Egy asszony arca


Sábitz Katalin  2006.9.5. 12:20

Mennyi mindenről lemaradnék, ha a tömegközlekedés nem lenne része az életemnek…!

…Ezzel nyugtatom magam, ha a jármű hamarabb hagyja el a megállót, mint ahogy én odaérnék…

Egyik nap is a buszon ültem elmélázva, és hagytam, hogy magukkal sodorjanak a gondolataim. Közben egész házsorok suhantak el mellettünk. A megállóknál felkaptam a fejem, nem látok-e ismerőst. De aznap egyedül utaztam – a gondolataimmal.

Egyszer csak megpillantottam egy nőt. Karját majd’ földig húzta a súly, amelyet cipelt. Valaki felnevetett mellettem, látva a grimaszt a nő arcán. (De meglehet, az egyik énem volt, a bennem lakozó gonosz, gyermeteg én, aki gúnyosan kuncogott…)

A nő arcán kétségbeesett igyekezet feszült, miközben a buszajtó felé rohant, nehogy lekésse. A szeme tágra nyílt, homlokán barázdák mélyedtek, mosolya vicsorrá keményedett, törékeny, görnyedt testén remegve himbálózott az egyszerű öltözet.

A csomagot a fiával együtt cipelte, de így is nagy volt és nehéz. Elszégyelltem magam. Kinevettem az asszonyt, az anyát. Igyekezete több volt, mint a buszt elérni, és terhe bizonyosan nagyobb volt a fia csomagjánál. Abban az eltorzult pillanatban is anya volt, az igazi, önzetlen édesanya.

Az ilyen, gyermekéért mindenre kész anyának a legnagyobb tisztelet járna, ez az asszony azonban még csak helyet sem kapott a buszon. Az arca mégis elégedett volt, sőt, büszkén nézett végig egyetlen fián, akit oly’ nagy gonddal és szeretettel nevelt kamasszá. Egy ilyen arcon minden egyes ránc ékesség, hiszen azok örömteli nehézségek nyomai.

Leszálltam a buszról, de valami ott maradt belőlem. Otthagytam a másokat kigúnyoló énemet, mert az eltérít, mielőtt megérkeznék a végállomásra.

És valóban: mennyi mindenről lemaradnék, ha a tömegközlekedés nem lenne része az életemnek!

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.   


Különös jövő

Nagy Csivre Katalin

A világ számomra kezd teljesen felismerhetetlenné válni, illetve lehet, hogy eddig vak voltam. Vadonatúj mintákra épülő új korszak kezdődik.

2021.11.2.   


Esküszegés

Nagy Csivre Katalin

Krisztus előtt kb. 400-ban hangzott el Hippokratész kijelentése: „A beteg java a legfőbb törvény! (Salus aegroti, suprema lex esto!)

2021.10.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1   


Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1