Merre vagy, Jövő?

Kottra Éva  2011.12.11. 15:53

Hé, ember! Állj meg egy pillanatra! Állj meg, és nézz vissza, mit műveltél!

Csak törtetsz előre, mint egy buldózer – füvet, bokrot, embert s lelkét széttaposó bárdolatlan fajankó. Ne légy oly szívtelen harácsoló, gátlástalan törekvő és agyafúrt gazfickó, hisz a Küszöb Őrétől te sem menekülsz meg!

Állj meg, s nézz körül néha-néha! Látod a kék eget, és a fűben megbújó virágot? Látod az emberek mosolyát, a könnybe lábadó szemét, édesanyád remegő kezét? Látod a másikat, hogy szenved, s hiányol tégedet? Dehogy látod! Fuss csak, fuss fejetlenül, míg futni bírsz, de aztán utad végén, amikor már mindenkit ellöktél, ne áhítozz szeretetért, kedves szóért és mosolyért!

Ne is bánkódj, mostmár késő! Nincs visszaút, s amit megtettél, vagy nem tettél, annak bére most ezennel a tiéd. Ne is jajgass, hisz „ők” is jajgattak, de te őket meg sem hallgattad. Kértek szépen is, aztán meg rútan is. Emlékszel? Ugyan; dehogyis! Hát akkor most csöndben légy, még ha épp a te tükörképeddel van bajod.

Persze, tudom! Futni gyakran kell, de bölcsességgel, mert a világ romokban áll a sok becstelen hajhász miatt. Krízis krízist látván, bomba bomba hátán, ember ember vállán, a takarékok vészesen fogyóban, s ma már a munka is járványos kórban van. Hát ezért rohantál oly kacéran? Azt mondtad, szaladnod kell, mert dolgod van, meg sem állhatsz, mert számunkra a jövőt kell felépítened. Hát ezt építetted? Légvárat nekünk? Olyan a világ, mint egy csatatér; megmondod, hogy most mit tegyünk? Hol keressük a napsugarat, a fénylő tavakat, az emberek gondtalan mosolyát... és a jövőt?

Azt mondtad, te mindent tudsz, s azt is, hogy minden áron vágtatnod kell akár a szélvész, hogy mindenkinek jó legyen. Most miért nem válaszolsz, miért hallgatsz; most miért nem rohansz? Tán megbénított a valóság?

Csakúgy, egyszerűen lehajtod a fejed, még be is csukod a szemed, s azt mondod: hisz tiéd a jövő, majd te elrendezed. Igen, persze elrendezem, sőt még az árát is kifizetem, de nem lett volna helyesebb, ha a romok helyett most inkább szolidabb alapokra kapaszkodhatnék...?

Hej, te! Kiskölyök! Idesüss; most az egyszer ne böstyörögj! Tanuld meg jól, hogy kell építeni a világot, kastélyt, várat, viskót, vagy házat. Csak ne felhőkre építs fellegvárat! Ha majd eljő az idő, te ne pusztíts; tedd félre örökölt becstelen buzgóságod, lélektipró dicsvágyad, s épp ésszel építsd a jövőt!

Eva Kottrova

Hozzászólások

@

Küldés