Virtuális hajózás


Kabók Zita  2005.4.27. 14:33

Az alábbi írásban manchesteri munkatársunk egy virtuális hajón ringó kávéházban észlelt tapasztalatait osztja meg velünk.

Ülök a kávéház teraszán és gondolkodom. Eszem a tegnap éjjel tizenegy órakor elkészített szendvicsemet. Csak úgy mélázom, figyelem az embereket. A kávéház egy csarnokban van, amely olyan, mint egy óriási hajó. Úgy van megépítve, hogy azt az érzést keltse: vízen lebegünk. Én mégsem érzem úgy, mintha vízen ringatóznék. Az éttermi rész falait freskó borítja, és múltat idéző tigrisszobrok sorakoznak előtte, én mégsem érzem magam az ókori Egyiptom világában. Közben újra elindul a divatbemutató az óriásképernyőn. Egy-két ember odanéz -- én még csak százszor láttam.

Egy szellemi fogyatékos fiú odajön hozzám, hogy letörölje az asztalt. Valamit szól, de nem értem. Fel sem néz, csak az asztalokat radarozza. Szemben egy férfi közeleg, mobiltelefon van a kezében. Környezetét kémleli -- az a benyomásom, elveszítette a barátnőjét a forgatagban. Felmegy a lépcsőn, és az ottani jobb kilátásban reménykedve keresgél tovább. Egy lezserül öltözött tinédzserfiú ül le a közelembe. Kezében egy üveg kóla és egy zacskó burgonyaszirom. Úgy tippelem, ez az ebédje. Baloldalt egy apuka cumisüvegből eteti a bébijét, amíg az anyuka ebédel. Meghitt családi kép, mintha csak egy képeskönyvből vágták volna ki. Az emberek hamburgert majszolnak, jégkrémért sorakoznak, a salátabárban is nagy a forgalom. Én már csak az almámat rágcsálom, amit meg sem mostam. Előkapom kicsorbult Micimackós ceruzámat, hogy lejegyzeteljem a külvilág eseményeit.

Hétfő van, ebédidő, nagy a ricsaj és a forgalom. Sok tinédzser babakocsit tolva irányítja a lurkóit, fejkendős asszonyok, négerek, tetovált fiatalok mozgolódnak, kabátban vagy zakóban, papucsban, vagy csizmában. A takarítók elegáns piros mellényt és fehér inget viselnek. Kék kesztyűben tisztítják az asztalokat, ellenőrzik a szemetet, visszatologatják a székeket. Egyikük kínai, a másik fekete, haja rasztafrizurába van fonva. Megint visszajön a fogyatékos fiú. Kint süt a nap, és idejövet meleg szellő csiklandozta az arcomat. Én mégis légkondicionált, számomra fel nem fogható, milyen eszközökkel épült, hatalmas étkező csarnokban ülök elmélázva.

Figyelem az embereket: egyik kezükben tálca, másikban cumisüveg vagy tömött bevásárlótáskák. Belenéznék a gondolataikba -- vajon hol járnak? Vajon boldogok vagy csalódottak? Nyugodtak vagy stresszesek? Közben az apuka még mindig cumiztat. Nézi, ahogy a baba lassan befejezi az evést: végez az egész üveggel. Majd felülteti, és böfiztetni próbálja a hátát simogatva, közben kedvesen gügyög neki. Az anyukát már nem látom. Azon gondolkodom, mennyifélék vagyunk mi emberek, valahol mégis egyformák. Meggörbülve járunk vagy kiegyenesedve, sietünk vagy bámészkodunk, hajunkat igazgatjuk, vagy táskánkban kotorászunk.

Két óra van, mennem kell, de előbb meg eldobom az almacsutkát. Sajnálom ezt a fogyatékos fiút, olyan szomorúnak tűnik. Holnap majd ismét hajóra „szállok” és talán majd megint történik valami új. Hogy visszatérjek a munkahelyemre, hatszor kell átkelnem az úttesten a nagy forgalom miatt. Pedig a két épület nincs távolabb egymástól 30 méterre. Belibegek a forgóajtón, felvitetem magam az emeletre az ezüstszínű, fényes, tükrös liftben, kilépek a márványpadlóra, előveszem a személyi kártyámat, és az érzékelő elé helyezem, hogy kinyíljon az ajtó. Leülök az asztalomhoz: 15 új elektronikus levelem érkezett, próbálom gyorsan elolvasni mindet, majd telefonálok, elintézem, amit kell.

Észre sem vettük, hogy pár éve már egy mesterségesen kialakított világban élünk. Talán már nem is emlékszünk arra, milyen érzés kézzel írni, és futárral küldeni a hírt, könyvtárba menni és könyvek ezrei közt keresgélni a megfelelőt. Ma már nincsenek földrajzi távolságok, hiszen az információ a világ minden egyes pontján egy időben jelenik meg. A gyors információáramlás korában vagyunk.

Vajon néha megállunk és elgondolkodunk-e magunkon? Mi is megváltoztunk? Teljesen a környezetünk befolyása alá kerültünk? Vannak még érzéseink, saját gondolat- és ötletvilágunk, vagy mindent a számítógépre meg a külvilágra bízunk? Elég időnk jut magunkra, vagy csak pár percünk marad?
Csipog a mobilunk, sms-t kaptunk, s míg olvassuk, a másik kezünkkel egy számlát írunk alá a boltban, mert bankkártyával fizettünk…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsonyi versek

Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.

2019.12.12.