Kalákában készülő csoda
Meggyes lepény az egyik tálcán, cseresznyés piskóta a másikon.
A fonott kosárban szezámmaggal hintett pogácsa. A nagymamák ezzel járultak hozzá a hétvégi betonozási munkálatok sikerességéhez.
Kalákában dolgozni jó! Aki még nem vett részt ilyesmiben, nem sejtheti, hogy mennyi váratlan fordulat, tréfás jelenet szakítja félbe a tervezett munkálatokat. Hangulatos beszélgetések teszik emlékezetessé ezeket az egész napos munkaruhás találkozókat.
A nap főszereplője rendszerint a két nagyapa. Az egyik profi villanyszerelő, a másik profi ácsmester. Emellett értenek a betonozáshoz, a kerítés készítéséhez, vagy a kerti lak építéséhez. Egyetlen hibájuk van: amint félrenézünk, máris kiültetnek valamit a konyhakertbe, később pedig szigorúan számon kérik rajtunk a gyomlálást és a locsolást. A mi konyhakertünk azonban inkább mesebeli, mint valóságos...
A kalákában végzett munka idejére mi háziak lelkes segédekké, kisinasokká válunk. Az elmúlt néhány évben így készültek el kisebb-nagyobb csodák az új porta körül. Az egyik születésnapi ünnepségen az öcsém lekapta magáról az ünnepi inget, és segített a talicskázásban a félig kész teraszon. Amikor esténként a hűsölőnek dőlve nézzük a csillagokat, eszembe jutnak a kertrendezés utáni esti diópucolások. Amikor a gyerekek az unokatestvérekkel együtt szájtátva hallgatták a nagymama meséit arról, hogyan rendeztek kislányokként a húgaival táncversenyt a méhkaptárakon, hogyan fontak virágkoszorúkat a temetőkertben.
Itt keltek életre a mátyusföldi mesék édesapám ajkán, és most már a kertünk is tele van ízes mesékkel. Úgy nyüzsögnek a ház mögötti réten, mint a hangyák, úgy vonnak hűs árnyat az itt élőkre, mint a hatalmas lombot eresztő fűzfa. Az ablakban, a mártást kavargatva megható jelenetnek lehettem a tanúja, amikor a nagyapa, az apa és az unoka egymásnak adogatták a faanyagot. A legidősebb méretre vágta, a középső legyalulta, a legkisebb bepácolta.
A nagymama és az anyuka ilyenkor meghatottan hallgat a konyha hűvösében. A kalákában végzett munka után úgy kötnek bele a közösen megélt dolgos napok az elkészült alkotásokba, mint beton a gondosan összekalapált faágyba.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.