Az újszülött jellemzői (3)


Kovács Márta  2013.7.12. 4:05

Mekkora az újszülött normális súlya és hossza, kicsi vagy nagy...?

„– Talán kisfiú lesz – ábrándozott a mamám.
– Vagy talán kislány? Egy szép szőke kislány, olyan szőke, mint egy tündér – mondta a papám.
Mikor aztán megszülettem, egyáltalán nem olyan voltam, amilyennek megálmodtak!
Ők azonban ezerszer szebbnek láttak, és nem győztek betelni a nézésemmel.”
(Monchaux: A sehány éves kislány)



Az újszülött kor a születéstől számított 28. napig tart. Ettől elkülönül, mint szűkebb újszülött kor, az első 7 nap.

Közvetlenül a születés után egészen másnak látjuk a kisbabát, mint amilyennek elképzeltük. Egészen más, mint az újszülöttek a képeken, a filmekben. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a filmekben néhány hetes babákat mutatnak – frissen született újszülöttünk még nem annyira elbűvölő.

A baba testét a megszületéskor gyakran fehér magzatmáz fedi, a bőre lehet egészen gyűrött, piros, különféle piros-vörös foltokkal, a fejecske egészen deformált. A szülés nem csak az anyukát viseli meg, hanem legalább annyira az újszülöttet is, hiszen keresztüljutni a szűk szülőcsatornán nem egyszerű dolog. Ezen tünetek legtöbbje az első napokban, esetleg hetekben eltűnik, nem kell miattuk aggódni. De bármi nyugtalanítót észlelünk, bátran kérdezzük meg a gyerekorvost vagy gyereknővért, biztosan választ kapunk a kérdésünkre.

Az újszülött súlya

Az átlagos újszülött súlya 3300 gramm körül van. Körülbelül ilyen súllyal születnek az első terhességből születő babák. A második, harmadik vagy további terhességek esetén többnyire nagyobb súllyal születnek. A rendes időre született újszülött hossza általában 50 cm.
Természetesen az újszülött súlya bizonyos mértékben függ a szülők súlyától és magasságától is.

Kicsi vagy nagy a terhességi korhoz képest?

Alultáplált (hypotroph vagy SGA – Small For Gestational Age, azaz a baba kicsi a terhességi korához képest) az a rendes időre született baba, aki rendelkezik az érett újszülöttre jellemző jelekkel, életfunkciókkal, kivéve a születési súlyát, amely 2500 gramm alatt van. Testhossza pedig 30-50cm között mozog. Azt, hogy az újszülött alultáplált (hypotroph) rögtön látni lehet, mert a baba kimondottan sovány, hiányzik a bőr alatti zsírréteg, a bőre ráncos. Ilyen estben legyengült az egész immunrendszere.
Az okok különbözőek lehetnek.
Az anyuka szempontjából: egészségügyi problémák a terhesség alatt (magas vérnyomás, a vesék betegsége, kései toxikózis, a szív és tüdő betegségei, vérszegénység, alultápláltság, alkoholfogyasztás, dohányzás, drogok használata), a méhlepény valamilyen elégtelensége vagy fertőzés a méhen belül.
A magzat szempontjából lehetséges okok: valamilyen fejlődési rendellenesség, kromoszóma elváltozások, fertőzések, Rh-összeférhetetlenség, ikerterhesség stb. Az ilyen újszülöttek ellátása intenzívebb figyelmet követel, mint a normál súllyal születetteké. A legtöbb gyerek, aki ilyen kis súllyal született kb. kétéves korára utoléri a kortársait.

A normál időre született, nagy (hypertroph) újszülöttről akkor beszélünk, amikor a születési súly meghaladja, lányok esetében a 3970 grammot, fiúk esetében a 4100 grammot. Testhosszuk többnyire 52 cm felett van. Extrém nagy újszülöttnek számít az az újszülött, akinek a súlya meghaladja a 4500 grammot. Európában a gyerekek kb. 10-15 százaléka születik extra nagy súllyal. Az okok különbözőek lehetnek: öröklött vagy genetikai hajlam, társadalmi-gazdasági körülmények, terhesség alatti nem kezelt cukorbetegség. A hypertroph újszülött és az anyuka a legnagyobb veszélynek a szülés közben van kitéve. Sokkal nehezebb a nagy súlyú babát világra hozni, jóval nagyobb az esélye a szülés alatti sérüléseknek, ezért gyakrabban végeznek ilyenkor császármetszést.

Az újszülöttnek többféle sérülése is lehet, pl.: eltörhet a kulcscsontja, kefálhematóma azaz vérzéses sérülés keletkezhet, mely puha púpként jelenik meg valamelyik koponyacsont felszínén stb. A szülés után előfordulhat ezeknél a babáknál alacsony vércukorszint, amit gyakran infúziós kezeléssel állítanak helyre. Előfordulhat még a szív izomzatának nagyobbodása, ezért szükséges a kardiológiai ellenőrzés. A legtöbb nagy súlyú újszülött azonban a kockázatok mellett teljesen rendbe jön.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az újszülött további jellemzői (4)

Kovács Márta

Milyen a baba haja, bőre, szeme, fejecskéje – és miért.

2013.8.15.   


Első vizsgálatok a babán (2)

Kovács Márta

Az újszülött első kivizsgálása a gyermekorvos által még a szülőszobán megtörténik...

2013.6.13.  1   


Megszülettem! (1)

Kovács Márta

Mi történik az újszülöttel közvetlenül a szülés után?

2013.6.6.   

A rovat további cikkei

Az anyatej a legjobb

Kovács Márta

A szoptatás, különösen az első időkben, nagyon fontos mind a baba, mind az anya számára.

2018.8.2.    42


Ikres szülőnek lenni (3)

Pénzes Tímea

Dupla mosoly és dupla gügyögés, na de valójában mennyire nehéz ikres szülőnek lenni?

2015.2.5.    18


Ikres szülőnek lenni (2)

Pénzes Tímea

Nap mint nap újabb öröm ér, mert ikreket hoztam világra.

2015.1.29.    22


Ikres szülőnek lenni (1)

Pénzes Tímea

Kolléganőnk nemrég ikerbabáknak adott életet. Rendhagyó kismamanaplójában betekintést ad az ikres szülők hétköznapjaiba és gondolataiba.

2015.1.22.    28


Meddig szoptassunk? (2)

Jády Mónika

Van, aki szigorúan három, később négyórás ritmusban eteti a babát, mások az igény szerinti szoptatás hívei, és akár óránként is megszoptatják a picit.

2013.7.25.   


Meddig szoptassunk? (1)

Jády Mónika

A fenti kérdésre különféle válaszokat kapunk, attól függően, éppen kit kérdezünk meg.

2013.7.4.   


Nyuszi hozta, nem a gólya

Kulcsár Tímea Ágnes

Nemrég még sürgettem, hogy: gyere! Most pedig már itt van.

2013.4.8.   


Ha nem alszik a baba (2)

Jády Mónika

A fáradt szülők számára nagyon frusztráló, ha kisbabájuk nagy nehezen elaludt, ám rövid idő múlva felébred.

2010.10.21.   


Ha nem alszik a baba (1)

Jády Mónika

Sajnos, nem létezik olyan csodamódszer, amellyel minden bébit gyorsan álomba lehet ringatni…

2010.8.3.    3