A pénz nem boldogít(?)


Orbán Viktória  2008.1.24. 19:17

Nem szoktam lottózni, de mivel az utóbbi időben magas volt a nyeremény, gondoltam feladok egyet. Sose lehet tudni!

Végül nem egy szelvény lett belőle, hanem hat. Nagy felindulásomban szüleimmel, testvéremmel és barátommal is tölttettem ki egyet-egyet. Egész héten izgalommal vártam a lottósorsolást, s ez volt nálam az eslődleges beszédtéma.

Végre eljött a szombat este, a sorsolás ideje. Mondanom sem kell persze, hogy nincs ötösöm! Viszont lett egy kettesem, így legalább visszajött a feladás ára.

Kicsit elszomorodtam, amiért nem gazdagodtam meg, de aztán elkezdtem gondolkodni, hogy talán jobb is így. Mert ha milliárdos lennék, bármikor bármit megvehetnék magamnak. Lehetne luxusvillam, sportautóm, oda utazhatnék, ahova csak szeretnék! Ami persze első hallásra nagyon jól hangzik, de aztán eszembe jutott, hogy nem is lenne talán olyan jó, hiszen szertefoszlanának azok a céljaim, melyekért meg kell küzdeni, melyekről álmodozhatok. Nem lenne fontos az iskola, nem érdekelne, hogy nincs munkahelyem. Nem ébredne bennem az a jóleső büszkeség érzés, hogy: igen, ezt én értem el, saját erőmből, saját kitartásom révén!

Egy idő után valószínűleg nem tudnék megbecsülni semmit, hiszen úgyis simán vehetek akármikor bármiből egy másikat, sőt jobbat, mint az előző. Valószínűleg unalmassá válna ez a fajta élet egy idő után számomra.

Viszont, ha arra gondolok, hogy huszonöt évesen még a szüleimmel élek, szívesen lennék inkább milliárdos. Nem azért, mert nem szeretek velük lakni, hanem mert jó lenne már külön életet élni. De vajon a mostani helyzetben Magyarországon, mikor fogok én magamnak lakást, sőt házat venni? Mikor engedhetek meg magamnak egy autót, netalántán, még újat? Ezek szerintem egyáltalán nem luxusálmok, csupán normális, alapvető dolgok, amire mindenki vágyik. Ezek szerint mégis jó lenne milliárdosnak lenni…!

Pedig csak azt szeretném, hogy megvehessem, amire szükségem van, ne kelljen állandóan lemondóan legyinteni: majd legközelebb. Nem akarok milliárdos lenni, de milyen jó lenne, ha nem kellene minden egyes alkalommal többször is átgondolnom a kiadásaimat. Hogy a csekkek befizetésén kívül másra is fussa, vagy ha bejön egy váratlan költség, ne kelljen rögtön rövidebbre húzni a nadrágszíjat, hogy nem kelljen meggondolnom, elmehetek-e moziba, és esetleg beülhetek-e utána egy vacsorára a barátommal. Hogy a szomszéd falun túlra is utazhassak…

Vajon miért csodálkoznak az „istenek” ott fent, a parlamentben azon, hogy egyre több fiatal megy külföldre dolgozni? Ők vajon hogyan látják ezeket a dolgokat? Miért maradjanak itt a fiatalok? Hiszen nincsenek munkahelyek, s ha mégis, az alkalmazottakat nem fizetik meg rendesen, az árak meg csak egyre nőnek...

Minden embernek joga van a jó, kényelmes életre, hiszen csak egyszer élünk! És ha ebben nem segít az ország, talán nem meglepő, ha máshol próbálunk szerencsét!

Azt mondják, a pénz nem boldogít: Az egyetlen, amit kérnék, egy esély, hogy megbizonyosodhassak arról: a pénz nem boldogít…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6