Mediterránt, de gyorsan!


Bíró Szabolcs  2010.7.17. 5:00

Avagy olasz ízek pár perc alatt…

Jelen receptünk elkészítése sem túl sok hozzávalót, sem túlzott szakértelmet, sem sok időt nem igényel. Amire szükségünk lesz hozzá: egy adag tenger gyümölcsei koktél (a legtöbb nagyáruházban kapható, általában polipot, tintahalat, rákot, kagylót tartalmaz), póréhagyma (vöröshagyma is megteszi), egy kis olaj, só, majoránna és paradicsompüré, köretnek pedig rizs.

Míg a rizs megfő, egy egyszerű serpenyőbe öntsünk kevés olajat, majd a vékony karikákra vágott póréhagymát alaposan dinszteljük meg rajta. Erre öntsük rá bátran az előzőleg már átmosott tenger gyümölcseit, majd ízlés szerint fűszerezzük (só, majoránna, esetleg ételízesítő, egyéb déli fűszerek). Pár percig forgassuk nagy lángon, majd öntsünk hozzá kb. 2-3 deci paradicsompürét. Párszor még forgassuk át, majd lassú lángon (itt-ott átkavargatva) várjuk meg, míg szépen össze nem „rottyan”. Nagyon hamar elkészül, és rizzsel összekeverve igazi ínycsiklandozó, mediterrán finomság lesz belőle.

Panírjába pácolt csirkemell

Következő receptünk nem igazán tartozik a mediterrán kategóriába, de nagyon finom.

Hozzávalók (4 személyre): 4 szelet csirkemell, 2-3 tojás, só, őrölt csemegepaprika, majoránna, ételízesítő, liszt.

Egy nagyobb edénybe felverünk 2-3 tojást, megsózzuk, ízlés szerint adagolunk hozzá őrölt paprikát, majoránnát, ételízesítőt, végül pedig egy kevés lisztet is hozzáadunk. Alaposan összekeverjük az egészet, majd ebbe helyezzük az előzőleg finoman kiklopfolt csirkemell-szeleteket. Jó alaposan forgassuk meg a húst a panírként szolgáló páclében, ügyeljünk rá, hogy minden szelet alámerüljön a tojásban. Az edényt végül lefedjük, és betesszük a hűtőszekrénybe (elég néhány órára is, de a legjobb, ha előző este végezzük el a fenti
műveletet). Másnap délben, olajban vagy zsírban, egyszerű serpenyőben kisütjük a szeleteket. Köretnek rizs vagy zöldségsaláta (akár mindkettő) a legmegfelelőbb.



Hozzászólások

eva.istant, 22. 07. 2010 00:12:20 ...ez nem olasz kaja!!!
Kedves Szabolcs "kollégám", nem tudom honnan erednek a receptek, de biztosíthatlak róla, hogy nem Olaszországból....., itt a csemegepaprikát egyáltalán nem ismerik, hacsak nem Magyarországról, de biztosan nem főzésre vásárolták..., a riszt sosem főzik ki egymagában, ha azt a tenger gyümölcseivel vagy bármimással a parmezánon és olivaolajon kívül adagolják. A bolognai spagetti sem olasz eledel, mégis "sajnos" mindenki úgy hiszi... Kellemes nyarat! :-) éva
    
B. Szabi, 22. 07. 2010 14:26:18 Re: ...ez nem olasz kaja!!!
Oké, akkor legyen olasz-csallóközi koprodukció nyári melegben, vízpartra vágyva. :)
@


A rovat további cikkei

Tippek a vitamindús ünnepi menühöz

A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!

2024.12.16.   


Jóság szelet

Csikmák Mónika

Ebben az időszakban elkel egy kis jóság... és egy nagy adag finomság.

2024.12.6.   


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2024.11.5.    21


Alma, a csodálatos

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2024.10.20.    35


Grillpartira

Bindics Imre

Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.

2024.8.2.  1    5


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2024.7.19.    12


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2024.7.1.    9


A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2024.4.9.    25


Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13