Fegyelem versus erő

Juhos Katalin 2008.8.25. 8:22

Komolyan mondom, az izompacsirták okos emberek.

Aki gyúr, céljai vannak, hajt a külseje miatt, azért, hogy erős legyen, és segíteni tudjon adott helyzetekben. Van néhány ilyen típusú ismerősöm, barátom. Ők sosem kezdeményeznek verekedést, a nézeteltéréseket emberi módon igyekeznek megoldani. Pedig igazán megtehetnék, hogy elpüfölik a nagyszájúakat. De mégsem. A tornázás, az edzés megtanította nekik a fegyelmet is. Fegyelmet, melyre, véleményem szerint az életben nagy szükség van. Egyre kevésbé találkozom ezzel a tulajdonsággal, de az igazi sportolóknál még mindig megtalálom.

A másik tábor tagjai, erősek, képesek nagyot ütni, de ezért valójában sosem kellett dolgozniuk. Szerencsésnek tartom őket, de nem gratulálok az erejükhöz, mert nem tudják használni. A verekedések többségében ők azok, akik az elsőt ütik. Na és mit is érnek el vele? Hát ők lesznek ez által a „nagycsávók”, akik mindent megtehetnek. Ja, persze… Ezt el is hiszik magukról, és verekedéssel, adott esetben veréssel hódítják meg a világot. Nekik csupán azt tudom kívánni, hogy nevelje meg őket néhány olyan kéz, melyben több erő van, mint az övékében. Mert mást nem érdemelnek.

Nem szeretem a verekedéseket. Kifejezetten visszataszító számomra, amikor barátaimmal szórakozunk, s kötekedős bandával találkozunk. Olyankor általában odahúzódom valamelyik fiú barátom mellé, és szinte el is bújok a védelmébe. Igen, félek. De féltem a barátaimat, a szeretteimet is. Tudom, hogy van erejük, s képesek magukat megvédeni. Abban is biztos vagyok általában, hogy nem ők maradnának a földön, hanem a másik fél, de mégis… Felesleges nézeteltérésbe keveredni a rendőrséggel, vagy bármilyen manapság „divatos” maffiával, vagy bandával. Mert valljuk be őszintén, akarva-akaratlanul ezzel találkozunk! Mint fiatal, aki kóstolgatom az életet, tapasztalom, hogy milyen nagy szerepet játszanak a bandák egy-egy városban, a környezetünkben.

Már annakidején, mikor szüleim voltak fiatalok, a mulatságokon is előfordult, hogy egy-egy nézeteltérés verekedéssé fajult. Szinte természetes, hogy a férfiak meg akarják mutatni a másiknak, melyikük érdemli meg jobban a lányt, vagy ki rendelt hamarabb a pultnál...

Sajnos manapság a legkisebb nézeteltérés is nagyon hamar ütlegelésbe torkollik. Ha valakinek nem tetszik, hogy megcsodálják a házát, az autóját, esetleg a kutyáját illetik rossz szóval, egyből ökölharcot kezdeményez. Vagy ha az utcán két baráti társaság találkozik szembe, s „ferde szemmel néznek egymásra”, gyakorta a verekedés is ott terem. Mintha két lábon járó ördög lenne az ököl.

Talán én vagyok nagyigényű. Talán az emberek, a világ rossz. Nem tudom. Mindenesetre nem vagyok híve az ok nélküli ökölharcnak, viszont aki üt, valódi ok nélkül, annak kívánom, hogy őt is üssék, vagy legalábbis az ég büntesse meg érte.