Késésben


Dráfi Emese  2010.1.30. 8:01

Írnom kéne, de mit? Tényleg írnom kéne már! De vannak olyan állapotok, amikor nem megy.

Most viszont érzem, hogy kéne. De miről? Arról, hogy ma reggel megint idegesen indultam útnak? Hogy nem elég, hogy fél éjjel nem tudtam aludni, ráadásul hajnali ötkor, buzgó szomszédasszonyunk már kaparta a havat az aszfaltról? (Nem értem, miért.) Hogy kavargott bennem a gondolat, hogyan fogom a mai napot átélni? Ma újra élő adásban leszek a rádióban, és oda kell érnem délelőtt tíz órára! Mert ugye, helyettem senki sem ül majd be, hogy: „Jó napot kívánok! Dráfi Emese elkésett a saját műsoráról, mert lehullott a hó! Elnézést, addig hallgassanak egy kis zenét!” Mellesleg a legelső élő adásomról tényleg majdnem lekéstem…

Hát kérem, az úgy volt, hogy kollégámmal Komáromból már reggel hét előtt útnak indultunk, biztos, ami biztos alapon. Gondoltuk két és fél óra csak elég, hogy Pozsonyba érjünk. Somorjáig nem is volt gond. Nem esett az eső, nem volt hó, nem fagyott, egyszóval, minden adott volt, hogy időben a mikrofon elé üljek. Csakhogy! Somorjánál valami történt, kamion vesztegelt az út szélén. És ki gondolná, hogy ekkora kalamajkát és számomra hatalmas idegességet okoz?!

Szóval, forgalmi dugó alakult ki. Az elején még nem aggódtam, gondoltam, csak nyolc óra van, ha szépen lassan, de biztosan haladunk előre, odaérek. De nem! A sor nem haladt. Én eleinte csak negyedóránként tettem megjegyzést, aztán, ahogy az idő haladt, egyre nagyobbakat sóhajtoztam, méltatlankodtam, és elkezdtem kollégámnak szemrehányást tenni, miért nem indultunk még korábban. Ő szegény csak hümmögött, csak dünnyögött, hogy nyugi, biztos odaérünk. Már fél tíz, életem első élő adására készülök, nincs elég bajom, nem vagyok egészen kész a műsorral, és ő azt mondja, hogy nyugi, biztos odaérünk?! Fél tíz után pár perccel megszólalt a telefonom. A rádióból hívtak, hol vagyok már? Atyavilág, szép kis kezdet a rádiónál, motyogtam, és éreztem, hogy akárhogy is szeretem az izgalmakat, ez azért még nekem is sok…

Teltek-múltak a percek, súlyos percek, mint a csiga, úgy haladtunk előre, én sóhajtoztam, kollégám hümmögött, oda kell érnem, oda kell érnem, próbáltam magamnak szuggerálni. Aztán már lassan feladtam a reményt, láttam lelki szemeim előtt a szemrehányó tekinteteket, és hogy ennyi, vége nagy rádiós karrieremnek. Lélekben már kezdtem búcsúzni igencsak rövidke pályafutásomtól, amikor… Amikor hirtelen, Pozsony előtt, a sor nekilódult. Felocsúdva mélyebb önsajnálkozó gondolataimból felkiáltottam: „Taposs bele Béla!” Lehet, hogy még odaérünk! És Béla ment, cikázott az autók között, mint az őrült, és én vele együtt nyomtam az anyósülésen a képzeletbeli gázpedált, nyomtam a féket…

Istenem, csak érjek oda, csak érjek oda! Még van pár perc. Végre megláttam az épületet! Ej, de szép volt nekem az a ronda épület akkor! Úgy örültem neki, de úgy. Mintha puskából lőttek volna ki, rohantam a stúdió felé. Még van három percem, még kettő… húúú, ....tam, tam, tam, tam tam, tam… „Tíz óra van. Jónapot kívánok! Dráfi Emese vagyok. Ezen a héten én üdvözlöm Önöket a Tízórai adásában.”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.