Karikatúra versus fegyver

Póda Erzsébet  2015.1.8. 22:00

Szerencsére, azt látjuk, hogy a világ józanul gondolkodó, tudatos emberei összefogással és tiltakozással utasítják el a szabad sajtó és véleménynyilvánítás elleni erőszakot!

Már tudjuk, 2015. január 7-én 12 embert, köztük 10 újságírót öltek meg Párizsban. Az újságírók a szerkesztőségükben épp értekezletet tartottak. Őket gyilkolták le hidegvérrel – egy francia szatirikus újság munkatársait. Két fegyveres egyszerűen lemészárolta, kivégezte őket. A munkahelyükön.

Megdöbbentő látni, hallani, olvasni a híreket. Nemcsak azért, mert a lemészárolt emberek ismeretlen kollégáink voltak, idegen munkatársaink, akik szívvel-lélekkel végezték a munkájukat, hittek abban, hogy amit csinálnak, az fontos, azzal segítik a társadalmukat. Hanem azért is borzasztó, amivé a mai világ vált az elmúlt időszakban. Sokan azt mondják, jólét van, sokan azt mondják, csak mondvacsináltak a tragédiák a világban. A világot mi, emberek alakítjuk olyanná, amilyen. Az ember csodákra képes, de csodákat csak kevesen művelnek. Nem azért, mert jó dolgokról kevesebb hírt kapunk. Hanem azért, mert a világ valóban tele van borzalommal, félelmetes jelenségekkel, ijesztő eseményekkel. És az ember úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Vannak dolgok, amiket nem szabad kimondani, nem szabad rámutatni, kritizálni, mert a véleménynyilvánítót, az újságírót azonnal megbélyegzik. Az egyik oldalon egyre több a szennylap, a nézhetetlen, alacsony színvonalú műsor – a másik oldalon ott van a sok égető probléma, amivel manapság nincs foglalkozva, amire manapság senki se kínál megoldási alternatívákat. Pedig a médiának, az újságíróknak ez lenne az egyik alapvető feladatuk: a társadalom szolgálata, segítsége, lelkiismeretének őrzése.


A karikatúrának, amióta csak létezik, megvan a létjogosultsága. Régebben mifelénk is voltak kiváló szatirikus lapok, amelyek mára sajnos megszűntek, pedig igény biztosan lenne rájuk. Van, aki talán még emlékszik például a Ludas Matyira . Lapozta fiatal, idősebb egyaránt. Szórakoztató volt és szókimondó. Kiváló karikatúrákat láthattunk benne. Még régebbről is ismertek magyar karikaturisták, a 19. századi születésű Faragó Józsefet például úgy emlegetik, hogy „elképesztő rajztudással és maró gúnnyal karikírozta ki korának magyar politikusait... jókezű mester és kíméletlen elme” volt. Nem félt kifejezni a véleményét, és a politikusnak, akit kritizált, ajánlatos volt odafigyelni, éppen azért, hogy ne veszítse el szem elől a helyes utat. Vagy a másik, már huszadik században élt, híres magyar karikaturista, Kaján Tibor, aki ezt mondta a karikatúráról: „A karikatúra túlzást jelent. Célja, hogy az élet bonyodalmait, rejtett összefüggéseit, a gondolatokat szavak nélkül, vonalakkal fejezze ki. Ehhez járuljon hozzá a humor. Karikatúra annyiféle van, ahány nevetés létezik. Én a felismerés mosolyára pályázom.” Pontosan így van: sokféle nevetés létezik. Van, aki csak mosolyog, van, aki kacag, mások hahotáznak, megint mások röhögnek. Engedtessék meg mindenkinek, hogy sajátos módon fejezze ki örömét, reagáljon a humorra. Balázs-Piri Balázs így foglalta össze munkáját: „A karikaturista a humor pszichiátere. Kutatja, diagnosztizálja, és megpróbálja gyógyítani a társadalom és a társadalmi tudat káros betegségeit.”

Nagy szükség lenne a mai világban is a szatirikus, karikatúrákat megosztó lapokra! De ahogy a minőségi sajtó lassan teljesen eltűnik, eltűnik vele együtt a karikatúra is. Alig látni itt-ott egy-egy igazán jó, kifejező humoros rajzot, vagy találni jóféle szatirikus lapot. Ne már, hogy csak azért le lehessen gyilkolni az alkotót, mert ilyen módon fejezte ki a véleményét! Semmilyen újságírás nem lehet oka a mészárlásnak. Semmilyen!

Az interneten rengeteg különböző vélemény kering. Az egyik szerint el lehetett volna a tragédiát kerülni., nem kellett volna provokálni. Sajnos, nem lehet az ilyet elkerülni. Azért nem, mert ettől kevesebbért is mészárolnak le embereket. Csak azért, mert újságírók, akik éppen a munkájukat végzik, vagy „rosszkor vannak rossz helyen". Álszent a világ. A szónak abban az értelmében, hogy azt sugallják nekünk, tegyünk úgy, mintha nem lenne probléma, és akkor nincs is. Gondolkodás és megoldások helyett menjünk el vásárolni, vagy nézzünk szennyműsorokat közvetítő csatornákat esetleg foglalkozzunk a szexszel. Ne gondolkodjunk, ne provokáljunk, hanem együnk és igyunk és szemeteljünk! Igenis nagyon nagy problémák vannak a mai társadalmakban. A karikatúra az egyik olyan kifejezőeszköz, ami erre felhívja a figyelmet. Nem lelőni kell azt, aki ezt megmutatja, hanem odafigyelni arra, hogy amit mond, azt miért mondja.

A szélsőségeket mindig okozza, kiváltja valami. Az okot kell megszüntetni, nem gyilkolni Isten, politika, eszme vagy bármi más nevében. A szélsőségekhez a felbomlott egyensúly vezet. Például, hogy amit szabad az egyik embernek az egyik helyen, azt nem szabad a másik embernek a másik helyen. És még sorolhatnám. Újságíróként kötelességem kiállni a szabad vélemény-nyilvánítás és a sajtószabadság mellett. Igaz, én még a régi újságíróiskola diákja voltam, ahol első tételként kellett megtanulnunk az újságírói etikát. Vallom, hogy a sajtó eredeti feladata a negatív jelenségek kritizálása, alternatívák kínálása, a társadalom lelkiismeretének felügyelete. Persze más kérdés, manapság kik és mire használják a médiát...

Az ügyhöz kapcsolódva egy utolsó gondolat. A politikából, vallásból vagy bármi másból gúnyt űző karikatúra, legyen az akár alpári (mint, ahogy az egyik közösségi oldalon nevezték), nem jogosít fel senkit arra, hogy lemészárolja embertársait. SENKIT! És ez a lényeg. Másként is elégtételt lehet venni, de semmiképp se gyilkolással! Nincs felmentés a gyilkosoknak, nem lehet okot, jogot adni arra, hogy bármilyen mondvacsinált ürüggyel emberéletet vegyenek el. Humánus módja is van az igazságtételnek!

Illusztrációnkat azok közül a karikatúrák közül választottuk, amelyeket a világ karikaturistái szolidaritásként rajzoltak a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo meggyilkolt munkatársainak emlékére

Hozzászólások

@

Küldés