Nagymama


Vég Erzsébet  2009.4.30. 22:01

Mióta vissza tudok emlékezni rá, a nagymamám mindig ősz hajú volt.

Ezzel az írással szeretnék tisztelettel adózni annak az asszonynak, apai nagymamámnak, aki már régen nincs köztünk, de még ma is hiányzik. Mióta vissza tudok emlékezni rá, a nagymamám mindig ősz hajú volt. Alacsony, erős csontozatú asszony. Ő vitt első nap az óvodába és se szó, se beszéd, „magamra hagyott”. Egy kisgyerek minden gyűlöletét és elkeseredését zúdítottam rá hazafelé menet. Aztán minden reggel ő kísért a buszhoz. Évekkel később is a kapuban várt, amikor az iskolából jöttem, még a gimnáziumi évek alatt is. Izgatottan topogott az utcán akkor is, amikor már a munkahelyemről érkeztem:

„– Jó volt? Szeretnek? Szereted a munkádat? Megérted a külföldieket?” – Efféléket kérdezett. Szeretett volna eljönni hozzám Kaposvárra a kollégiumba, Siófokra az üdülőbe, Budapestre az albérletbe. Mindig mellettem akart lenni. Részben, mert szeretett engem, részben, mert szeretett csavarogni. Sokszor terhes volt a ragaszkodása, ma pedig fáj, hogy nincs.

A nagymamám nem volt „szívbajos”. Hajnali hatkor bejött a szobámba és felébresztett, csak mert kíváncsi volt, otthon vagyok-e. Máskor kopogás nélkül rontott be, ha éppen kettesben szerettünk volna maradni a barátommal. Idős, falusi néni révén, egyedüli elfogadott kapcsolat számára a házasság volt. Egyszer azt kérdezte: „– Mikor akarnak megkérni téged? Elmehetek hozzád lakni, ha férjhez mész?”

Máskor azt tanácsolta, ne is menjek férjhez, legalább állandóan mellette leszek. Ehhez képest alig voltam mellette…

Tavasztól őszig virágoskertet varázsolt a szobámba, tudta, mennyire szeretem, ha mindig sok-sok friss virág vesz körül. Állandóan a szomszédokat járta, akik kicsit hóbortosnak nézték, de azért mindig jó szívvel adtak, hol tulipán, hol aranyesőt, hol labdarózsát.

A nagymamám agyér-elmeszesedésben szenvedett, ami az idő múlásával egyre súlyosbodott. Néha furcsa dolgokat mesélt számomra ismeretlen emberekről, de ilyenkor olyan aranyos volt! Már hetvenen felül még „cifra tutyit” kötött az unokáinak (nekünk!) és a dédunokáinak.

A nagymamám a kiskonyhában lakott, az udvar hátsó részében, az volt az ő birodalma. Egy éjjel leesett az ágyról, nem vettük észre. Bepisilt és reggelig a hideg kövön feküdt. Nagyon felfázott. Azután rohamosan romlott az állapota. Novemberben elesett, combnyaktöréssel került kórházba, hat hétig feküdt ott. Nagyon lesoványodott, sokszor összefüggéstelenül beszélt. Karácsonyra sem engedték haza, egyedül ő maradt a kórteremben. Egy aranyos nővérke feldíszített neki egy fenyőágat, én egy szentképet és gyümölcsöt raktam alá. A nővérrel karácsonyi dalokat énekeltek, de nem igazán tudta, hogy a szeretet ünnepe van. Látogatáskor először megismert, aztán azt kérdezte: „– Az Erzsikének mit vettetek karácsonyra?”

Általában szerették az ott dolgozók, mert sokat fecsegett és kedves butaságokat mondott nekik. „Kislányomnak, drága csillagomnak” szólította őket.

Nagyon örültünk, amikor végre hazajöhetett. Elhatároztuk, hogy a hazai környezettől és a finom ennivalóktól majd egykettőre meggyógyul. Evett is jól, visszatért a pirospozsgás szín az arcára. Mindig megdicsérte az ebédet. Én csak keveset találkoztam vele. Többnyire aludt, vagy nem ismert meg. Ha mégis, akkor sírni kezdett a kiszolgáltatottsága miatt. Nem volt könnyű időszak, de reménykedtünk, hogy még néhány évig köztünk lesz. Úgy adott puszit és úgy fogta a kezünket, ahogyan csak egy kicsi gyerek és egy nagyon idős, beteg ember tud ragaszkodni.

Hétfőn reggel utaztam vissza Budapestre, nem akartam felébreszteni. Hétvégén nem tudtam hazamenni, a nővérem látogatott meg. Azzal a hírrel érkezett, hogy a „dédi” jól van, ízlett neki a sóspogácsa. A nővérem másnap utazott vissza, hétfőn reggel pedig azzal hívott fel, hogy a mama meghalt. Először el sem hittem.

Azóta ezerszer megbántam minden rossz szót, amit neki mondtam. Azóta szeretném elmondani neki, mennyire szeretem, és mennyire hiányzik. Azt kívánom, bárcsak mellette lettem volna végig! Azt kívánom, csak egyetlen napot lenne még köztünk, hogy úgy figyelhessek rá, ahogy mindig is kellett volna. Egy hatalmas űr maradt utána, betölthetetlen. Nem hallom a csoszogását, a köhögését, a szuszogását. Üres az ágya, a fogason ott lóg még néhány ruhája. Azóta minden idős néniben látni vélem őt.

Mama! Remélem, odafent nagyon boldog vagy! Én idelentről küldöm szívem minden szeretetét (nem csak) Anyák napja alkalmából.



Hozzászólások

Katona Nagy Terézia, 15. 05. 2009 22:32:49 Nagyiról
Erzsi!Ha szólíthatlak így.Én is nagyon szerettem a nagymamámat,jobban mint anyukámat...az ő édesanyja volt. Volt mert már rég eltávozott az élők sorából. Nagyon sokszor gondolok rá.Ő nagyon hamar(vagyis az én életemben hamar távozott ő 71 én 15 éves voltam)Nagyon sok dolgot szerettem volna még vele megbeszélni,megkérdezni,ami örökre megválaszolatlan maradt. Nem látta ahogy felnövök,iskoláimat elvégzem,párt választok stb.Nem látta gyermekeimet...és ez nagyon fáj...Őszintén szerettem őt,de mivel kamasz voltam nem töltöttem vele annyi időt,mint így utólag ha tudom,hogy mennyi időnk van egymás számára,töltöttem volna. Sírjához ha kimegyek,mindent elmondok neki,ami gondolom,hogy fontos dolog az életemben és elmondanám neki ha élne. Ennyit az érzéseimről...az írásod emlékezésre szólított./Teri/
@


A rovat további cikkei

Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.