem a diplomámat. Nosztalgikus hangulatba kerültem, mert tudtam, hogy néhány folyosóval odébb a volt tanáraimmal találkozom majd. Otthon éreztem magam.
Ebben a nosztalgikus hangulatban telt az ébredés után az egész reggel. A munkahelyemre érve, ahol egy antikvárium is működik, a kezembe akadt egy kis vékony könyvecske. Hegedüs Géza: Évezredek szépprózája című műve, mely három-négyoldalas összefoglalókban, nagyon velősen méltatja a nagy klasszikus prózaírók életét és alkotásait.
A könyvecskébe rögtön beleolvastam, és a gimnáziumi magyar irodalomórák jutottak eszembe. A művelődésre, kultúrára és olvasásra legfogékonyabb, naivan nyitott korszakomban, tizenévesen, egy vaskalapos magyar tanár ismertette meg velem a klasszikus prózát, történelmi és művészeti ismeretekkel vegyítve. Minden magyarórán csak úgy ittam a szavait, és minden lényeges dolog, amit az irodalomról, a művészetekről tudni kell, akkor ragadt meg a fejemben.
Az álomban magaménak tudott egyetemi szintű biológiai ismeretek, amelyek sajnos a diplomaosztó után fokozatosan halványultak, és az irodalmi emlékfoszlányok, amelyek felsejlettek, ahogy beleolvastam a szépprózát méltató könyvecskébe, megnyugtattak, hogy bizony nagyon színvonalas gimnáziumba és egyetemre jártam.
Mindig is stréber tanulónak tartottam magam, ezért néha az osztálytársaim is ferde szemmel néztek rám, de a stréberség mögött a tudásvágy állt, ami szerencsére még most is működik bennem. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok nagyképű. Mégis kijelentem most: annak nagyon örülök, és azt szeretem magamban, hogy a tudásszomjam még most is hajt az újabb és újabb ismeretek megszerzése felé.
Ezt gondoskodó szüleim, akik mindig a kezembe adtak egy-egy könyvet, a vaskalapos magyar tanárom és a biológiai ismeretek mellett a tanulás különböző módjait megtanító egyetemi képzés alapozta meg. Gondolkodó embert faragtak belőlem, és ezt nagyon köszönöm!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.