Angol sorozat – kezdőknek (2)


Kabók Zita  2008.3.20. 16:07

Ebédidőben egyes kollégák a tornaterembe szaladnak, és az sem ritka, hogy az épület körül futnak egyet.

Hozzáteszem, hétfőn ez elég gyakori a hétvégi túlétkezés miatt, ekkor ugyanis nagyban megy a kalóriaszámlálás, és a koplalás. Mások szendvicset vásárolnak, mely itt általában mindig háromszög alakú, és a mi ízlésünknek meglehetősen fura ízű töltelékkel van megtöltve. A kenyér lehet barna, fehér, szezámmagos. A szendvics fogyasztható melegen vagy hidegen, mindig friss, és általában boltban vásároljak, de házilag is készítik. Hozzánk az irodába például jár az úgynevezett sandwichman, akinek a tolós kocsiján a következő szendvicsek mindegyike megtalálható.

Persze nem árt, ha az ember először tájékozódik, nehogy aztán éhen maradjon, mert nem tudja elfogyasztani a kiválasztott finomságot. Egyes szendvicsek kódnevekkel is rendelkeznek, mint például a BLT szendvics.(Bacon&Lettuce and Tomato, szalonna&salátalevelek, és paradicsom). Nagyon menő meg a tojásos, majonézes szendvics zsályával. Zsálya egyébként a boltokban is kapható, kis dobozban, melynek az alján meg a föld is ott van. A zsálya körülbelül két centiméterre nő ki, és a kis leveleket kell letépkedni. A majonézes tonhalas szendvics az egyik kedvencem, melyben még egy kis kukorica is van. A majonézes szendvics kapható meg csirkével vagy garnélarákkal is. A tonhalas uborkás szendvics sem ritka. A ploughman szendvicsben található egy vastagabb szelet sajt (Cheddar vagy Stilton), paradicsom, salátalevél, és ecetes öntet. Menő ebéd még a konzervleves, ami inkább kínszenvedés az angoloknak, azonban a diétázó hölgyek csak ezt fogyasztják Vannak, akik házilag készítik elő, különböző zöldségekből összekutyulják, majd kimixelik. Fura színű és be nem határolható illatok terjengnek a konyhában, ha ezt készíti valaki. Sokszor „tekintik meg” a kollégák a másik levesét, hogy ez meg mi a csoda, és hogy készült. Ilyenkor jön a receptkonverzáció, mely szintén elég gyakori, főleg ebédidőben. Hozzáteszem nemcsak az alapanyagok a fontosak, hanem a kalóriák száma is, mely minden esetben szintén megtárgyalásra kerül.

A délután folyamán aztán egyre több „bűnbe eső” kollégát látni, amint az édességautomata felé sétálnak, hogy nyalánkságot vegyenek maguknak. Leggyakrabban sós chipset (crisps). Ha nem ettek egyet a szendvics mellé ebédidőben, akkor délután erre biztosan sor kerül. A kedvenc az ecetes sós chips (zöld színű zacskóban), de ezen kívül meg a sajtos, hagymás, paprikás, barbecue-s, csirkés, szalonnás, vagy a sós is kedvelt. Ehhez persze jön a tea, ritkább esetben a kávé – eme forró italok a délután folyamán többször. Aki netán közben megszomjazik az Ribena-t iszik, feketeribiszke szörpből készített italt, melyet forrón is el lehet fogyasztani.

Öt óra előtt tíz perccel, mindig elsuhan valaki az asztalom mellett, és csak ennyit hallok:
– Zita, már csak tíz perc, és mehetünk haza.
Ha netán valaki orvoshoz megy, vagy korábban kell elmennie a gyerekéért, akkor általában mindenkinek bezengi, hogy milyen jó neki, ő ma korábban megy haza. Aki pedig reggel lusta volt, és nem bírt időben felkelni (gyakorta előfordul) annak öt órakor még nem kezdődhet el a szieszta!

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Miért nem főznek az angolok?

Kabók Zita

Az angolokról azt mondják, nem tudnak és nem is akarnak főzni.

2015.6.3.    9


Brit hétvége

Kabók Zita

Avagy hogyan töltik az angolok a hétvégét?

2011.2.21.   


Angol sorozat – haladóknak (2)

Kabók Zita

Az angol iskolásokat reggelente a tanító néni sípszója hívja a gyülekezőre.

2009.10.12.   


Angol sorozat – haladóknak

Kabók Zita

A britek sajátos kapcsolatban vannak a háziállataikkal.

2008.10.14.   


Angol sorozat – kezdőknek (4)

Kabók Zita

Avagy hogyan randiznak a britek?

2008.8.25.   


Angol sorozat – kezdőknek (3)

Kabók Zita

Legelső élményem az angol házakkal kapcsolatban az volt, hogy a fürdőszobában sehol sem találtam a villanykapcsolót.

2008.4.14.   

A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.