Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
...valahol mélyen mindannyian tudjuk, tudnunk kell, hogy ezzel nem ér véget ez a csinált hisztéria. Hogy olyasvalami történik velünk, aminek nem értjük sem az okát, sem a következményeit, sem a célját.
Az utóbbi idők változásai hatalmas zűrzavart okoztak az emberekben. A szavak értelmüket vesztették, vagy más töltetet kaptak, a rend felbomlott, az értékek elvesztek, a lelkek megbetegedtek. A régi szürreális-futurisztikus filmek színfalai szinte a hétköznapjainkká váltak. A viselkedésünk, a beszédünk, a kommunikációnk kifordult magából. Nem értjük mások gondolatait, de a szavait sem, sőt valljuk be: nem is érdekel bennünket. Nem csoda, hiszen mást sem hallhattunk hosszú időn keresztül, csak azt, hogy: az „én” a legfontosabb!
A szavak értelme lassan teljesen megváltozik. A „szeretet” szóba mindent bele lehet csomagolni, s most épp az „igazi, valódi, őszinte” szavaink kerültek kiforgatásra. Csak figyeljük meg, ha felbukkannak: biztosak lehetünk benne, hogy vagy féligazságot, vagy épp hazugságot akarnak lenyomni velük a torkunkon. A számokban sem bízhatunk – a statisztikákat úgy lehet csűrni-csavarni, hogy bizonyos érdekeket szolgáljon ki, miközben a tömegeket nagyszerűen lehet velük (is) manipulálni.
Közben a valóságunk meghasadt: ma már egy ember több dimenzióban is létezhet. Úgy tűnik, mintha ezt az egészet láthatatlan kezek vezényelnék, s lehet, hogy ezzel a feltételezéssel nem is állunk messze az igazságtól…
A gyökereink múlt században kezdődő és következetesen végrehajtott elszakítása megtette a magáét. Nem emlékszünk felmenőink nevére, elvesztettük önazonosságunkat, nem tartjuk a szokásokat, nem használjuk az évszázados hétköznapi tudást, amit felhalmoztak, s amit sok-sok évszázadon keresztül jóindulattal adtak át a generációk egymásnak. Ma már nem ezt a megtapasztalt gyakorlati ismeretet használjuk, hanem, amit a média diktál – legyen szó a háztartásról, gyermekgondozásról, nevelésről, viselkedésről, vagy bármi másról. S még, ha tudatában is vagyunk ennek, nem teszünk ellene semmit. Mindent felülír a kényelem.
Ennek persze ára van, mégpedig az, hogy valójában semmi beleszólásunk nincs a saját életünkbe. És ez egészen addig így lesz, amíg nem tudatosítjuk, mi történik velünk. Mert balga ember az, aki az örökölt értékeit elhanyagolja, elhagyja csak azért, mert a pillanatnyi érdek úgy kívánja. Tovább kéne látni az orrunknál…
Szerencsére akadnak még csoportok, akik megértették, hogy a Földön semmi sem fontosabb az egyén számára, mint, hogy biztonságos közösségben élhessen. Még akkor is, ha ma attól zeng a média, hogy mindenki különleges, „más”, egyedi. (Meg attól, hogy tartsunk távolságot.) A magányos ember szenved, s ez előbb vagy utóbb megbetegíti. Kell, hogy legyen egy együttérző kis társaság, amelynek tagjai megértik egymás szavát, figyelmesek, segítenek a bánatban, támogatnak, ha gond akad, és örülnek a másik eredményeinek, sikereinek. Alakítsunk ki magunknak ilyen közösségi menedék-szigeteket, mert nagyon nagy szükségünk van (lesz) rá!
Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.