Karácsony-láz

Sábitz Katalin 2007.12.8. 21:40

Mikor mondják azt Amerikában, hogy „I do the bevásárlás”?

rá, hogy mikor? Vagyis nem, nem ez érdekel! Hanem inkább az, hogy mi, a gazdag szókincsű magyar nyelvünkkel, miért használunk olyan torz és idétlen szavakat, mint például a shoppingolni. Még csak értelme sincs! Bevásárlásolni? Tiszta őrület!

A minap a rádióban a karácsonyi előkészületekről volt szó, és ekkor vágott fejbe ez a kifejezés. Régóta hallani már, de ezúttal nagyon felbosszantott. Két ok miatt is: az egyik inkább nyelvészeti kérdés. A másik pedig az, hogy ma már nem lehet a karácsonyról úgy beszélni, hogy ne hangozna el valamilyen formában a pénzköltés. Olyan ez, mintha a karácsony csupán egy lecsupaszított pénz-áru-csere tranzakcióvá sorvadt volna. A hagyomány teljesen eltűnni látszik, és vele a hagyományos szándékok is. Mert felmenőink idejében még várakozásról beszéltek meg betlehemes játékról, meghitt családi együttlétről, gyertyagyújtásról, békéről, szeretetről, bensőséges ünnepről.

Mára, úgy érzem, az örömszerzés domborodott ki a célok közül, ami nem is lenne baj. A baj ott kezdődik, amikor mindenki túl akarja licitálni a másikat, és a flancosabbnál flancosabb ajándékokra már-már tébolyultan veti rá magát, és boltból boltba rohan, és ebben a görcsös igyekezetben pont a lényeg sikkad el. A mézeskalácsot és a bejglit végül készen kell megvásárolni, az ajándékokat meg – lehetőség szerint – a nagyobb áruházakban csomagoltatjuk be, és megvesszük a műfenyőt műhóval és műdíszekkel, és egy Mennyből az angyalnyi időnk sem marad szeretni.

Az időnkből és az energiánkból már nem futja az éjféli misére meg a betlehemesre, és tulajdonképpen magára az ünnepre sem. Elégnek a csillagszórók, elfogynak a szaloncukrok, és mi ott állunk fáradtan és üresen az összegyűrt csomagolópapírok halmán, és már megint nem akarjuk elhinni: Vége, ennyi volt? Hát ezért güriztünk egész decemberben?

Igen, sokaknak tényleg csak ennyi volt. Igen, például azoknak, akik halloween partyt rendeznek október végén, és Valentin-napot februárban, de fogalmuk sincs, mondjuk, arról, hogy mit neveztek a nagyszüleik Adventnek. Nincs is idejük ezen töprengeni, hiszen kóros shoppingolás-lázban égnek.

Azt hiszem, jó figyelmeztetés volt ez a rádióadás, és még éppen időben fejbe koppintott. Ha tudatosítjuk azt, hogy kinek mi a fontos a karácsonyban, akkor tudatosan tudunk készülni rá. Én szeretném magam sütni és díszíteni a mézeskalácsot, magam csomagolni az ajándékokat, amiket – ha sikerül – magam készítek el.

És szeretnék az ünnepre figyelni, és őszintén írni a képeslapokra: Áldott, békés karácsonyt kívánok!