BigMac kontra Jamie Oliver


Fülöp Éva  2005.11.5. 16:34

E történet elején tudni kell, hogy csaknem tíz évig vegetáriánus voltam, és nagyon jól éreztem magam…

…kivéve, mikor az étlapon azt olvastam a húsmentes ételeknél, hogy rántott sajt sonkával...

Pár hónappal ezelőtt emésztési problémák jelentkeztek nálam, ezért az orvosom megtiltotta számomra a tejtermékek fogyasztását. Ez pedig kezdetben nagyon-nagy gondot jelentett, ugyanis szerettem joghurtitallal kezdeni a napot. Szóval pár hét után a testem úgy döntött, behozza a lemaradást, és úgy kényszerített a fehérjebevitelre, hogy egyszerűen megkívántam a húst. Ma már ott tartok, hogy kíváncsiságból megkóstoltam a McDonald´s hamburgerét is.

Miközben a Big Mac-et ettem, arra gondoltam: hát igen, most már értem miért rajonganak érte a gyerekek és miért kövérek az amerikaiak (de nemcsak ők). És erről egy nemrég látott film is eszembe jutott. Nem amerikaiakról szólt, hanem angol gyerekekről és arról, hogyan reformálta meg az iskolai éttermek kínálatát a világszerte ismert szakács, Jamie Oliver.

Őszintén kijelentem, hogy elég érzékeny vagyok arra, mit eszik a gyermekem és próbálom őt az egészséges táplálkozás szabályai szerint etetni. Ezért is döbbentem meg, sőt először meg sem tudtam szólalni, sem mozdulni, mikor a tévé egyik műsorában arról beszéltek a tizenéves angliai gyerekek, hogy ők bizony csak a sült krumplit, a pizzát, a hamburgert szeretik, és nem fognak az egészséges ételekből enni -- semmiképpen sem! Jamie Oliver sztárszakács ugyanis elhatározta, hogy az egyik iskola diákjait megismerteti az egészséges étkezéssel. A gyerekek viszont foggal-körömmel tiltakoztak: kidobták a zöldséget a szendvicsből, csokiszeletekkel pótolták az ebédet, kiszöktek a sarki árushoz egy adag sült krumpliért. Pedig amit kínáltak nekik, az nálunk igazán finom ételnek számít – sült csirkecomb, bolognai tészta, saláta stb.
A gyerekek zöme még az ingyen adagokat sem volt hajlandó megkóstolni (fuj, mi ez?!).

Mi lett a történet vége? A gyerekek szerencséje az volt, hogy a főszakácsnő nagyon kemény elhatározással végig kiállt Jamie Oliver terve mellett. Nem volt hajlandó újra az étlapra tenni a régi ételeket, bármennyire is szerették volna a gyerekek. Fél év küzdelem után végre megtört a jég – a gyerekek újra ebédeltek és már csak egy maréknyian tiltakoztak az új koszt ellen. Komoly győzelem volt ez -- és az egészséges étrendet bevezették még több londoni iskolában is.

Finom a BigMac, sokat lehetne belőle enni, belátom most már én is. Az motoszkál a fejemben, hogy az angol gyerekek azért nem szeretik a zöldséget és a gyümölcsöt, mert a szüleik sem fogyasztanak ilyesmit. Mert minden a családban kezdődik. Ha valaki azzal dicsekszik nekem a játszótéren, hogy a tizenöt hónapos kisfia mennyire szereti a kirántott húst, tőlem azért ne várjon dicséretet...

Vigyázzunk jobban gyermekeink táplálkozására, kezdjük azzal, hogy példát mutatunk, almát eszünk és salátát is készítünk az ebédhez! A gyerekek szeretik a kólát és a hamburgert, rajtunk áll, hogy ez mennyire látszik majd meg az egészségükön.



Hozzászólások

Monika, 14. 11. 2005 14:59:39 Minden a családban kezdődik
Nagyon igaz! Elsősorban a szülőktől függ, milyen táplálkozási szokásokat fog követni a gyermek. Amivel kiskorában nem találkozik (legyen az gyümölcs, zöldség, tejtermék vagy bármilyen étel), azt később nem fogja elfogadni. És az lesz számára a "jó", amihez otthon hozzászokott -- legyen az akár zsíros, túlfűszerezett.
    
eva, 14. 11. 2005 21:54:42 Re: Minden a családban kezdődik
Kedves Monika! Koszonom a hozzaszolast, nagyon orulok, hogy egy velemenyen vagyunk. Talan egyszer majd rajonnek az emberek, hogy ami egeszseges, az lehet finom is. Minden jot. Eva.
@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6