Csemetéink csemegéi - karácsonykor
Karácsonyra is készíthetünk finomságokat egészségesen. (Receptekkel)
Karácsony. Régmúlt ünnepek képei peregnek le lelki szemeim előtt: nagymamám és édesanyám sürgölődése a konyhában, a soha el nem felejthető mézédes illatok. A – régebben kemencében, majd a modernkor vívmányainak betörése után – a gáztűzhely sütőjében sorra sülő tejes, diós, mákos kalácsok étvágygerjesztő látványa. Vagy a saját kezűleg elkészített, és díszes csomagolóba tekert szaloncukrok és fenyőfadíszek, az idejekorán elkezdett csigatészta-pödrés. Olyankor néha tisztára úgy éreztem magam, mint egy tésztagyárban: a gyúrás, nyújtás, vágás, pödrés, szárítás embert próbáló részműveletei után gyakran én voltam a „szállító” – hisz mama népes családja valamennyi tagja számára gondoskodott az ünnepi húslevesbe-valóról.
Minden a készülődésről szólt.
A nyugodt, előre megtervezett, szeretettel teli készülődésről, a munka azon öröméről, amikor az ember tudja: amit tesz, ahogy teszi, és amiért dolgozik, végül beteljesedik, megkoronázódik az ünnepen.
Mi gyerekek persze mindebből az édességek utáni vágy által vezérelve sokszor mindössze annyit fogtunk fel, hogy ritka különleges dologról van szó. Hiszen ezeken a napokon korlátlanul nekieshettünk a süteményekkel megrakott tálcáknak, és pukkadásig kóstolgathattuk a finomságokat. Régen nem volt természetes, és talán nem is volt igazán igény rá, hogy minden áldott nap korlátlanul tömjük magunkba az édességeket. Manapság – sajnos a statisztikák is erre utalnak – egyre több kiskorú kerül édességcsapdába, számos egészségügyi kockázatot felvállalva a mértéktelen nassolással. (Elhízás, cukorbetegség, keringési problémák.) Itt is, mint minden esetben a szülő megengedő viselkedése a szabályozó mérce. Tudom, nincs szívszorítóbb látvány egy édességes pultnál sóvárogva álldogáló gyereknél, vagy egy a tiltás hatására hisztériázó kicsinél, de sokszor nemet kell mondanunk. De nem karácsonykor! Ilyenkor viszont sokat tehetünk gyerekeink egészségéért azzal, ha alaposan átgondoljuk, milyen édességet készítünk el, ami amellett, hogy finom, nem tartalmaz túl sok káros alapanyagot. Ebben segít most a következő recept-összeállítás. Válogassanak bátran a kicsik örömére!
Mézes-répás édesség
Miért egészséges?
Mert a sárgarépában, és a mézben található vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez, a tejtermékek kalcium-tartalma pedig az egészséges csontozat fejlődéséhez.
Hozzávalók: fél kg sárgarépa, 2 dl tejföl, 1 dl tejszín, 2 dkg méz, 3 dkg vaj, fél kk. sáfrány, pici szerecsendió, 10 dkg mandula
A sárgarépát lereszeljük, a tejjel és a tejszínnel addig főzzük, amíg a lé fele elpárolog. Ezután belekeverjük a mézet, és 15 percig tovább főzzük, majd a vajat és a fűszereket is hozzáadjuk, és kevergetve addig főzzük, amíg a kanálra nem ragad. Ezután vékonyan belesimítjuk egy tálba, és a tetejére szórjuk a 2 percig pirított darált mandulát. Amikor kihűlt, kockákra vágva tálaljuk.
Hajdinás finomság
Miért egészséges?
Mert a hajdina kiemelkedő mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (magnéziumot, káliumot, kalciumot, vasat, rezet, amelyek nélkülözhetetlenek az idegrendszer ép működésének fenntartásához. Magas rosttartalma pedig segíti az emésztőrendszer zavartalan működését.
Hozzávalók: 60 dkg hajdina, 1 liter tej, 1 liter víz, 1 kg alma, 10 tojásfehérje, 1 rúd vanília, 10 dkg margarin, citrom, 15 dkg cukor, durvára vágott dió, mazsola, fahéj
A megmosott és átválogatott hajdinát a tej és a víz keverékében
feltesszük főni. Ízesítjük a cukorral, a citrom levével és reszelt héjával. Ha
megpuhult, belekeverjük a lereszelt almát. A felvert
tojásfehérjék habját óvatosan beleforgatjuk, dúsítjuk durvára vágott diódarabokkal és mazsolával. Margarinnal kikent hőálló
üvegtálba tesszük, és alaposan átsütjük, amíg a teteje szép piros nem lesz.
Gyors túrókrém
Miért egészséges?
Mert 10 dkg-ban B6- és B1-vitaminból a napi szükséglet 55%-a, C-vitaminból a napi szükséglet 85%-a benne van, káliumból a napi szükséglet 85%-át, a réz 100%-át tartalmazza. Emellett jelentős a vas-, foszfor-, magnézium-, cink- és kalciumtartalma is. A dió igazi különlegessége és értéke a jelentős, 60%-os olajtartalom, aminek az 56%-a esszenciális zsírsavakból áll, például az úgynevezett omega3 zsírsavból, amely elengedhetetlen szervezetünk számára, hiszen önálló előállítására nem vagyunk képesek.
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1 pohár joghurt (kb. 2 dl), 3-4 evőkanál tej, 2-3 evőkanál őrölt dió, folyékony édesítőszer vagy méz, esetleg cukor
A túrót a joghurttal és a tejjel habosra keverjük. Hozzáadjuk a darált diót. Ízesíthetjük pár csepp édesítőszerrel, vagy mézzel. Önmagában is finom, de egy kis fahéjjal meghintve palacsinta töltésére is kiváló.
Körtés tejbedara
Miért egészséges?
Mert a körte kiváló gyomorkímélő-méregtelenítő, jódban gazdag gyümölcs, magas rosttartalma van.
Hozzávalók: 1 liter tej, 20 dkg búzadara, 5 tojás, 15 dkg cukor vagy annak megfelelő édesítőszer esetleg méz, 5 dkg vaj, 1 db citrom, 3 db nagy körte, őrölt fahéj, a tepsihez kevés vaj és zsemlemorzsa
A megszokott módon tejbegrízt főzünk, majd langyosra hűtjük. A tojássárgákat a cukorral, a vajjal, a citrom reszelt héjával kikeverjük, és összedolgozzuk a langyosra hűlt tejbedarával. A meghámozott, kisebb kockákra vágott körtéket összekeverjük a fahéjjal, és a tojásfehérjékből vert habbal együtt óvatosan beleforgatjuk a tejbedarába. Kivajazott, zsemlemorzsával beszórt formába töltjük a masszánkat, és megsütjük.
Narancsfánkocskák
Miért egészséges?
Mert a citrusfélék valamennyi tagja aktívan részt vesz az immunrendszer megerősítésében, kiváló antioxidáns, és nyugtató hatással is bír.
Hozzávalók: 3 nagyobb narancs hámozva, fél centisre felkarikázva, 2 tojás, 2 evőkanál narancsszörp, liszt, olaj
A narancskarikákat belemártjuk a szörpbe, majd a lisztbe, tojásba – és a felforrósított olajon pirosra sütjük. A fölösleges olajat papírtörlővel leitatjuk róla.
Fahéjas puncsital
Miért egészséges?
Mert a fahéj részt vesz a vércukor természetes csökkentésében, a mazsola pedig
magas rosttartalommal bír.
Hozzávalók: 4 db alma, 20 dkg szárított füge, 10 dkg mazsola, 4 db lédús narancs,1 liter kékszőlőlé, 1-1 kiskanál őrölt fahéj és szegfűszeg, 4 evőkanál cukor
A kifacsart narancslevet, a kékszőlőlét és a cukrot felmelegítjük, és elolvasztjuk benne a cukrot. Beleszórjuk az előzőleg megtisztított és felkockázott almát, a megmosott majd nagyobb darabokra szelt fügét, és az előzőleg beáztatott mazsolát. Felforraljuk. Végül ízlés szerint ízesítjük a fahéjjal és a szegfűszeggel.
Forró vaníliakrém
Miért egészsésges?
Mert felmelegít, a méz és a tej keveréke pedig ellazít.
Hozzávalók: egy db vaníliarúd, 6 dl tej, 2 evőkanál méz, 1 csomag vaníliás pudingpor
A vaníliarúd belsejét kikaparjuk, összekeverjük a tejjel, felmelegítjük, édesítjük a mézzel, majd hozzáadjuk a pudingport. Sűrűre főzzük – tejszínhabbal díszítve kelyhekben tálaljuk.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Alma, a csodálatos
Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)
2024.10.20. 35
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2024.7.1. 9
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2024.4.9. 25
Saláták
Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)
2024.2.22. 18
Gesztenye: nemcsak nasi
Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)
2023.11.18. 13
A sokoldalú málna
A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)
2023.8.15. 2
A rovat további cikkei
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.
Novemberi örömök
November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!
2024.11.5. 21
Grillpartira
Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.
2024.8.2. 1 5
Hűsítő nyári finomságok
Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.
2024.7.19. 12
Kulináris segédek
Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.
2024.3.4.