Kutyasors
„Itt tett ki a gazdám, nem tudom, hova ment. De majd csak eljön értem. Addig várok.”
Egy internetes portálon láttam egy képeslapot, melyre az ember leghűségesebb barátjának e gondolatai voltak kiírva. Szomorú lettem, ahogy a bánatosan üldögélő kutyust néztem.
Eszembe jutott, hogy egyszer egy barátnőm arra kért, hogy segítsem őt a bizniszében. Elmesélte, hogy Olaszországban nagy igény van az újszülött kiskutyákra, ezért ő belevágott a kutyatenyésztésbe, hogy így gazdagodjon meg (hozzáteszem, a kutyusok szenvedésben gazdag utaztatása árán). Büszkén mondhatom, eszembe sem jutott, hogy vevőket szerezzek számára. Rögtön tudtára adtam azt is, amit most elmesélek, de ő csak legyintett egyet mosolyogva.
Utazásaim során sajnos többször volt „szerencsém” olyan emberekbe ütközni, akik csakis azért látogattak el Magyarországra, hogy ott a picurka pamacsokat majdnem rögtön a születésük után elszakíthassák a kutyamamától, természetesen borsos összeg ellenében. Pedig nekik még a kutyamama tejét kellene szívniuk, hogy erős, egészséges, felnőtt kutyákká válhassanak. A tévé szinte naponta beszámol a letartóztatott kutyarablókról, és zsákmányuk egészségtelen állapotáról, szívtelen történetekről. A magyar kutyusok levegőtlen kamionokban, zsúfolt csomagtartókban egymás hegyén-hátán, kusza lelkiállapotban érkeznek Olaszországba – már, ha túlélik a kíméletlen utazást. Ugyanis a hosszú úton, ami ezer, de lehet, hogy több, mint kétezer kilométer, azzal senki sem törődik, hogy vajon az alig pár napos csöppségek éhesek-e, szomjasak-e
vagy akár halálosan kimerültek-e. A zötyögős úton ide-oda csapódnak, gurulnak a vak sötétben, s amikor a járműnek fékeznie vagy újra indulnia kell, saját piszkukban hemperegnek az apróságok, akár napokon át is.
Ha nyár van, és negyven fokot mutat a hőmérő, vagy, ha tél van, és akár mínusz húszra is leesik a higanyszál, még itt, Olaszországban is, akkor sem törődik senki a szállított kiskutyák sorsával. Senki sem törődik azzal, hogy friss levegőt, tiszta vizet, néhány falatot, vagy meleg helyet biztosítson számukra. Az ember néha igazán gonosz lelkű lény tud lenni, s amikor a pénz is közrejátszik a dologban, akkor aztán valóságos „bestiává” tud változni. Tőlünk, egyre embertelenebb emberektől, az állatok sokkal kevésbé számítanak állatoknak. Hisz a legvadabb vadállat is csak addig morcos vagy veszélyes, míg étvágyát csillapítja – velünk ellenben, akiknek pénzéhségét sosem lehet kielégíteni. Milyen szívtelen gazember az, aki képes ilyen tettre, tudván, hogy a csöpp kiskutyáknak még a fele sem éri meg az út végét!
A vevő rovásán is sok van. A „csecsemőkutyákat” vásárló olaszok készségesen ajándékoznak elkényeztetett gyermekeiknek egy-egy aranyos kiskutyust, hogy megoldják ajándékvásárlási gondjaikat. A nem átgondolt és főleg nem állatszeretetből fakadó ajándék hamarosan súlyos teherré válik. Akkor kezdődnek a problémák, mikor a rakoncátlan gyermek, amint megunta az ajándékot, amely ugye rövid időn belül megtermetesedik, s nem ott találja négylábú játékszerét, ahová letette. Ilyenkor válik még kegyetlenebbé a történet; főként, ha közeledik a nyári vakáció időszaka is. Ekkor az apa dolga, hogy megszabadítsa a családot a megunt négylábú ajándéktól. Júliusban és augusztusban több a kukákban a kutya, mint a hulladék, és az autóutak is veszélyessé változnak a hitvány módon cserbenhagyott hűséges szerzeményektől. Ahhoz ugyanis, hogy a család gondtalanul tölthesse az addig megszokott kényelmes nyári pihenését, a „példát mutató” apa egyszerűen megfogja és kiteszi a kutyát az autóból, s vígan folytatja útját a tengerpart felé.
A kirakott kutyák pedig tanácstalanul álldogálva várják vissza gazdájukat. Egyet-egyet elütnek a gyorsan száguldó autók, a többiek hosszú várakozás után szétszélednek a környező mezőkön. Éhezni fognak, kóborolni, szenvedni, újra áldozattá válni... Áldozataivá a lelkiismeretlen, felelőtlen, kapzsi embereknek.
Eva Kottrova
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Önfeladás
Sokféle nézet létezik azzal kapcsolatban, milyen fejlődési fokon áll jelenleg az ember. Az egyik, hogy sosem látott lehetőségekkel rendelkezik, a másik, hogy az agyunk éppen leépülőben van.
2026.11.16.
Ékszerünk: a magyar nyelv
Már a legelső szívdobbanásunk az anyanyelvünk ritmusára történik. Születésünknél fogva bennünk él ez a lüktetés, amit nyelvünk különleges dallamossága okoz. November 13-án van a magyar nyelv napja.
2026.11.13.
Energiavámpírok
Korunk vámpírjai mindenhol ott vannak: nem a vérünket szívják, hanem az energiánkat.
2026.10.7. 14
Haragudj!
Mára odáig jutottunk, hogy a kisgyerektől kezdve az aggastyánig minden korosztálynak megvan a maga megmondóembere, akinek a videói, „tanácsai” alapján éli a (sajátjának hitt) életét.
2026.8.24.
Tücsök versus kabóca
A lágyan ciripelő tücskök megszépítették a nyári estéket, romantikussá tették az itteni éjszakákat.
2026.8.13.
Mai mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahol hosszú ideig minden héten nagy vásárt tartottak a főtéren.
2026.7.28.
Legyen más!
Nyári kánikula, forró levegő, szivárványünnep, másság, azonosság, szabadság és társai.
2026.6.28.
Kik a kisebb Istenek? 1.
A 21. század emberének jogai és kötelességei radikálisan megváltoztak. Viselkedése, gondolkodása, életmódja és szokásai is. A dolgokhoz, elődeihez és egymáshoz való viszonyáról nem is beszélve...
2026.6.24.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2026.5.9. 2
Levél az Édesanyának
Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.
2026.5.2. 2 3
Mi közöm hozzá?
Emlékszem milyen izgatott voltam, amikor ellátogatott hozzánk Bohus Marika néni. Az alsótagozatos osztályfőnököm volt, és rendszerint szülői látogatásra jött, amit én gyerekként mindig kitüntetésnek éreztem.
2026.2.15.
