Az én babáim


Szabó Kata  2006.8.10. 11:52

Bevallom őszintén, nem nagyon szeretek takarítani. Mit nem nagyon?! Nagyon nem szeretek takarítani…

Talán, mert nem is tudok. Például, ha a könyveket kezdem kirakni, hogy leporoljam, megsimogassam, mindig beletelik egy időbe, míg átrágom magam rajtuk.
Mondjuk, ha a lexikonoknál kezdem, bele-beleolvasok a film-, vagy a sporttörténetekbe. Azt még sosem álltam meg, hogy át ne lapozzam Soudek-nek a nyers, valós, botrányos, szexis képeit. Ilyenkor az átlapozás legalább egy órámat vesz igénybe, de ha sietek, akkor is legalább negyven percet.

De nem is erről akartam mesélni… Ugyebár nyár van. A gyerkőcök táborban, takarításra van idő bármennyi. Azért jó ilyenkor rendezgetni a gyerekszobát, mert nem nyafizik senki, hogy ez még jó, ezzel még lehet játszani. Vagy: ezt ne add oda a Julikának, mert ez az enyém – holott igazándiból már évek óta nem játszik vele. És egy nagy szemetes zacskónyi rossz játék kerül ki a kukába. Persze az én időmben -- már én is így kezdem, fú, de megöregedtem! -- szóval akkor még nem volt ennyi játék.

Apukám Capitaly-jával jókat játszottunk, és mikor megjöttek a szomszédból az unokatesók, órákig szórakoztunk. Ez a játék még mindig ugyanolyan szép és jó, mint ötven évvel ezelőtt, amikor még apuék fizették a büntetéspengőket. A mi gyerekeink már nem vigyáznak a játékaikra. Pedig a fiam is imádja a Monopoly-ját -- és mégsem.

Szóval -- takarítás. A szekrény teteje tele plüssállatkákkal, babákkal. A Barbie-kat berakom egy nagy dobozba, a Barbie-ruhák közé. Nincs is nevük! -- döbbenek meg. Nekem ennyi babám nem is volt. De mindegyiknek neve és személyisége volt. Itt ülnek a gyerekszoba szekrénye tetején: szomorúan, sérülten.

Renike-babám. Ő közülük a legszebb. Emlékszem a karácsonyra, amikor kaptam. Az emlékeimben hatalmasként élő, csillogó-villogó karácsonyfánál, az ajándékok közepén ott állt ő. Rózsaszínű dobozban, blúzban, szoknyácskában. Leginkább a haja tetszett. Finom, selymes, barna haja volt, könnyű kis hajhálóval összefogva. Azóta is azt a „karácsonyérzést” várom minden ünneptől, amelyet akkor éreztem. Most már szegénynek ki van esve az egyik lába -- túl kicsi volt még az én kislányom, mikor a kezébe adtam… És a homlokán halványan látszódik még a filctoll nyoma, amikor osztályzatokat kapott tőlem egy-egy szépen elszavalt Kulcsár Ferenc versért. (Gyerekkoromban ugyanis körbeültettem a babákat, és azt játszottam, hogy én vagyok a tanító néni, ők mondják a verseket, és díjaztam a teljesítményüket. Az eredményt filctollal a homlokukra írtam.)

Rózsi-baba az első babám. Szöszi, göndör hajú baba. Őt érte az a megtiszteltetés, hogy babakocsiba ültessem. Még a nagymamámtól kaptam. Nem tudnék megválni tőle!

Kiszi-baba fekete lány. Az én gyerekkoromban nehéz volt négerbabát beszerezni, és mivel a nagy unokatestvéremnek már volt ilyen, én is nyafogtam utána. Apu az egyik csehországi szolgálati útjáról hozta. Utána összehoztuk a lányokkal a babatalálkozót, és ment a játék.

Kati-babám egy kitaszított sorsú baba. Egy óvodában lecserélték a játékokat -- az „öregek” mehettek a szemétbe. Ezt a pörgelábú, kopasz, „igazi kinézetű” babát anyu megsajnálta, hazahozta nekem. Ő volt számomra mind közül a leginkább kedvelt. Emlékszem, még tizennyolc évesen is, ha szerelmi bánat ért, neki sírtam ki magam. Hát ezek voltak az én babáim. Nem!!! Volt még egy: a Sárika-baba. Sokáig gondolkoztam, ő vajon hova tűnt…?!

Aztán eszembe jutott. Hatéves lehettem, mikor kórházba kerültem, légzési nehézségek miatt. Akkoriban még nem maradhattak bent az anyukák a gyerekeikkel. De nem ez volt az egyetlen fura szabály. Akinek behozták a játékát, már nem vihette haza... Ott kellett hagynia a kórházban a többi gyereknek. Én a Sári-babámat hozattam be. Lehet, azóta is valamelyik szomorú szemű, anyukáját váró gyermek mellett alszik éjszakánként.

Szóval ezek az én babáim. És ezért megy nekem olyan lassan a nagytakarítás. Közben támadt egy ötletem: ha Kata lányom hazajön a táborból, vele együtt leszedjük majd az összes babát a szekrény tetejéről, elővesszük a verseskönyveket és babázni fogunk. Hogy érezze, vagy legalább egy picit átérezze, amit én éreztem akkor, gyerekkoromban, játék közben.

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.